Elég egy rossz mozdulat vagy pillanatnyi figyelemkiesés, és hosszú évek munkája mehet a kukába egy váratlan sportbaleset miatt. A sérülések az élsportolók számára felkészülési időszakban sem jönnek jól, ám ha mondjuk egy világverseny kellős közepén, élesben történnek, még nagyobb mentális és fizikai terhet róhatnak az elszenvedőkre. Előfordulhat ugyanis, hogy percek alatt kell dönteniük arról, képesek-e folytatni a versenyt, vagy feladják.
Akadnak, akik számára ez nem kérdés, mert olyan szerencsétlenül sérülnek, hogy azonnal véget ér számukra a küzdelem, mások viszont úgy ítélik meg, hogy “kibírják”, ezért testük figyelmeztető jelzéseit ignorálva összeszorított foggal haladnak tovább, bízva az akarat és a tűrőképesség diadalában.
A párizsi olimpia közeledtével különösen aktuális kérdés az olimpikonok fájdalomtűrő képessége, terhelhetősége és mentális egészségük megőrzése. Ezek ugyanis mind hozzájárulhatnak, hogy kritikus helyzetben felelősségteljes és racionális döntést hozhassanak, feleslegesen nem kockáztatva egészségüket és karrierjüket.
Fotó: Depositphotos
Amint arra a témát boncolgató cikkében a WebMD is igyekszik felhívni a figyelmet: a versenysporttal járó terhelés, a fizikai határok folyamatos feszegetése, és az ebből adódó sérülések az olimpikonok mindennapjainak szerves részei. Ennek ellenére olyan szenvedéssel járnak, amit egy átlagos ember nehezen viselne el. Az élsportolók azonban jobban tűrik a fájdalmat - nyilatkozta a WebMD-nek Jim Doorley, az Amerikai Olimpiai és Paralimpiai Bizottság sportpszichológusa. Doorley kutatási eredményekre hivatkozva elmondta: a magasabb fájdalomküszöb esetükben azt jelenti, hogy keményebb fizikai terhelés hatására kezdenek fájdalmat érezni, mint az átlagemberek. Emellett alacsonyabb a fájdalomérzékenységük. Szemléltetésül: ha mi egy tízes skálán 9-es erősségű fájdalmat érzünk, az élsportolóknál ez körülbelül 4-es értéknek felel meg.
Ami nem azt jelenti, hogy kizárólag azokból lehet eredményes versenysportoló, akik valamilyen “csoda folytán” alkatilag jobban tűrik a fájdalmat. Az olimpikonok ugyanolyan fájdalomkeltő ingerekkel szembesülnek, mint minden ember és szervezetük is hasonlóan reagál ezekre. “A különbség abban rejlik, hogy az élsportolók megtanulnak másképp gondolkodni a fájdalomról” - vélekedett Colleen Louw gyógytornász, fájdalomterápiás szakember, az Amerikai Fizikoterápiás Szövetség szóvivője.
Mi a fájdalom?
A fájdalom pontos meghatározása meglehetősen nehéz. Egyrészt azért, mert szubjektív: ami egyeseknek elviselhetetlen kínt okoz, az másoknak múló kellemetlenség. Másrészt nem lehet leegyszerűsíteni, ugyanis nem pusztán fizikai sérülés – szövetkárosodás – okozhatja. Egy komplex kémiai-biológiai folyamat, védelmi reakció, amellyel szervezetünk a minket ért negatív hatásokra reagál. Hátterében a legváltozatosabb külső és belső okok állhatnak. Nincs két ember, aki egyformán érzékelné a fájdalmat, éppen ezért soha nem tudhatjuk, hogy egy adott helyzetben pontosan mit érezhet a másik. Csak sejthetjük.
A Nemzetközi Fájdalom Társaság 2020-ban elfogadott definíciója szerint a fájdalom “kellemetlen érzékszervi és érzelmi élmény, ami tényleges vagy potenciális szövetkárosodáshoz kapcsolódik, vagy ahhoz hasonlít”. Személyes tapasztalás, amit különböző mértékben befolyásolnak a biológiai, pszichológiai és társadalmi tényezők. Károsan befolyásolhatja egyebek mellett a szociális és pszichológiai jólétet, és a szervezet megszokott működését. Azt is fontos megemlíteni, hogy a fájdalomnak különböző típusai vannak: rövid ideig tartó akut fájdalom (ezzel jár a bokaficam), vagy hosszú távú, krónikus fájdalom (ezzel küzd, akinek ízületi gyulladása van). A visszaérő fájdalom (okozhatja migrén) pedig bizonyos időközönként jelentkezik.
Miért tűrik jobban a kínt a sportolók?
