El lehet csalni a magyarországi választásokat? Tényleg a választók akaratát fogja tükrözni az eredmény, amelyet majd valamikor a jövő héten hivatalosan is kihirdetnek? Ezek a kérdések valószínűleg sokakban felmerülnek ezekben a napokban. Már csak azért is, mert a politikusok immár rutinszerűen vádolják egymást választási csalással vagy arra való készüléssel. Ez pedig már csak azért sem túl szerencsés gyakorlat, mert ezzel nemcsak a választási kampány idejére fokozzák a már eddig is szinte elviselhetetlen, hisztérikus, gyanakvó, gyűlölködő hangulatot, hanem annak is megágyaznak, hogy a választás eredményét kétségbe lehessen vonni.
De van ennek alapja? El lehet tehát csalni a választásokat? A válasz sajnos nem olyan egyszerű, és elég sokfelé szét lehet bontani. Egyáltalán, mi számít választási csalásnak? Nyilván mindaz, amit a törvények ekként határoznak meg, de ez azért nem ilyen egyszerű. A szavazókörzetek határainak célzott módosítása, a teljes választási, kampányfinanszírozási rendszer bizonyos szereplőknek kedvező, másoknak hátrányos átalakításai például nem választási csalások, mégis igazságtalan módon befolyásolják a választások végeredményét – és ahogy az elmúlt tizenhat évben láttuk, a zömmel kétharmados többséggel kormányzó pártok éltek is ezekkel a módszerekkel. Teljesen jogszerűen, tegyük hozzá, csak éppen ez tipikusan az az eset, amikor a jog és a természetes igazságérzet nincs fedésben egymással.
Aztán ott vannak a különböző szürkezónák. Helyes, ha állami pénzeket kapó egyházak, állami tisztviselők, állami, közpénzből finanszírozott szervezetek – például mondjuk a közmédia – nyíltan beáll valamelyik politikai szereplő mögé? Helyes, ha hatalmi pozícióban lévő emberek – mondjuk polgármesterek, jegyzők, politikával összefonódott vállalkozók vagy egyéb informális befolyással bíró személyek – arra használják a hatalmukat, a pénzüket, a befolyásukat, hogy valamelyik párt választási győzelmét segítsék? Nem, nyilván nem helyes, de a törvények nem feltétlenül tiltják, ha pedig mégis, a hatóságok nem feltétlenül vizsgálják ki és szankcionálják az ilyesmit Magyarországon.
De ne is menjünk tovább, ezer oldalt lehetne írni a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) problémáiról, és pláne a magyar társadalomfejlődés mindennek megágyazó évszázados problémáiról. Ráadásul ebben semmi újdonság nincs. És ami ennél is fontosabb: a választásokon elinduló pártok vezetői, képviselőjelöltjei – köztük a Tisza Párté is – elismerik ezeket a játékszabályokat, és úgy gondolják, lehetséges ezen a kicsit lejtős, hepehupás pályán is a győzelem.
Ki itt belépsz, ne hagyj fel minden reménnyel!
Lépjünk ezért sokkal közelebb: ne foglalkozzunk azzal, ami a szavazóhelyiségen kívül történik. Nem számít ki miért, hogyan, milyen módszerekkel meggyőzve, befolyásolva vagy ellenőrizve érkezik oda és szavaz – de a szavazatát korrektül meg fogják számolni? Valójában inkább ez az a kérdés, ami most sokakat foglalkoztat, és talán ez az, ami az egyes választópolgárok fejében is járhat, amikor belépnek egy ilyen helyiségbe leadni a szavazatukat.
Nos, ebben sem lehetünk sajnos teljesen biztosak. Ahogy minden rendszer, a magyar választási, szavazatszámlálási rendszer is kijátszható. De nem akárhogy. Mivel a legtöbb választópolgár legfeljebb felületesen van tisztában, pontosan hogyan is történik a szavazatok számolása, érdemes kicsit végigmenni a folyamaton, hogy lássuk, hol vannak gyenge pontok a rendszerben, és mi az, ami miatt nem érdemes aggódni.
Kezdjük rögtön az elején a legfontosabbal. A választásokat elég egyszerű, néhány óra alatt átlátható, a visszaéléseket elég jól megakadályozó szabályok szerint rendezik. Igazából egyetlen igazi feltétele van annak, hogy a szavazókörökben nagyjából rendben menjenek a dolgok. Az, hogy ott üljön minden bizottságban néhány olyan ember, aki ilyen vagy olyan motivációktól vezérelve odafigyel ezeknek a szabályoknak a betartására.
