Minden munkaadó álma a hatékony és motivált alkalmazott, aki nemcsak azért dolgozik, hogy pénzt keressen, hanem mert valóban elkötelezett, ezért maximális fordulatszámon pörögve száz – ha nem kétszáz – százalékot teljesít. Nem centizi ki az idejét, bármikor szívesen túlórázik, és nem csak a kötelező köröket futja le. Vagyis a munkája az élete. Az elhivatottság, munkaszeretet, teljesítményorientáltság és a munkamánia között viszont van különbség – noha sokan nem érzékelik vagy nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget.
Függőség, amit nem lehet elbagatellizálni
A munkamánia a viselkedési addikció egyik típusa. Függőség, ami nem múlik el magától és idővel egyre pusztítóbb egészségügyi, társadalmi és egyéb hatásai lehetnek. Nem lehet egyik pillanatról a másikra kipihenni, leállni vele, vagy egyszerűen csak továbblépni, hogy majd varázsütésre változik a helyzet, ha végre alszunk egy jót, vagy kiveszünk két hét szabadságot. Nem fog. A belső késztetést, a kényszert ugyanis – ami minden addikció jellemzője – csak úgy lehet legyőzni, ha felismerjük, hogy baj van, és tudatosan, akár szakember segítségét kérve és elfogadva kezdünk dolgozni azon, hogy jobban érezzük magunkat.
Fotó: Depositphotos
Az Mfornak névtelenül nyilatkozó, negyvenes éveiben járó nő első komoly munkahelyén kapcsolt teljes fokozatra, és mint mondta, azonnal be is szippantotta a munka világa. Huszonévesen imádta, hogy a szakmájából adódóan emberekkel beszélgethetett, folyamatosan jöhetett-mehetett. Nem érdekelte, hogy délután ötkor elvileg letehette a lantot, gyakran éjjel és hétvégén is dolgozott. Ez önmagában még nem lett volna probléma, hiszen nincs is jobb annál, mint amikor valakinek a munkája a szenvedélye (vagy fordítva), ám mint mondta: az állandó teljesítménykényszer és a maximalizmus egyre durvább tempóra sarkallta. Ráadásul egy idő után azt érezte, bárhogyan teljesít, nem elég jó. Nem tökéletes. Ahhoz, hogy elégedett legyen saját magával – és mások is vele – egyre többet és jobbat kell nyújtania.
A családi minta megvolt: nagyapja és édesapja munkamániás volt, kényszeresen dolgoztak este, hétvégén és ünnepnapokon, hogy a “családnak mindene meglegyen”. Valójában viszont leginkább azért, mert úgy gondolták, hogyha egyetlen pillanatig lazítanak vagy tétlenül ülnek, abba belehalnak. Ezért aztán szó szerint az íróasztal mellől kerültek a kórházba – onnan pedig a temetőbe. Interjúalanyunknál a munkamánia szerencsés véget ért. Először ugyan jött a totális kiégés, amit a felmerülő egészségügyi problémák – alvászavar, a koncentrációs képesség romlása, az állandó frusztráltság és feszültség – miatt felmondás követett. Körülbelül kilenc hónap kellett a teljes regenerálódáshoz, és ezalatt nem vállalt semmilyen munkát. Mint mondta: szerencsés helyzetben volt, mert családja támogatta a döntését. Amikor úgy érezte, hogy már tudja kezelni a helyzetet, más területen helyezkedett el. Azóta is előfordul, hogy kis híján “rácsúszik” a már ismert útra, de tudatosan igyekszik kontrollálni a munka és a magánélet egyensúlyát.
Így ismerhetjük fel a munkafüggőket
Sokan legyintenek, amikor szóba kerül, hogy valaki szó szerint halálra dolgozza magát, mondván, “még mindig jobb, mintha lusta lenne”. Nem jobb. Meg kell húzni a határt az egészséges elhivatottság és a kényszeres hajtás között. Arról, hogy mikor beszélhetünk munkafüggőségről és milyen jelei lehetnek, Szabó Renáta pszichológus, karriertanácsadó is írt Karrier és önismeret című könyvében.
Ebből egyebek mellett az is kiderül, hogy a munkamániának sokféle tünete lehet, ám vannak egyértelmű jelek, amelyeket ha megtapasztalunk (magunkon vagy másokon), meg kell szólalnia annak a bizonyos vészcsengőnek. Ilyen, amikor a munka minden másnál fontosabbá válik az életünkben, egyre többet és többet dolgozunk, de – ahogy kialakul a tolerancia, vagyis hozzászokunk –, sohasem leszünk tökéletesen elégedettek. Amikor azért dolgozunk, hogy jobban érezzük magunkat, és a munkába menekülünk a sikerélményekért, vagy azért, hogy azt érezhessük: végre értelmes elfoglaltsággal töltjük az időnket. Aggodalomra adhatnak okot az időleges munkamegvonással – ami lehet egy egyszerű szabadság is – járó pszichés tünetek, ha nem találjuk a helyünket, bűntudatunk van és feszültek leszünk attól, hogy dolgoznánk, de nem tudunk. Egyértelmű és komoly a probléma, amikor a munka már a társas és családi kapcsolatok rovására megy.
