6p

Különös helyzetben vetettük össze a legnagyobb hazai gyógyszertárláncok elmúlt évét. Pár napja Pintér Sándor indoklás nélkül felmentette az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatóját, hamarosan integrálják a Nemzeti Népegészségügyi Központot az intézménnyel, múlt héten pedig a várható inzulinhiány borzolta a kedélyeket.  

Tavasszal megkongatta a vészharangot a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége, mert főleg vidéken egyre több patika zár be. Csak tavaly 17-tel csökkent a számuk, 2023 első két hónapjában már hat patika tett lakatot az ajtajára, így ma Magyarországon 670 ezer ember él olyan településen, ahol nincs közforgalmú fiók- vagy kézi gyógyszertár.

A szövetség szerint a gyógyszertárak megszűnése amiatt gyorsult fel, mert speciális, degresszív árrésszabályozás van a gyógyszer-kiskereskedelemben.

Tehát minél drágább egy gyógyszer, annál alacsonyabb árrés van rajta. Emellett a gyógyszertárak forgalmának döntő többsége támogatott gyógyszerekből áll. Az ezen realizált árrés 12 év alatt mindösszesen 6 százalékkal emelkedett.

Az elmúlt év nagyjából 50 százalékos inflációt hozott a gyógyszereknél, miközben egyre magasabb bérrel tudnak csak patikust és asszisztenst találni a szakemberhiány miatt.  

Majdnem az összes patikai franchise nyereséges lett tavaly. Fotó: Depositphotos
Majdnem az összes patikai franchise nyereséges lett tavaly. Fotó: Depositphotos

A megugrott energiaárak miatt a gyógyszertárak energiaköltsége egy év alatt havi szinten 200-300 ezer forinttal nőtt. Csepp a tengerben, de patikák most bizonyos feltételekkel 90 ezer forintos rezsitámogatást kérhetnek a NAV-tól, 1400-1500 patikára mintegy 130 millió forintot szán a költségvetés.

Nézzük, a nehéz helyzet ellenére hogy teljesítettek a gyógyszertár-láncok.

Benu (több mint 300 patika)

Az 55 fővel működő Benu Magyarország Zrt. (anyacége a német Phoenix-csoport) tavalyi számai nem támasztják alá a rengeteg kihívást, sőt, egyenesen hasított a cég. A 2021-es 6,8 milliárdos árbevételét lepipálva 2022-ben egy nagy ugrással, 8,1 milliárdos forgalma volt a Benu-nak, amit a nyeresége is követett. 3,8 milliárdról 4,3 milliárdra nőtt az országos gyógyszertár franchise profitja, amiből 2 milliárdos osztalékot ki is vettek a tulajdonosok. Érdekes, hogy a tavalyi nyereségük jóval magasabb, mint amennyit a pandémia éveiben elértek.

Tegyük hozzá: hogy a poszt-Covid szövődményei borítékolhatóan hozzájárulnak a tavalyi magasabb gyógyszerforgalom és nyereség elérésében.  

A tavaly év történése, hogy a FlexPharma Kft. beolvadt a társaságba, miközben még mindig nem zárult le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2021 márciusa óta folyó vizsgálata. Ennek során azt veszik górcső alá, hogy a nagykereskedők és a velük együttműködő patikák között létrejött megállapodások hatásaként torzul-e a verseny a magyarországi gyógyszer-forgalmazási piacokon. Ugyanis két franchise-csoport (a Benu és a Szimpatika, valamint az Alma és a Gyöngy patikák számos együttműködési formát alakítottak ki). A GVH szerint a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették, de tény, hogy immár több mint két éve tart a vizsgálat, ami elég ritka eset.

Szimpatika (közel 400 egység)

A Szimpatika gyógyszertárak szintén a német Phoenix-csoport szárnyai alatt működnek. A hazai patikákat üzemeltető Phoenix Hungária Holding Zrt. gyógyszer-kiskereskedelmi profilja szintén szépen hozott a konyhára, hiszen 833 millió forintos forgalma tavaly 1 milliárdra ugrott, amit tevékenység- és piacbővítéssel magyaráznak. Nyeresége közel 7,5 milliárdról nőtt 7,9 milliárd forintra a 464 teljes, és 156 részmunkaidős gárdával működő cégnek.