A szavazatszámláló bizottságok választott (tehát az önkormányzatok által megválasztott, elvileg pártoktól független tagjai, valamint a jegyzőkönyvvezető), illetve a pártok által delegált tagjai ezért vannak ott. És – mint látni fogjuk – ha ők valóban ott vannak, és valóban pártatlanok vagy vannak köztük ellenérdekelt felek, akkor az a legtöbb visszaélési lehetőséget vagy megszünteti, vagy nagyon kockázatossá teszi. Úgy tudjuk, a választáson induló két, győzelemre esélyes párt, illetve pártszövetség természetesen megoldotta, hogy szinte minden vagy talán minden szavazókörben ott üljenek delegáltjai, ez tehát mindenképpen jó hír.
Mindent lepapíroznak
Mert mit is csinálnak a szavazatszámláló bizottságok tagjai? Napközben is van persze dolguk, és oda is kell figyelniük mondjuk a névjegyzék vezetésére, a mozgóurna és a hozzárendelt szavazólapok megfelelő kezelésére, bármi gyanús dologra, és persze úgy általában, a szavazás normális rendjére, de az igazi feladatuk a szavazóhelyiségek lezárása, azaz 19 óra (vagy az utolsó, még 19 órakor sorban állt szavazópolgár távozása) után kezdődik.
Ekkor a szavazóhelyiséget lezárják, senki se ki, se be nem mehet, az urnákat pedig felbontják, és megkezdődik a szavazatok szétválogatása. Ez általában összetolt asztalokon, mindenki jelenlétében és figyelő tekintete mellett történik.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Amikor megvannak a jelöltek, listák szerinti kupacok, akkor jön a számlálás. Minden lépést legalább két, de általában inkább több szem ellenőriz, azaz a szétválogatást, majd a számlálást is minimum két, „ellenérdekelt” (tehát mondjuk egy fideszes és egy tiszás) delegált végigcsinálja minden kupaccal, és a törvény is előírja, hogy az egyes jelöltek, listák eredményét csak akkor lehet véglegesíteni, ha legalább két, egymást követő számolás ugyanarra az eredményre jut. A leszámolt lapokat végül kötegelik, a kötegeket lepecsételik, aláírják, bedobozolják, ezeket is lezárják úgy, hogy észrevehetetlenül ne lehessen felbontani, majd végezetül az egész csomagot egy őrzött tárolóhelyre szállítják, ahol addig őrzik, amíg még nincs meg a választás végleges, hitelesített eredménye, és le nem telt az összes fellebbezési határidő, ezután pedig megsemmisítik.
A több szem többet lát és több kéz pontosabban számol elven túl a rendszerbe számos olyan szűrő van beépítve, amelyek a fentebb említett adminisztratív hibákat hivatottak kiszűrni. A jegyzőkönyvvezető például összeveti a névjegyzék alapján megjelentek számát a szavazólapok számával (ha utóbbiból van több, akkor baj van), összeveti a különböző módokon kijött számokat, sőt központilag is leellenőrzik a számokat, amikor telefonon bediktálják az eredményeket. Természetesen előfordul, hogy a hajnal óta talpon lévő, monoton, de egyben stresszes munkát végző szavazatszámlálók, esetleg maga a jegyzőkönyvvezető is hibázik, de az tényleg ritka, hogy mindez végigmenjen a teljes rendszeren észrevétlenül. A szavazatszámláló bizottságok tagjait egyébként nem is engedik rögtön haza, hanem amíg nincs minden jegyzőkönyv, pecsét, aláírás megléte ellenőrizve, a számok összevetve a központban, addig együtt kell várakozniuk, hogy ha valamit pótolni, módosítani, újraszámolni kell, kéznél legyenek.
Nagy purparlé alakult ki a 2024-es budapesti főpolgármester-választás nyomán (emlékezhetünk, Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatos visszalépésére, nevének nem egységes lehúzására a szavazólapokról, majd az ezt követő, többkörös újraszámolásra) az érvénytelen szavazólapok körül. Ezeket még szigorúbban kezelik a számlálás során.