A munkafüggőség (angolul workaholic) fogalmát Wayne Oates amerikai pszichológusnak és teológusnak tulajdonítják. Ő volt az, aki 57 könyv szerzőjeként Confessions of a workaholic: the facts about work addiction című esszéjében először ismertette a jelenséget, mégpedig saját magára vonatkoztatva. Oates a munkától való függést ahhoz hasonlította, mint amikor valaki megállás nélkül dönti magába az alkoholt, bár azt igyekezett hangsúlyozni, hogy előbbi társadalmilag jóval tiszteletreméltóbb.
Önmagában az, hogy valaki sokat dolgozik, még nem feltétlenül jelenti, hogy munkafüggő. Amint arra Szabó Renáta is felhívta a figyelmet: a munkamánia kialakulásához számos tényező hozzájárulhat, egyebek mellett a családi minta – amit otthonról hozunk –, a környezetünk elvárásai, és olyan személyes, egyéni tényezők, mint a perfekcionizmus, az alacsony önbecsülés, a megfelelési kényszer vagy a siker és elismerés utáni vágy.
Az ázsiai országokban teljesen megszokott és mindennapos jelenség a munkamánia. Japánban például külön szóval (karoshi) jelölik azokat, akik szó szerint halálra dolgozzák magukat. Elrettentő, hogy 2015-ben közel 1500 munkahelyi túlhajszoltságból adódó halálesetet regisztráltak a szigetországban. Magyarországon más a munkakultúra, mint a Távol-Keleten, ám aggodalomra adhat okot egy 2015-ös hazai kutatás eredménye, miszerint szerint a felnőtt lakosság közel 5 százaléka tartozik az ebből a szempontból veszélyeztetettek közé. Ez az arány a munkaviszonnyal bírók esetében még magasabb: 8 százalék.
Az ELTE PPK kutatói nemrégiben azt vizsgálták, hogy milyen gondolkodási folyamatok köthetők a munkamániához. A neuropszichológiai tesztekből és memóriafeladatokból álló vizsgálathoz két csoportba sorolták a résztvevőket: az egyikbe azok kerültek, akinél magas volt a munkafüggőség kialakulásának kockázata, a másikba pedig azok, akiknél alacsony. Az eredmények azt tükrözték, hogy előbbiek jobbnak bizonyultak abban, hogy megjegyezzenek és rövid ideig észben tartsanak egy-egy információt – perfekcionizmusuknak és kitartásuknak köszönhetően. Utóbbiak viszont a komplexebb feladatoknál teljesítettek jobban, ahol már nem az információ észben tartása, hanem frissítése, irányítása volt a cél. Az is kiderült, hogy a munkafüggőségre hajlamos emberek esetében a gátló kontroll rosszabbul működik, ami azt jelenti, hogy egy-egy helyzetben zsigerből hevesen reagálhatnak.
Mi lehet a megoldás?
A munkamánia egy különösen alattomos addikció, mert mire az érintett eljut odáig, hogy felismeri, általában már nem orvosolható azzal, hogy elhatározza: lassít vagy leáll. “Nem az a szer, amit csak úgy letesz az ember és egész életében törekszik rá, hogy ne kerüljön kapcsolatba vele, hogy tiszta maradjon. Mert dolgoznia a legtöbb embernek kell” – érzékeltette a gyógyulást hátráltató legfőbb nehézségét Szabó Renáta. Amint azt az Mfornak elmondta: tapasztalatai szerint azok, akik tanácsadás keretében munkafüggőség miatt keresik fel, gyakran lemorzsolódnak. A szakember szerint ennek hátterében az állhat, hogy sokan gyors sikerre vágynak, amelynek elérésére 2-3 alkalmat szánnak, a változtatáshoz szükséges belső motiváció viszont hiányzik.
“Gyakran a munkamániás környezetében élőket, a családtagokat, közeli hozzátartozókat jobban zavarja a probléma, mint magát az érintettet" – hangsúlyozta Szabó Renáta, aki szerint az a legfontosabb, hogy a munkafüggő felismerje: nem érzi jól magát a bőrében, ez gondot jelent neki, és változtatni szeretne rajta. Mint mondta, bár sokan bíznak benne, a munkahelyváltás ebben a helyzetben nem jelent megoldást, mert a probléma azzal nem szűnik meg, ha új táptalajt adunk neki. A forrását kell megtalálni: feltárni az egyéni hajlamosító tényezőket, felismerni a háttérben meghúzódó okokat, és ezeket figyelembe véve újrafogalmazni a munkához való viszonyt. Meg kell tanulni határokat húzni, reális célokat és munkamennyiséget kitűzni. Mindehhez önismeret és megfelelő önértékelés szükséges: akinél utóbbi alacsony, könnyen belecsúszhat a függőségbe. “Ez egy örök egyensúlyozás, hiszen muszáj együtt élnünk a munkával, mert az életünk része” – foglalta össze a szakember.
A munkamánia lehetséges egészségügyi következményei
A munkafüggőség hosszú távon szervi panaszokat is okozhat. Ezek közé tartoznak egyebek mellett az emésztési zavarok, a fejfájás, a mellkasi fájdalom, a különféle szív-, és érrendszeri vagy mozgásszervi problémák, amelyek később olyan, életveszélyes állapotot okozó betegségek kialakulásához vezethetnek, mint a szívroham vagy a stroke. A munkafüggőknél gyakoriak az alvászavarok, a nyugtalanság, az állandó fáradtság, a feledékenység és a türelmetlenség.