A fájdalomérzet létrejöttekor az ingerület receptorokon keresztül – idegek segítségével – jut el az agyba. Ott, egész pontosan az agykéregben tudatosul. Fájdalom hatására szervezetünkben számos vegyület szabadul fel. Például az endorfin nevű hormon, ami nem csak boldogsághormonként ismert, vagyis nem csak jó közérzetünkhöz járul hozzá: stresszhelyzetben fájdalomcsillapítóként is működik. Ilyen szerepet töltenek be az agyban található opioid receptorokhoz kapcsolódó kis molekulák, a neuropeptidek is, amelyek a minket érő ingerek hatására szabadulnak fel.
Kutatások szerint ezek a "természetes fájdalomcsillapítók" nemcsak kemény fizikai megterhelés idején csökkenthetik a fájdalmat, hanem az extrém terhelés megszűnése után is, még körülbelül 30 percig. Az intenzív edzés felerősíti és meghosszabbítja ezt a hatást: a rendszeres edzés miatt csökkent fájdalomérzetet hipoalgéziának nevezik.
Ha a fájdalom a fizikai terhelés intenzitása miatt állandósul, akkor az agy gyakorlatilag folyamatosan “jelez” annak érdekében, hogy a fájdalom csökkenjen. Vagyis lényegében a fájdalom gátolja a fájdalmat: ezt nevezik kondicionált fájdalom modulációnak.
Emellett fontos, hogy a versenysportolók nem kizárólag fizikailag trenírozzák magukat; pszichológiailag is alkalmazkodnak a fájdalomhoz. Jim Doorley szerint egy körforgásról van szó. A sok edzés nagyobb fájdalomtűrő képességet eredményez, ami lehetővé teszi a még intenzívebb edzést. Ez viszont tovább javítja a fájdalomtűrő képességet - összegezte Doorley.
Sportpszichológusok szerint ha a sportolók tisztában vannak vele – mert már megtapasztalták –, hogy céljuk elérése fájdalmas, akkor elfogadják ezt, és nem befolyásolja hátrányosan teljesítményüket. De nem mindegy, hogy a fájdalom produktív-e, vagyis az edzés, a fokozott terhelés része, vagy egy komoly sérülés velejárója.
Fotó: Depositphotos
Akik a sikert szem előtt tartva nem törődtek a fájdalommal
“You can do it”, azaz “Meg tudod csinálni” – így hangzott az erdélyi származású világhírű tornaedző, Károlyi Béla szállóigévé vált biztatása az 1996-os atlantai olimpián. Kerri Strug tornásznak címezte, aki korábbi, szerencsétlen gyakorlata miatt sérült bokával futott neki a mindent eldöntő ugrásnak. Ez végül összetettben a világ csúcsára repítette a Magnificent Seven névvel illetett amerikai női tornászválogatottat. Strugon múlt az aranyérem, és ő a fájdalmaira és saját egészségére fittyet hányva be is húzta.
Azzal persze lehet vitatkozni, hogy megérte-e az önfeláldozás – az eredményhirdetésre a karjaiban vitte az edző, mert szakadt bokaszalagokkal nem tudott járni –, de abban a pillanatban egy egész nemzet sikere volt a tét. Az amerikai női tornászcsapat az olimpiák történetében először legyőzte a legeredményesebb orosz versenyzőket. Strug pedig Amerika hősévé vált. És gyakorlatilag azonnal vissza is vonult, profi sportolói karrierje véget ért. Elvégezte a mesterképzést a Stanford Egyetem szociológia szakán, ezután pedig egy általános iskolában helyezkedett el tanárként. Történetét megfilmesítik: a Perfect című önéletrajzi ihletésű filmet Olivia Wilde színésznő rendezi, és 2024 őszén érkezhet a mozikba.
Strug története korántsem egyedülálló. Silken Laumann kanadai evezőst az 1992-es nyári olimpiai játékokra való felkészülés közben érte súlyos baleset: hajója összeütközött a német pároséval, és ő húzta a rövidebbet. Laumann jobb lába teljesen szétroncsolódott, öt műtéttel tudták csak helyrerakni. Három hét kórházi tartózkodás után viszont rögtön vízre szállt és folytatta a felkészülést. Ennek eredményeképpen egyéniben bronzérmet nyert Barcelonában - két és fél hónappal a balesete után. Történetéből 1996-ban film is készült Golden Will: The Silken Laumann Story címmel.
Fiona O'Keeffe amerikai hosszútávfutó februárban került az érdeklődés középpontjába, amikor véres ruhában érkezett célba az olimpiai maratoni selejtezőn. Mellkasa egy sportmelltartóba rejtett gél miatt alaposan kidörzsölődött, ám ő ebből saját bevallása szerint semmit nem érzett. O'Keeffe sérülése egyébként nem bizonyult súlyosnak, és ettől függetlenül sikerült kvalifikálnia magát a párizsi olimpiára.
