A szakember úgy látja, a magyar jóléti állam története a Kádár-rendszerben kezdődött, amikor az ötvenes években ráébredtek a döntéshozók, hogy a Marx által megálmodott kommunizmus megvalósíthatatlan. A rendszer legitimitását azonban fenn kellett tartani. Az elnyomás és a nacionalizmus mellé ezért beemelték a nyugati jóléti modellt, amire aztán vastagon támaszkodtak is. Tulajdonképpen ezzel becsapták az embereket, hiszen a nyugati modellt adták el szocializmusnak. Nem ez volt ugyan a marx-i ígérvény, de hát úgysem olvas senki Marxot, gondolták. Így aztán kialakítottak egy nyugdíjrendszert és más szociális elemeket.
Pogátsa Zoltán szerint a rendszerváltáskor egyetértés volt abban, miszerint a munkásőrség, az egypártrendszer, az oroszok mennek, de a jóléti állam marad.
Egy leaszfaltozott utat nem törünk fel azért, hogy újra sár legyen.
Ehhez képest azóta minden kormány bontogatni kezdte a jóléti rendszert. Sose mondták ki, de gyakorlatilag ez történt. A 90-es években legalább még volt egy hosszútávú gondolkodás, ami egy háromlábú nyugdíjrendszert hozott létre. Az első pillér az állami felosztó-kirovó rendszer, a második a magánnyugdíjpénztárak, a harmadik pedig az önkéntes nyugdíjpénztárak voltak. Ezt ölte meg a magánnyugdíjpénztárak pénzeinek államosítása. Azóta gyakorlatilag ki is mondja a kormány, hogy jóléti állam kuka, helyette van a munkalapú társadalom.
Minden, ami a jóléti államhoz kötődik, oktatás, egészségügy, szociálpolitika, közösségi közlekedés, nyugdíj a gazdaságpolitika fontossági sorrendjének végére került. Ehhez kapcsolódik, hogy mindenfajta hosszútávú gondolkodásnak is vége lett. Az egész hasonlít az amerikai „Whack A Mole” (Csapd le a békát) játékra, amikor egy táblából előugranak a békák és az a feladat, hogy minél előbb lecsapjam azokat. Minél gyorsabban csapom le, annál hamarabb ugrik elő egy újabb. Nagyjából ez a kormányzás, amiben az Orbán-kormány a legügyesebb. A társadalom nagy részének úgy tűnik ugyanis, hogy milyen hatékony a kormányzás, mert az előző kormánynál is ugyanez volt, csak azok még el sem tudták találni a békákat. Mindig mellé csaptak, ezért bénának tűntek. Most csak annyi történik, hogy felugró békákat jól eltalálják, de ebben aztán semmiféle hosszútávú gondolkodás nincs.
Most az aktuális probléma, hogy nincs belső kereslet. Válaszul hirtelen a kormány megtalálta a lakásügyet, ami ott ketyeg évtizedek óta, mint probléma, vagyis, hogy kevesebb új lakás épül évente, mint amennyi amortizálódik. Következmény: a lakhatási költségek időtlen idők óta rendületlenül mennek felfelé. Megoldás: jövőre az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat adómentesen fel lehet törni lakáscélú felhasználás esetén. A gyenge kereslet élénkítésének oltárán tehát feláldozták az önkéntes nyugdíjpénztárak megtakarításainak egy részét.
A béka lecsapása megtörtént, mindenki megnyugodhat, jöhet a következő béka.
