Tikkasztó augusztus közepén ez a délelőtt. A teherautósofőrök csak azért nem főnek meg a kabinjukban, mert állandóan leengedett ablakkal várják a vonatot Rákosrendezőnél, a leengedett sorompó mögött. Jó sokat szobroznak, van, hogy 10-12 percet is. De ennek örülni kell, legalább járnak a vonatok.
Nincs ekkora élet a terület lepukkant részein, pedig azt vártam volna, hogy hétköznap késő délelőtt egymást érik a sittet szállító fuvarozók. Előtanulmányaimból ugyanis arra emlékszem, hogy már ezerrel kellene dolgozniuk. Felsejlik Szijjártó Péter ígérete, hogy őszre már átadják a területet az arab beruházónak, építse csak szépen a mini-Dubajt. A legfőbb külügyér megszólalása alapján idén tavasszal azt lehetett feltételezni, hogy a 130 hektáros területről időben kizsuppolják a pár tucat lakót, megtisztítják a talajt a szennyeződésektől és elbontják a romos épületeket. Ebből csak a kizsuppolás lett meg, minden más még várat magára.
Fotó: Mfor/Mester Nándor
Nem hinném, hogy pénzügyi gondok miatt nem történik semmi Rákosrendezőn. Az arab cég (Emaar Group) oldaláról nincs akadálya a megaprojektnek, erről meggyőződhettem, amikor rápillantottam a napokban kiadott első féléves jelentésükre. Szépen kaszáltak: 3,9 milliárd dolláros bevétel mellett a nettó nyereség 2,1 milliárd dollár lett. A bevétel 17 százalékkal, a profit 33 százalékkal haladta meg a 2023 azonos időszakában rögzítettet.
A cég szerint a működési hatékonyság további növelése azt eredményezte, hogy az adózás, a kamatok és az értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 24 százalékkal emelkedett és 2,2 milliárd dollárt tett ki. A csoport ingatlanfejlesztési üzletága kifejezetten jó első félévet zárt, a luxuslakások mellett bővíti a Dubai Mall nevű plázát, a 400 millió dolláros új projekt részleteit június végén jelentették be.
Szóval azon a fronton minden oké. Ráadásul azt is megtudtam, hogy a cég szemet vetett a területtel délről határos utca sarkán álló nagy bérházra és a közeli murvás parkolóra. A bérházból elköltöztetik a lakókat, az arabok használhatják majd az ingatlant és a parkolót. Ezt egy jól érzékelhetően tájékozott, egyébként az utcarészt takarító és az útmenti gazokat kiszedő hölgy is megerősítette.
Mit tud még? - kérdeztem, megállítva a szorgoskodását. Rögtön rávágta, hogy pár méterrel arrébb, a megaprojekt területét szegélyező utca egyik foghíjtelkén játszótér lesz, nem kizárt, hogy azt is fizetik az arabok. (Közben eszembe jutott, hogy valami kezdeménye már van az arab óriáscégnek Budapesten, hiszen a tél végén bejegyeztette az egész projektet tervező és vélhetően lebonyolító Eagle Hills Hungary Zrt.-t., bár az még nem hallatott magáról.) Mivel egy megbízás alapján rendszeresen végzi ezt a takarítást, látnia kellene, ha sürögnek-forognak a szemközti vasúti terület környékén a teherautók, de ennek nyoma sincs:
„Egyszer jöttek, levágták az utcai füvet, de bent szerintem semmit sem csináltak és most sem látni semmi mozgást. Annyiból jó lenne, ha megépülne az a mini-Dubaj, hogy rendezettebb lenne a környék, az itteni igénytelen, hangoskodó családok elmennének innen”
Belekapaszkodtam abba, hogy tudta, mi köze van a magyar Dubajnak az igazihoz. Bár nem kérdeztem, de elárulta, hogy van affinitása Dubajhoz. Ugyanis pár éve járt ott és jól elcsodálkozott. Már akkor is egymást érték a felhőkarcolók és minden olyan nett volt, olyan rendezett. Nyomban meg is kérdeztem tőle, hogy venne-e majd lakást az arabok által itt felépített valamelyik csilli-villi toronyházban, ha lenne rá elegendő pénze, de csak legyintett:
„Nem hinném, még az indulóm sem lenne meg hozzá. Az üzleteket azért megnézném, persze csak kívülről. Rögtön látnám, hogy van-e különbség”
Ennyi infó után most már jöjjön a terep, gondoltam. Ott kezdem, hogy a területre manapság csak az nem megy be, aki nem akar. Kerítés hol van, hol nincs, a hajléktalanok tanyájára például simán be lehet jutni a városligeti felüljáró felől. Se kapu, se egyéb akadály. Ott is és a vasútállomásnál is van egy-két tábla, hogy csak a vasút engedélyével lehet átmenni, de erre mindenki fittyet hány. Ottjártamkor több tucat utas bandukolt keresztül-kasul a használaton kívüli síneken át, elhasznált vasúti talpfákból épített hegyek mellett, miután leszállt a Rákosrendező állomást érintő vonatról.