Alma- és Gyöngy-patikák (közel 800 egység)

A több mint 200 Alma-, valamint a jelenleg 598 Gyöngy-patikákat üzemeltető Patika Management Kft. szintén jól pörgött 2022-ben, hiszen a tavalyelőtti 3,4 milliárd forintos forgalmával szemben 4,3 milliárdnyit realizált.

Ám nyeresége nem követte ezt a pozitív tendenciát, így az elmúlt öt év első veszteséges időszaka lett 2022, a mínusz 4,2 millió forint miatt.    

Mindennek hátterében az állhat, hogy a Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt. tulajdonában álló 47 fős vállalkozásnál drasztikusan visszaestek az egyéb bevételek, miközben kamatjellegű ráfordításaik jócskán megugrottak. Ugyanakkor a konszolidált pénzügyi beszámoló nem részletezi külön-külön az Alma és a Gyöngy gyógyszertárak bevételét, tehát csak összesített számokat közöl.

Kulcspatikák (közel 200 egység)

Magukra úgy gondolnak, hogy 2009-ben létrehozták az első - és mindezidáig egyetlen - olyan patikai közösséget Magyarországon, amely nemcsak gazdasági megfontolásból született, de valódi, közös értékrenden alapszik. A Kulcspatikák Zrt. 1,2 milliárdos 2021-es nettó árbevétele tavaly 1,5 milliárd forintra nőtt.

Adózott eredménye azonban kicsit karcsúbb lett, 213 millióról 115 millióra esett vissza.

Ennek oka részben a 65 milliót felemésztő beruházásokban keresendő, illetve a 80 százalékkal megemelkedett személyi jellegű ráfordításokban.

Ennek ellenére tavaly 407 milliós osztalék kifizetéséről döntött a cég.

Pingvin Patikák (38 patika és 5 gyógynövény- és reformház)

Az ország déli és keleti részén üzemelő patikalánc forgalma a nagy láncokkal ellentétben tavaly jócskán, 8,1 milliárd forintról 6,7 milliárdra esett vissza. Nyeresége 152 millió forint lett, ami viszont csak kicsit szerényebb a 2021-esnél. A láncolatot működtető 82 fős Pingvin Napfény Gyógyszerészeti Zrt. 204 millió forintot vett ki osztalékként. A Magyarország 18 városában jelen lévő patikáikban több mint 4 millió vásárló fordul meg évente. A Pingvin Patika hálózat gyógyszertárai sikeres működésének öt alapelve van: stabilitás, betegközpontúság, szakértelem, megújulás és megfizethetőség. Ez utóbbira még most, az inflációs környezetben is törekszenek.

A patikaláncok között egyébként nagy a verseny a vevőkért, mindegyik gyárt már magazint, online tartalmat, sőt, podcastot, van, amelyik saját tv-műsort is, s akad, amely ingyenes, szakszerű edzéssorozattal is várja vásárlóit a honlapján.

Most még nem lehet tudni, hogy ha Müller Cecília irányítása alá kerül a gyógyszerpiac is, az hogyan érinti a patikákat. Mint ismeretes, beolvasztják a Nemzeti Népegészségügyi Központba (NNK), és szóban már tájékoztatták is a gyógyszerhatóság dolgozóit a várható szervezeti változásról. Ez azt is jelenti, hogy 43-45 embert küldhetnek el heteken belül. Az NNK-ba való beolvadás hírére már több speciális tudású szakember magától fölmondott.

Tegnapi hír, hogy az állam módosította az egészségügyi törvényt, és a kórházi gyógyszertárakat ki akarja szervezni. Az állam ugyanis közbeszerzési eljárás keretében megpályáztatja a mintegy 107 kórházi patika működtetését. Az indoklás szerint a jogalkotó célja az egységes színvonalú szolgáltatás biztosítása, valamint a nagy értékű, személyre szabott gyógyszeradagolást lehetővé tevő beruházások megvalósítása. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!