1p

Összeomlik a magyar egészségügy?
Mennyi pénz hiányzik a rendszerből?
Mitől lesznek rövidebb várólisták?
Csak a magánegészségügyre számíthatunk?
Online Klasszis Klub élőben Rékassy Balázzsal

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a szakértőtől!

2024. szeptember 4. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Évek óta bíróságra jár Virág József, az orvost költségvetési csalással vádolják.

Társtettesként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt 2020-ban emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség Virág József orvos ellen, akit Pintér Sándor belügyminiszter július közepén a tatabányai kórház igazgatójának nevezett ki – írja a 24.hu.

A 22 vádpontot felsorakoztató büntetőügyben az elmúlt három évben számos tárgyalást tartottak, ám egyelőre nem született meg az elsőfokú ítélet sem, a tárgyalássorozat ősszel folytatódik – tájékoztatta a lapot a Fővárosi Törvényszék.

Az ügyben, amelynek szálai több mint egy évtizedre nyúlnak vissza, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indult nyomozás. A vád fókuszában Szegedi Csanád áll, aki 2012-ig a Jobbik EP-képviselője volt, majd függetlenként töltötte ki mandátumát. A vádirat szerint 2009 és 2014 között a képviselőként felhasználható támogatási összeg jelentős részét tulajdonította el, jogtalanul szerezhetett meg például utazási költségtérítést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!