Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-ben jelenleg közel 2500, a speciális tevékenységben részt vevő cégek alkalmazottaival együtt pedig nagyságrendileg 5000 fő végez munkát az atomerőmű paksi telephelyén. A nagyobb karbantartási munkálatok idején ez a szám általában tovább emelkedik. Így érthetően nagy projekt ennyi munkavállaló foglalkozásegészségügyi vizsgálata.
Ennek ellenére kizárólag érvénytelennek minősített ajánlatot nyújtottak be az ország egyetlen atomerőműjében dolgozók egészségét vizsgáló szolgáltatásra, amely laborvizsgálatokat és pszichológiai vizsgálatokat is tartalmaz – ez derül ki abból a közbeszerzési dokumentumból, amely szerint a verseny a győztes kihirdetése nélkül lezárult.
Ezek szerint:
- a Hungária Med-M Kft. ajánlata azért érvénytelen, mivel nem igazolta jól, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, és egyébként sem felel meg az ajánlatuk a jogszabályokban meghatározott feltételeknek
- a Szat Med-Info Kft., a Bokmed Kft., és a TritonLife Magánkórházak Zrt. közös ajánlata is érvénytelen, mert ezek a cégek sem igazolták megfelelően, hogy az ajánlatuk nem tartalmaz aránytalanul alacsony ellenszolgáltatást vagy más teljesíthetetlen feltételt
- a magánegészségügyben előkelő helyen álló Swiss Medical Services Kft. ajánlatát szintén nem fogadták el, mivel a cég nem igazolta elégségesen az alkalmassági követelmények való megfelelést, de a jogszabályoknak sem felel meg. Ez azért is érdekes, mert a cég orvosigazgatója, Kirschner András egyben a Vállalkozók Országos Szövetségében (VOSZ) az egészségügyi tagozat foglalkozás-egészségügyért felelős elnökségi tagja is. A cégvezető egy korábbi interjúban azt mondta: „Az évenkénti, alaposan kivitelezett alkalmassági vizsgálatok során a munkavállalók hét százalékánál fedeznek fel addig ismeretlen egészségkárosodást, vagy ismert betegség kezeletlenségét, elhanyagoltságát”.
- a korábbi évek nyertese, a Nukleo-Med Kft. ajánlata szintén érvénytelen, mivel egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek
- az Affidea Magyarország Kft. neve szintén jól cseng a magánklinikák listáján, de ajánlatát hasonló indokok miatt szintén nem fogadta el a közbeszerzést kiíró Paksi Atomerőmű Zrt.
A Paksi Atomerőmű 1,2 milliárd forintos keretszerződésben gondolkodik a 2025. január 1-2029. december 31. közötti időszakra a következő feladatokra: munkaköri és pszichológiai alkalmasság vizsgálat, munka-egészségügyi, fiziológiai, ergonómiai, és higiénés szolgáltatások, elsősegélynyújtás és sürgősségi orvosi ellátás, a blokkok állásideje alatti rendszeres munkavédelmi ellenőrzések, részvétel a katasztrófaelhárítási feladatokban, balesetelhárítási orvosi készenlét, toxikológiai szolgáltatásként véralkohol vizsgálat, kábítószermentes állapot ellenőrzése, korai várandósság diagnosztizálásához gyorsteszt biztosítása, nyugalmi EKG-vizsgálat 45 év feletti munkavállalók esetén, kivéve a „feszültség alatti” munkavégző, műszakos munkavállalókat (mivel az ő esetükben a nyugalmi EKG-vizsgálat az orvosi alkalmasság vizsgálat része), illetve a munkakörhöz kötött védőoltásokkal kapcsolatos feladatok ellátása.
Még a korábbi nyertes ajánlata sem tetszett
A korábbi, 4 évre szóló közbeszerzést egyébként a Nukleo-Med Foglalkozásegészségügyi Központ nyerte, amely annyi előnnyel is bír, hogy székhelye Paksra van bejegyezve, fióktelepei pedig az Atomerőmű területére.
2020-2024 között az eredeti tervekhez képest jócskán nőtt a pszichológiai vizsgálatok száma, a keretszerződés árát pedig 873 millió forintra módosították.
Ennek több oka is volt. Például, hogy épp arra az időszakra esett ugyanis a nagy pszichés terheléssel (is) járó Covid-19 járvány. De a szerződésmódosításból az is kiderült, hogy a Paksi Atomerőmű egyes területeken létszámhiánnyal küzd, ami miatt a korábbi gyakorlattól eltérően rövidebb idő állt rendelkezésre a képzési programokra. Emiatt az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges betanulási idők rövidültek, ami növelte a pszichológiai alkalmassági vizsgálatok számát.
Illetve 2023. július 7-én egy informatikai átállás miatt jelentős mértékben megnőtt a biztonsági kategóriába sorolt munkakörök száma, ami szintén növelte a pszichológiai vizsgálatok számát.
Az Atomerőműben továbbra is kötelező a munkaalkalmassági vizsgálat
A kormány új rendelettervezete jelentős változásokat hozott 2024. szeptember 1-jétől a munkaalkalmassági vizsgálatok terén. Számos munkakörben megszüntették a kötelező orvosi vizsgálatot, de bizonyos foglalkozások esetében továbbra is fennmaradt ez a követelmény.
Az új rendelet kimondja, hogy hol szükséges továbbra is az orvosi alkalmasság igazolása. Ezek közé tartoznak a fokozott baleseti veszéllyel járó tevékenységek, például a magasban végzett munkák, a bányászat, valamint az erősáramú villamos berendezésekkel kapcsolatos feladatok. Emellett a terhelő munkahelyi klímában, ionizáló sugárzásnak kitett környezetben, vagy veszélyes kémiai anyagokkal dolgozók számára is kötelező a vizsgálat. A Paksi Atomerőmű speciális munkahely, így itt továbbra is kötelezőek, sőt, itt fokozottan fontosak az egészségügyi vizsgálatok.
Természetesen küldtünk kérdést az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek is, mi lehet az oka a közbeszerzés nagymértékű eredménytelenségnek, amint kapunk választ, frissítjük cikkünket.