2p

Kíváncsiak voltunk olvasóink véleményére azzal kapcsolatban, hogy kinek kedvezne egy előrehozott választás. 

Komoly felhördülést keltett, hogy a 2025-ös költségvetésben megjelent egy Nemzeti Választási Iroda (NVI) számára előirányzott 8,4 milliárd forint, amelyben egyes politikusok egyből egy lehetséges előrehozott választást láttak meg. Ez – kiegészítve azzal, hogy a magát a legnagyobb ellenzéki párttá kinövő Tisza Párt elnöke, Magyar Péter újévi beszédében is előrehozott választásról beszélt – rögtön elindította a találgatásokat arról, hogy esetlegesen ilyen tervei lehetnek a kormányzatnak.

Az időközben kiderült, hogy a 8,4 milliárd forinttal kapcsolatos terveivel az NVI részletesen is el tud számolni, így az előrehozott választásról szóló hírek nagyrészt kacsának bizonyultak. A párbeszéd azonban elindult arról, hogy mégis kinek kedvezne mindez?

Kedd reggeli vezetőcikkünkben nemzetközi példákat szemügyre véve kerestük a választ arra, hogy hagyományosan inkább a kormánypártok, vagy a külső kihívó szokott jól járni az ilyen típusú voksolásokkal.

Az eredmények gyűjtésünk szerint ritkán kedveznek az azt elrendelő kormányzó hatalomnak, így kíváncsiak voltunk arra, hogy olvasóink hogy látják a helyzetet: Magyar Péter, vagy Orbán Viktor profitálna inkább abból, hogyha nem kell 2026-ig várni a választásokra?

A válaszok egyértelműek: a Klasszis Média olvasói szerint kimondható, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt jönne ki jól abból, hogyha előbbre hoznák a voksolást – azaz itt van egy újabb indok az Orbán-kormány számára, hogy miért ne tegye ezt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!