A kiszolgáltatott idős emberek megsegítéséhez szükség lenne a méltánytalan megszorítások visszavonására és egy új intézmény létrehozására. A nyugdíjasoknak járó, jövő évi tizenharmadik havi juttatás megszigorításáról született döntés méltánytalan, kicsinyes és érzéketlen — érvel a szervezet.
Ismét a nyugdíjasokon spórol a kormány, amikor a jövő év januárjában elhunyó idősek után már nem fizeti ki a tizenharmadik havi juttatást. A kormány érzéketlen, amikor a januárban eltávozó átlagosan 8.500 idős honfitársunk hozzátartozói gyászát, bánatát azzal is tetézi, hogy az átlagosan 234 ezer forint juttatás kifizetését megvonja.
A döntés negatív hatását az is tetézi, hogy a 27 százalékos ÁFA miatt is, folyamatosan nőnek a temetési költségek. A döntéshozó kicsinyes, mivel ezzel a lépésével alig 2 milliárd forintot takarít meg, a rendelkezésre álló 487 milliárd forintos keretből, ami az előirányzat kevesebb mint fél százaléka.
Javaslat a nyugdíjashitel bevezetésére.
Az Országos Nyugdíjas Parlament a fenti nemtetszésén túl javasolja, hogy a most bevezetett „munkáshitel” intézményéhez hasonló döntés szülessen „nyugdíjashitel” konstrukcióra: 65 év felett, egy havi átlagnyugdíj mértékéig, 10 éves futamidőre, 0 százalékos kamattal, állami kezességvállalással, stb.
A nyugdíjashitel létrehozásával mentőövet biztosítanánk a rászoruló időseknek a családi emléktárgyainak megvédéséhez, a szervezetük méltatlan kizsákmányolásához és az uzsorások elkerüléséhez.