4p

2023 az erősödés éve volt a Várkert Bazár tövében működő Felix Kitchen & Bar számára – ez derül ki a cég szerdán nyilvánossá vált pénzügyi beszámolójából. 

2021-ben Matolcsy Ádám barátja, Pintér Máté cége 306 millió forintért, hitel nélkül vásárolta meg a jegybanki alapítványok pénzéből létrehozott Vízház Gasztronómia Zrt.-t, ezzel a Várkert Kaszinóban lévő Felix Kitchen & Bart.

Az időközben a Kreinbacher pezsgők nagykövetévé kinevezett cég életében 2020 volt a legkeményebb év, akkor 753 millió forintos veszteséget kellett lenyelnie, igaz, akkor a pandémia közepén jártunk. Ez azonban már a múlté.

Bár a 2022-es évet még 50 millió forintos veszteséggel zárta a luxusbisztró, - ahol sűrűn megfordulnak a kormány tagjai, vagy a hozzájuk közelállók -, addig 2023-ban 20,6 milliós profitot könyvelhettek el.

A Felix továbbra is a kormány egyik kedvenc gasztrobázisa
A Felix továbbra is a kormány egyik kedvenc gasztrobázisa
Fotó: Facebook

Éves forgalmuk nettó árbevételét pedig a 2022-es 1,7 milliárd forintról 1,9 milliárd forintra tornászták fel tavaly.

Bár ez nem számít óriási növekedésnek, ennek ellenére anyagköltségeiken nemigen spóroltak, hiszen egy év alatt több, mint kétszeresére nőttek: 523 millióról 1,2 milliárdra. Hogy ennek mi az oka, arról a cégbeszámoló számai mesélnek, mégpedig arról, hogy nemigen spóroltak egyes tételeken.

Például utazásra 475 ezer helyett már 1,8 milliót költöttek, bérleti díjra 3,3 millió helyett már 121 milliót, szakértői díjakra 41 millió helyett már 163 milliót. A kétszeresére ugrott élelmiszeralapanyagoknál viszont kétségtelen, hogy továbbra is érezteti hatását az inflációs környezet, ami elől a Felix sem menekülhet.

Személyi jellegű költségeiket is több, mint megkétszerezték: a korábbi 251 millió helyett immár 604 millió forintot fordítottak dolgozóikra. Akik 2021-ben még csak 39-en voltak, tavaly azonban már 86 fő állt a cég alkalmazásában.

Arra is volt lehetőségük, hogy 2023-ban a műszaki berendezéseknél és járműveknél 283 százalékos beruházást eszközöljenek, hiszen ezt a tételt 82,3 millióról 315,2 millióra növelték meg 2023-ban. Mivel a cégbeszámolóban nem kötelesek részletezni ezt a tételt sem, így nem lehet tudni, hogy konyhai eszközfejlesztésre, vagy a legmodernebb autókra szánták-e a pénzt. 

Ízelítőül összevetettünk pár fogást a 2022-es, a 2023-as és 2024-es étlapból:

  • 6 darab osztriga 2022-ben 18 990 forint - 2023-ban 36 990 forint – 2024-ben 38 9900 forint
  • Beluga kaviár 49 990 forint - 99 990 forint – 99 990 forint
  • Polip 9 990 forint - 11 990 forint – 13 990 forint
  • Új-zélandi bárányborda 12 990 forint – 14 990 forint – 16 990 forint
  • Japán Wagyu marha hátszín 16 990 forint - 22 990 forint – 23 990 forint
  • Aranygaluska 4 990 forint - 6 990 forint – 7 490 forint.

Matolcsy Ádám barátjának, Pintér Máténak egyébként az egyre bővülő és már számtalan vállalkozást felölelő céghálójába már nem csak a Félix, hanem 2021. december 16-tól a Várkert Bazárban található Bárkert Bisztró is beletartozik, amelyet a turisták mellett szintén sok kormányközeli személy látogat. Ám a bisztrót működtető Bárkert Kft. nem muzsikál olyan jól, mint a Felix. A tavalyi cégbeszámoló szerint ugyanis a megnövekedett forgalom ellenére megduplázta veszteségét.

Nettó árbevétele nagyobb mértékben nőtt, mint a Felixé - 44,3 millióról 61,3 millióra -, ám a korábbi 7 milliós veszteséget tovább növelve tavaly 16,6 milliós hiánnyal zárta.

Ennek ellenére a személyi jellegű ráfordításait háromszorosára növelve 9,3 millióról 27,3 milliót szánt az időközben 5 fősre növelt kollektívájára, sőt, a 2022-ben még 22,2 millió forintos hosszú lejáratú, beruházási és fejlesztési hitelét 2023-ra sikerült 6 millióra törlesztenie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!