A Habitat for Humanity Magyarország idén 13. alkalommal publikálja éves jelentését a lakhatásról. Az utolsó két fejezet bemutatóját november 27-én tartották a Margit krt.-i Habitat Kreatív Központban. A teljes 2024-es jelentés már olvasható a szervezet honlapján.
A jelentés szerint a biztonságos és megfelelő minőségű lakhatás a jóllét alapfeltétele, de az ehhez való hozzáférés továbbra sem számít alapjognak Magyarországon.
Évről évre nehezebb itthon megfizethető lakhatáshoz jutni: folyamatosan csökken a lakástulajdonhoz és a lakásbérlethez jutás lehetősége, mivel a magas albérletárakat és az EU-s szinten is elszálló lakásárakat nem követi a bruttó átlagbérek és reálbérek emelkedése, az eddigi állami beavatkozások pedig sok esetben inkább az árak növekedését eredményezték.
Fotó: Depositphotos
A lakásárak Magyarországon már a 2015-ös árszint 298 százalékáig emelkedtek – nominális árakon számolva. Bár egész Európában drágultak az ingatlanok ebben az időszakban, sokkal kisebb mértékben, mint Magyarországon (átlagosan 149 százalékkal).
A lakhatás költségeinek biztosítása is a megfizethetőségi problémák része. Ha a háztartások rendelkezésre álló jövedelmük túl nagy – 40 százalék vagy afölötti – hányadát költik lakhatásra, fennáll az eladósodás, lakásvesztés, elszegényedés kockázata. Ma Magyarországon ez a háztartások 13 százalékát érinti. Minél alacsonyabb a háztartás jövedelme, bevételeinek annál nagyobb hányadát költi lakhatásra – mindegy, hogy lakástulajdonosról vagy bérlőről van szó. A lakásfenntartási költségek jóval magasabbak a piaci alapú lakást bérlők esetében: 42,5 százalék azok aránya, akik bevételeik több mint 40 százalékát költik lakhatásra. Az albérletárak is tovább emelkedtek idén (országosan átlag 9,6, Budapesten 9,8 százalékkal). “Bár a kormány 2024. októberben elismerte, hogy szükség van annak támogatására, hogy a megfizethető lakhatás minden társadalmi-gazdasági csoport számára elérhető legyen, továbbra sincs olyan lakáspolitikai koncepció, amely rendszerszinten foglalkozna a lakhatás megfizethetőségével, és az alacsony jövedelmű háztartások hosszú távú önálló lakhatáshoz jutását célozná” – magyarázta el Ámon Katalin, a Közép Európai Egyetem (CEU) PhD-hallgatója, a 2024-es Lakhatási jelentés 4. fejezetének szerzője.
További ok az önkormányzati bérlakásszektor alulfinanszírozottsága, az állami támogatás hiánya és ezzel összefüggésben az önkormányzati tulajdonú lakásállomány folyamatos csökkenése. Jóval kevesebben jutnak önkormányzati bérlakáshoz, mint ahány embernek létfontosságú lenne.
Az önkormányzati lakásállomány 2023-ban 101 145 lakásból állt (ebből 3043 felújított, 1857 bontandó állapotú). Ennek többszörösére lenne szükség ahhoz, hogy segítse a nehéz helyzetben élőket. Az önkormányzatok mozgásterét is jelentősen befolyásolják a lakásszektor egészére ható ingatlanpiaci folyamatok, pl. az ingatlanárak emelkedése, a befektetési célú ingatlanvásárlás, valamint a rövid távú szálláskiadás. Továbbá a lakásszektor működési kereteinek országos szintű szabályozása és az általános forráshiány is korlátozza a lehetőségeiket.
Ennek ellenére a települési önkormányzatoknak kiemelt szerepük van a területükön jelentkező lakhatási problémák megoldásában, mivel ezek erősen helyhez kötöttek. Emellett ők a közhatalom lakosokhoz fizikailag legközelebbi, a helyi viszonyokat legjobb eséllyel ismerő intézményei, akik szintén felelősséggel tartoznak a választópolgáraik felé.
Ahhoz, hogy az önkormányzatok potenciálja kibontakozhasson a lakhatási problémák megoldása terén, elengedhetetlen lenne a szakpolitikai környezet újragondolása: egy átfogó, országos, hosszú távú lakáspolitikai stratégia megalkotása széleskörű társadalmi egyeztetéssel, a lakhatási szegénységi problémák azonosításával, közép- és hosszú távú célok kijelölésével, ehhez a megfelelő intézkedések, intézményrendszer, és források hozzárendelésével, és utóbbiak kiszámítható, közép- és hosszú távon is stabil működtetése, illetve biztosítása.
“Egy ilyen új környezetben számos új szereplő is bekapcsolódhatna a lakhatási problémák megoldásába, pl. lakásszövetkezetek, lakásügynökségek, közösségi földalapok, a lakhatási problémák megoldásához pénzügyi hátteret nyújtani képes etikus befektetők, továbbá az önkormányzatok is újragondolhatnák a szerepüket, és a többi szereplőhöz való kapcsolódásukat” – fejtette ki Kőszeghy Lea szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a 2024-es Lakhatási jelentés 3. fejezetének szerzője.