Ha ugyanis valaki „gyanús” szavazatot talál, akkor ezt azonnal jelzi, és a lapot minden szavazatszámláló megnézi, majd közösen döntenek arról, érvénytelen-e vagy sem. Ha nem sikerül megállapodni, akkor többséggel dönt erről a szavazatszámláló bizottság, de különvélemény jelzésére, jegyzőkönyvezésére még ekkor is módja van annak, aki szerint véletlen vagy szándékos hiba történt. Ha egy szavazólap végül érvénytelennek találtatik, akkor az indoklást rávezetik a szavazólap hátára, és ezt minden szavazatszámláló alá is írja, végül pedig az összes érvénytelen szavazólap egy külön kötegbe kerül, és megy a többi szavazólappal együtt a fenti úton tovább.
Összességében tehát ez egy nagyon sok ember által lebonyolított, számos biztosítékkal ellátott folyamat, amelynek – és ez nagyon fontos – minden lépésénél papírok is keletkeznek, méghozzá aláírt, sok ember által látott dokumentumok. Tehát az például nem működik, hogy „a központban” valakik egyszerűen átírják az eredményeket egy szerveren, hiába zajlik ott az összesítés, hiszen nagyon gyorsan kiderülne, hogy a digitális alapon lévő számok nem egyeznek a papírokon lévőkkel. (És nem, az sem megy, hogy a jegyzőkönyveket is kicserélik, ezek ugyanis több példányban készülnek, és minden szavazatszámláló le is fotózhatja ezeket a számlálás végén).
Lehet csalni, csak nem nagyon érdemes?
Ettől még persze itt-ott bele lehet rossz szándékkal nyúlni a rendszerbe. Egy bűvészi ambíciókkal rendelkező szavazatszámláló mondjuk biztosan képes lehet néhány érvényes szavazatot a számlálás első szakaszában egy ügyesen elrejtett tollal érvénytelenné változtatni.
Nagyobb szervezést és még nagyobb ügyességet kíván az, ha valaki megpróbálna érvényes, valakire leadott szavazólapokat még a számlálás előtt másvalakire leadott, érvényesnek látszó szavazólapokra kicserélni – ehhez ugye hozzá kell férni el nem számolt szavazólapokhoz, szavazóköri bélyegzőhöz, és a cserét is úgy lebonyolítani, hogy azt más ne láthassa (vagy csak a beavatottak).
Hasonló erőfeszítéseket igényelne az is, ha valaki egyszerűen csak plusz szavazólapok az urnákba vagy a számolás előtti becsempészésével próbálna manipulálni, ilyenkor ugyanis a névjegyzékhez képest a pluszlapok számának megfelelő szavazatot vonnak le minden jelölttől. De ha ez nagyobb léptékben történik, annak azért biztosan híre megy, és hát persze ezt is le kell jegyzőkönyvezni, így mindenképp nyoma is marad.
Központilag jobban irányítható módszer lehet a névjegyzék manipulálása, tehát mondjuk az utolsó pillanatos átjelentkezések lehetőségének kihasználásával annak elérése, hogy valakik több szavazókörben is látszólag teljesen legálisan szavazhassanak. Ez egy-egy szavazókörben nehezen kivédhető metódus, hiszen teljesen normális, ha a nyomtatott névjegyzék végére még tollal rá van vezetve néhány ember, de igazán tömegesen előadva azért gyorsan szemet szúró, és a névjegyzékek alapján utólag könnyen lebuktatható lenne ez az eljárás is, hiszen a központi nyilvántartást az ilyen módosítások nem érintik..
Biztosan van még módszer, de láthatjuk, közös jellemzőjük, hogy rengeteg munkával, előkészülettel járnak, és ami még fontosabb, rengeteg ember bevonását követelik meg, cserébe pedig szavazókörönként néhány, legfeljebb néhány tíz darab szavazat „átfordítását” teszik lehetővé.
Emberek, nem politikusok számolnak
Sajnos nem találtam meg, hány szavazókör is lesz most vasárnap Magyarországon, de ha nagyon konzervatívan úgy számolunk, hogy a 7,6 millió, belföldön, személyesen szavazásra jogosultat (összesen ugyebár 8114 668 választásra jogosultat vettek nyilvántartásba, de közülük közel 500 ezren levélben, több mint 90 ezren pedig külképviseleteken szavazhatnak) ezresével osztjuk fel (de kistelepüléseken sokszor csak egy-két vagy néhány száz ember jut egy szavazókörre, míg nagyobb településeken előfordulhatnak ezer feletti számok), akkor is jól látható, hogy egy igazán kiterjedt, nagy hatású csaláshoz több ezer embert kellene bevonni a műveletbe.
