5p

14 tehervagont lehetne teljesen megtölteni azzal a 1400 tonna hulladékkal, amelyet a PET Kupa a partnerei és a Diageo, a világ egyik vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalatának támogatásával begyűjtött. De ezután sem dőlnek hátra, és idén is folytatják a 2022 tavaszán elindított CALL-Action programot.

Közös sajtótájékoztatón számolt be a PET Kupa és a Diageo a CALL-Action hulladékmentesítési akcióprogramról, melynek elsődleges célja a Tisza és mellékfolyói, a Maros és Latorca, folyómenti és forrásvidéki területeinek megtisztítása, valamint a kárpátaljai lakosság körében a szelektív hulladékgyűjtés előmozdítása és szakszerű feldolgozása. 

Az elmúlt év eredményei minden várakozást felülmúltak: 21 település, 29 iskola és 61 800 lakos és diák bevonásával 1,4 millió kilogramm hulladékot sikerült összegyűjteni és feldolgozni.

Ez több mint 700 tonnával haladta meg a tervezett 690 ezer kilogrammot, így a teljesítmény gyakorlatilag megduplázódott. Ez azért is nagyon fontos, mert a Tiszán és mellékfolyóin érkező szennyezés könnyen átlépi az országhatárokat, így a probléma nemcsak a kárpátaljai területet és lakosságát, hanem Magyarországot is jelentősen érinti.

Hihetetlen, mennyi szemetet hagynak maguk után az emberek. A fotó a hulladékszedés közben készült
Hihetetlen, mennyi szemetet hagynak maguk után az emberek. A fotó a hulladékszedés közben készült
Fotó: Diageo

Büszkék vagyunk az eddigi eredményeinkre, azonban a munkánk még korántsem ért véget:   további fejlesztésekre és eszközökre van szükség a kárpátaljai Ungváron és Beregszászon is. Bízunk benne, hogy a CALL-Action program keretében tovább tudjuk folytatni mindazt, amire a kezdeményezés három főbb pillérre épül: a lakossági hulladékgyűjtés fejlesztése, a folyótakarítás, valamint a szemléletformálás” – mondta Hankó Gergely, a PET Kupa projektvezetője, KSZGYSZ (Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége) ügyvezetője.

Az Ukrajnát sújtó háború és az ebből adódó viszontagságok még nehezebbé teszik a helyzetet. Az áramellátás időszakos hiánya, a nehéz munkakörülmények, valamint a komoly kézi erőt igénylő terepi feladatok és a csökkenő emberi erőforrások ellenére Ruslan Shvarts és Viktor Buchynskyy, a kárpátaljai ungvári és beregszászi hulladékudvar vezetői emberfeletti munkát végeznek. Ők felelősek a hulladék szakszerű feldolgozásáért, a telephelyek infrastruktúrájának fejlesztéséért és új szelektív gyűjtőpontok kialakításáért a városokban.

A lakossági hulladék begyűjtéséhez jelentősen hozzájárul az a folyómentő ökobusz, ami rendszeresen járja Ungvár kijelölt állomásait, és eddig 178 tonna hasznosítható hulladékot gyűjtött be.

A lakossági szelektív hulladék begyűjtése mellett a projekt célja a már folyóba került hulladék egy részének felszámolása is. Erre egy korábban kifejlesztett hatékonyt módszert alkalmaznak: egy sodronnyal oszlophoz kifeszített hálóval összegyűjtik és kiemelik a vízen lebegő műanyag palackokat.

A Diageo nyújtotta támogatást a PET Kupa csapata jelentős gép- és járműpark bővítésre és munkaerőfejlesztésre fordította. 

A szemléletformáláson a projektben eddig is komoly hangsúly volt: Anna Sabadosh, az ungvári Zöld Város Egyesület környezeti nevelője helyi és menekült diákcsoportoknak tartott játékos előadásokat a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségeiről. A fiatalok szemléletformálása a jövőben is folytatódik, valamint a hulladékgyűjtésbe továbbra is bevonnak önkénteseket. A kárpátaljai Papilio Természet- és Környezetvédelmi Egyesület  a Latorca  Plastic Forest (műanyag erdő) néven elhíresült területét fogja megtisztítani önkéntesek bevonásával.

A Diageonál rendkívül fontosnak tartjuk az értékteremtő, valódi változást hozó társadalmi célú kampányokat, így nem is volt kérdés, hogy továbbra is támogatjuk a CALL-Action kezdeményezést, mellyel hozzájárulhatunk egy élhetőbb jövő biztosításához. Hiszünk abban, hogy a környezetvédelem és a közösségi felelősségvállalás kéz a kézben járnak, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy felkaroljunk olyan  kezdeményezéseket, amelyek tisztább és fenntarthatóbb világot teremtenek. A program sikerei és a résztvevők elhivatottsága, lelkesedése inspiráló számunkra, és bízunk benne, hogy egyre többen csatlakoznak hozzánk ebben a fontos ügyben határon innen és túl is” – tette hozzá Ábrahám Gergely, a Diageo kelet-európai vállalati kapcsolatok igazgatója.

Litkai Gergely, a rendezvény házigazdája, aki nemcsak ismert médiaszemélyiség és humorista, hanem elkötelezett környezetvédelmi aktivista is, a közreműködése kapcsán hangsúlyozta: „Azért vállaltam szerepet a PET Kupa népszerűsítésében, mert én is úgy gondolom, hogy a szemléletünk akkor változik a legjobban, ha a magatartásunkon keresztül találkozunk valamilyen fenntartható céllal. A PET Kupa környezettudatossági törekvésekben a legjobb, játékos, természetközeli, hatékony, erősíti a civilek és a vállalatok közötti együttműködést, nem csak a tüneteket, de az okokat is kezeli. Megtiszteltetés számomra, hogy az ügy mellé állhatok.”

Az esemény felvezetőjében Litkai Gergely kiemelte az egyén szerepét és felelősségét is a környezetvédelemben, valamint, hogy sok kisebb lépéssel is hatalmasat léphetünk a fenntarthatóság és ökolábnyomunk csökkentése felé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!