Sötét hangulatú véleménycikket publikált az emberiség jövője kapcsán a medium.com-on Douglas Rushkoff, a médiaelmélet-tudományág egyik legismertebb képviselője. Saját tapasztalataiból kiindulva Rushkoff arról ír, hogy bár a társadalom töredékét kitevő szupergazdagok azok, akiktől várhatnánk, hogy beszállnak a globális problémák megoldásába, és segítségükkel sikerülhetne egy fenntarthatóbb és emberibb jövőt kialakítani, a többségük mégis magasról tesz az egészre, és csak a saját túlélésével törődik.
A szakember azután jutott erre a megállapításra, hogy részt vett egy zárt körű konzultáción öt szupergazdag befektetési bankárral. Rushkoff-ot azért hívta meg a társaság, hogy meghallgassák a gondolatait a technológia fejlődésének irányairól, ám vendéglátói nem a blokkláncról, a 3D-nyomtatásról vagy valami hasonló, kurrens fejlesztésről tettek fel neki kérdéseket, hanem olyanokat, mint
- melyik régiót érinti majd kevésbé a klímaváltozás, Alaszkát vagy Új-Zélandot?
- tényleg átmenthető-e az agy egy új testbe?
- ha igen, azt a tudat az élet folytatásként élné-e meg vagy a halál utáni új kezdetként?
Végül az egyikük azt kérdezte, hogyan tudná megőrizni a tekintélyét a privát földalatti bunkerje biztonsági személyzete fölött, amikor beüt "az Esemény?" - Az Esemény megnevezést ezek az emberek olyan természeti katasztrófára, társadalmi összeomlásra, atomtámadásra és hasonló kataklizmára használják, ami alapjaiban változtatná meg a bolygót.
Rushkoff mindezek után kénytelen volt levonni a következtetést, hogy ezek az emberek legyenek bármennyire is gazdagok, nem hisznek abban, hogy megváltoztathatják a jövőt, és az emberiség jóléte helyett a saját túlélésükre koncentrálnak, illetve a közösség felemelése helyett az emberi faj meghaladása áll a fókuszukban.
Ez az álláspont viszont Rushkoff szerint túl könnyedén puszta adatokká redukálja a valóságot, ahol az emberek nem többek mint információ-feldolgozó egységek, az evolúció pedig egy videojáték, ahol valaki megtalálja a csapóajtót, amin keresztül elmenekülhet, és viszi magával a barátait.
A '90-es évek elején ez a felfogás még nem gyűrűzött be a techvilágba. A cikk szerint akkor, egy rövid ideig a technológia az ellenkultúra játékszere volt, mely annak a lehetőségét látta meg benne, hogy létrehozzon egy inkluzív, igazságosan felosztott és emberségesebb jövőt. Ehelyett a digitális jövő hamar tulajdonképpen szimpla tőzsdézéssé vált. A morális oldalnak pedig ezzel a váltással lőttek is, a technológia azóta már nem a közös fejlődésről és felvirágzásról, sokkal inkább az egyéni túlélésről szól. Aki erre felhívja a figyelmet, azt Rushkoff szerint rögtön a piac ellenségének vagy ludditának bélyegzik.
Ma a tudósok, újságírók és sci-fi szerzők ahelyett, hogy azt vizsgálnák, hogy a kevesek nevében hogyan használják ki, és szegényítik el még jobban a sokakat, olyan kérdések kerültek előtérbe, mint: fair-e, ha egy bróker okosdrogokat használ, kapják-e meg az idegennyelv-tudást a gyerekek implantok segítségével, vagy tanuljanak továbbra is, melyik élet legyen fontosabb az önvezető autónak, a gyalogosé vagy az utasé, demokráciák legyenek-e az első marsi kolóniák, megváltoztatja-e az identitásom, ha módosítják a DNS-em, adjunk-e a robotoknak jogokat, és így tovább.
Ezek filozófialiag szórakoztató kérdések Rushkoff szerint, de a valóban égető problémák nem ezek, hanem az, hogy az okostelefonok összeszerelői még mindig rossz körülmények között robotolnak, a különböző techcikkek gyártáshoz szükséges ritka ércek kitermelése tönkreteszi a környezetet: a szegénység és a bolygó megmérgezése nem múlik el attól, hogy VR-szemüveggel fedjük el a szemünket. Minél tovább hagyjuk figyelmen kívül a társadalmi, gazdasági és környezeti eróziót, azok annál nagyobb problémává híznak. Ez további visszavonulásra, bezárkózásra készteti a szupergazdag elitet, az izoláció még nagyobb lesz, ami viszont még kétségbeesettebb tech- és üzleti tervek kidolgozására ösztönöz: a kör bezárul.