Egyrészt ismerjük a szólást: amit már hárman tudnak, az nem titok – ha több ezren, akkor az már végképp nem az. És engedjenek meg egy személyes megjegyzést. Én 2002 óta – ha jól számolom – hétszer voltam szavazatszámláló biztos (2022-es benyomásaimat itt írtam meg), legalább hatvan-hetven emberrel dolgoztam együtt e minőségben, akikkel minimum 15-16 órát töltöttem együtt, fárasztó, stresszes helyzetben, tehát valamennyire azért meg tudtam ismerni őket. Talán-talán egyetlen olyanra emlékszem közülük, akiről el tudtam volna képzelni, hogy annyira fanatikus híve egy pártnak, hogy csalni is hajlandó lenne. A többiek alapvetően becsületes, jószándékú emberek voltak, még ha adott esetben nagyon más dolgokat is gondoltunk a világról vagy pláne a politikáról.
Ne felejtsük el, itt nem politikusokról beszélünk, hanem átlagemberekről. Még ha sajnos a magyar politikusokról el is tudom képzelni, hogy bármit megtennének a győzelemért, több ezer magyar átlagemberről azt nem, hogy részt vennének a választások szisztematikus elcsalásában. Nyilván ebből a szempontból sem szerencsés, hogy a mostani választást már-már élet-halál, de legalábbis háború vagy béke, diktatúra vagy szabadság közti választásnak állítják be a politikai szereplők, hiszen a tét emelése esetleg többeket vehet rá arra, hogy adott esetben a „nagyobb cél” érdekében áthágja a szabályokat. Az sem jó, hogy már előre csalással vádolják egymást a felek, hiszen ez is megadhatja a felhatalmazás érzését egyeseknek, hogy „kiegyenlítsék” a másik oldal által úgyis elkövetett csalást.
De biztos vagyok benne, hogy még mindig nem tartunk több ezernél, miközben azért az is egy szempont, hogy a felfokozott hangulat miatt mindenki jobban is figyel.
Ha mindent összevetünk tehát, akkor még egy igen kiterjedt, nagyon kockázatos csalási hálózat sem lehet képes szerintem reálisan a szavazatok nagyjából egy százalékának elcsalására.
Nem ez fog dönteni – reméljük
Külön kezelendő sajnos a határon túli levélszavazók ügye. Ott ugyanis pont a fentebb bemutatott, sokkörös, „sokszemes” biztosítékok nagy része hiányzik a rendszerből. Ezek esetében bizony elképzelhető akár a tömeges visszaélés, csalás is, mert több ezer helyett elég néhány tucat, gondosan kiválogatott ember hozzá. Ezt a rendszert mindenképpen meg kéne változtatni, és nyilván meglehet a véleményünk arról, hogy a nyilvánvaló hiányosságok és visszaélési lehetőségek ellenére sem történt ez meg.
De azért gyorsan tegyük hozzá azt is, hogy összesen kicsit kevesebb mint 500 ezer ember van a külhoni szavazásra jogosító névjegyzékben. Ez akkor is csak nagyjából a szavaztok 6 százaléka, ha közülük mindenki szavaz. És nekik – a többi szavazópolgárral ellentétben – csak egy, listás szavazatuk van, egyéni képviselőjelöltekre (ahol minden bizonnyal el fog dőlni a választás) nem voksolhatnak. Meg hát mondjuk azért ki, itt csalásra csak az államgépezethez hozzáférő kormánypártoknak van módja, a külhoni szavazók körében pedig minden bizonnyal így is, úgy is minimum erős többségre számíthatnak. (2022-ben két mandátumot szereztek a kormánypártok pluszban a levélszavazatokkal, de 2018-ban például egyet sem.)
Ezt is beleszámolva tehát még mindig ott tartunk, hogy ha a legrosszabbat is feltételezzük a magyar politikai élet szereplőiről, akkor is csak 1-2 százaléknyi szavazat lehet az, amit a szó klasszikus értelmében el lehet csalni ebben a rendszerben.
Ez nyilván sokkal több az ideálisnál, és egy szoros eredmény esetén még döntő is lehet. Micsoda szerencse, hogy akármelyik közvélemény-kutatást is nézzük, szoros eredményről szó sincs: a független kutatók szerint legfeljebb az a kérdés, hogy a Tisza kétharmadot szerez-e, a kormányhoz közelállónak tartott intézmények szerint pedig tükörsima Fidesz-győzelemre számíthatunk. Szóval 1-2 százalékon legfeljebb a győzelem mértéke, de nem a győztes kiléte múlhat – ezt majd tartsuk észben hétfő reggel felébredve is.
