Milyen eredményeket hozhat a terápia?
A McKenzie terápia során mindenki elsajátíthatja a helyes testtartást, megtanulhatja azt, hogy miként óvhatja meg gerincét. Az eddigi fájdalmak és a kisugárzások csökkennek, a páciens panaszmentes állapotot érhet el. Már az első pár alkalom után a páciensek arról számoltak be, hogy állapotuk javulásnak indult, így, ha egy bérletes rendszerben folyamatosan járunk a terápiára, akkor nagyon gyorsan a gyógyulás útjára léphetünk. Több előnye is lehet a McKenzie terápiának. A gyógyulás mellett a terápia ára Egészségpénztárral és SZÉP kártyával is rendezhető.
Kinek köszönhetjük a terápiát?
Robin McKenzie fejlesztette ki a Mechanikai Diagnózis és Terápia, azaz az MTD módszert. Ezt a terápiát már 30 éve alkalmazzák szerte a világon, hiszen a fájdalmak enyhítésére kiválóan alkalmas. A McKenzie terapeuták mindegyike nemzetközi vizsgával rendelkezik és képesek arra, hogy a különböző területeken megjelenő panaszok okát pontosan feltérképezzék. A felmérés után elkészítik a kezelési tervet, majd a terápiák során alkalmazzák az MTD módszert. Mivel a terápia során a kiváltó okot szüntetik meg, így teljes gyógyulás is elérhető, természetesen a betegség jellegétől és annak aktuális állapotától függően. Amennyiben a terápiás kezelés beválik, úgy a műtéteket is jó eséllyel el lehet kerülni. McKenzie 1931-ben született Aucklandben és 1952-ben az Új-Zélandi Fizioterápiai Iskolában diplomázott. McKenzie egész életében a gerinc-rendellenességeket tanulmányozta, így nem is meglepő, hogy ezt a tökéletes módszert pont ő dolgozta ki. Alapfelvetése az volt, hogy minden egyes mozgásszervi fájdalom mechanikai eredetű, így szemlélete is azt sugallja, hogy a fájdalom mindig összefügg a hétköznapi mozgással. Ha ezen tudunk változtatni, alakítani, akkor a teljes gyógyulás is könnyedén elérhető. A terápia alapja egy tiszta vizsgálati folyamat, amely az 1970-es évekre került kidolgozásra. Ezt a módszert nagyon lelkesen alkalmazták az Egyesült Államokban és innen terjedt el a világ más országaiba is.
Mit ad még a terápia?
Az MTD terápia során maga a páciens is elsajátítja azokat a mozgásformákat, amelyek segítségével akár saját otthonában – függetlenül a terapeutától – is el tudja végezni a kezeléseket. Ha hosszabb távon otthonunkban jól alkalmazzuk a terápiát, akkor teljesen tünetmentessé válhatunk. Mindenképpen érdemes a gyogytornaszom.hu egyik budapesti rendelőjébe időpontot foglalni és kipróbálni a kezelést, hiszen semmi kötöttséggel nem jár. Ha később úgy érezzük, hogy tényleg segített az állapotjavulásban, akkor bérletes rendszerben egy megfizethető terápiára tehetünk szert.