A sorompóktól végigpásztáztam a terep belátható részét (130 hektár mégiscsak hatalmas) és az volt az érzésem, hogy ez a senki földje, egyszerűen nincs gazdája. Romhalmaz romhalmaz hátán, a raktárak meg a bakterházak elárvultan, leharcoltan várják sorsukat, némelyikbe már a hajléktalanok sem költöznek be. Tisztára visszamentem vagy 70 évet a történelemben. Az aljnövényzet szabadon tört utat magának, de ha közelebb mentem, azonnal kék, fehér, sárga és piros lett minden a rengeteg eldobott műanyagtól, a kidobott foteltől és az ezerszer átázott, foszladozó leplektől. Láttam pár személyautót a raktáraknál, de az csak a véletlen műve lehetett, nem hinném, hogy belül sztahanovisták serénykedtek.
Nem túlzás tehát leírni: Rákosrendezőn fájó a csend. De ez annak fényében nem meglepő, hogy
a kormány csak június 26-án írta ki a közbeszerzést a terület egy résznek az előkészítésére. Augusztus 16-ig lehet jelentkezni, a győztes feladata épületek, vágányok lebontása, fák kivágása és mintegy 190 ezer köbméter illegálisan lerakott, veszélyes hulladék elszállítása.
Erős kétségeim vannak, hogy bejön Lázár János korábbi nyilvános megjegyzése, miszerint az arabok olyan gyorsan dolgoznak majd, hogy akár az évtized végére be is fejezhetik a beruházást. A terepet látva szinte kizárt, hogy még idén megtörténjen az első kapavágás. Az építési és közlekedési miniszter ellentmondást nem tűrő határozottsággal állította ezt egy sajtótájékoztatón, ahol először beszélt nyíltan az ügyletről. De ha mégis megtörténne, tapasztalatból tudom, hogy egy közepes méretű irodaház felépítése is legalább 2-3 év, nem beszélve a felhőkarcolókról és a kapcsolódó infrastruktúráról. Márpedig az óriási épületekből - legalábbis ez tűnik biztosnak - lesz egy nagy csokorra való. Halkan jegyzem meg közben: lesz közben egy választás is és van egy fővárosi önkormányzat is, ami még Magyar Péterrel nehezítve is módosíthatja a nagyívű terveket.
Kifejezetten örülnék, ha az a része legalább elkészülne, ami javítaná a kapcsolatot Zugló és Angyalföld között. Egy felüljáróról van szó, amin áthaladna a villamos is. Lázár János a rákosrendezői állomás életre keltésére is letette a nagy esküt. Nincs ellenemre egy-két nagyobb épület, de a felhőket békén hagynám, nem adnék ki olyan engedélyt, ami eltorzítaná a környéket. Jó lenne pár ezer megfizethető lakás is, úgyis a sor végén kullogunk ebben Európán belül.
Fotó: BFK
De a jelek szerint most nem ilyen időket élünk. A nagyot mondásét és a gátlástalanságét. Lázárék valahogy előteremtik a beígért 300 milliárd forintot, ha törik, ha szakad, lehet itt bármekkora a közkassza hiánya. Megjegyzem, a kormány először 400 milliárd forint értékben vállalt közcélú beruházásokat (főleg a terep előkészítése és az infrastruktúra javítása terén), de később, az államközi szerződésben már 100 milliárd forinttal lefaragta.
Rákos-Dubaj tehát még nem létezik, azt nem tudni, milyen lesz végül, mert az arab cég még nem állt elő semmivel. Honlapján a sok külföldi projektjei között hiába kerestem a zuglóit, még a tervezettek között sincs. Gyanítom azért, hogy valamit mégiscsak beújít nálunk, ha már egyszer a két állam megalkudott erről.
Próbáltam megtudni az egyik potenciális szemtanútól, hogy szerinte lesz-e itt bármi vagy csak a szokásos magyar nagyzolás. Ez a szemtanú az állomás melletti büfé alkalmazottja volt. Nem mondhatom, hogy nehéz lett volna a szavába vágni, miközben egy hideg Fantát adott. Rezignáltan csak annyit vetett oda: „Majd elhiszem, ha felépült”.
