2p

Az egyik legnagyobb fegyvert csavarják ki a kormányzati propagandagépezet kezéből.

Miután az Európai Unió szigorította a politikai reklámok közzételének feltételeit, a Google válaszul drasztikusat lépett: a jövőben a cég nem szolgál majd ki több politikai hirdetést az Európai Unióban. Ez azt jelenti, hogy mind a Google, mind a Youtube felületeiről eltűnhetnek a politikai hirdetések.

A Telex cikke szerint az uniós rendelet azt írja elő, hogy a politikai hirdetéseket jövő októbertől „átláthatósági címkével és könnyen visszakereshető átláthatósági tájékoztatóval kell ellátni”. Ezek azt a célt szolgálják majd, hogy a politikai hirdetések egyértelműen azonosíthatóak legyenek. A hirdetéseknek „néhány kulcsfontosságú információt is meg kell jeleníteni, beleértve a szponzorukat, a konkrét választást vagy népszavazást, amelyhez kapcsolódnak, a kifizetett összegeket és a célzási technikák esetleges alkalmazását.”

A Google közleménye úgy fogalmaz, „a jogalkotási folyamat során megfogalmaztuk aggályainkat a rendelet potenciális hatásával kapcsolatban, de az végül nem biztosított elég konkrétumot, amely lehetővé tette volna számunkra, hogy megfeleljünk a követelményeknek.” Mivel a szabályozás szerintük túl ködös, és nehezen tudnának megfelelni annak követelményeinek, ezért még a hatályba lépés előtt leállítják a hirdetések kiszolgálását a Google-ön és a Youtube-on is.

Hasonlót lépett egyébként korábban Franciaországban, Brazíliában és Kanadában is a cég, és ugyan azt írják, hogy szerintük a politikai hirdetések „értékes értékes forrást jelentenek a választók számára az információszerzéshez, a jelöltek számára pedig üzeneteik megosztásához”, ezt a lépést meg kell tenniük. A változás valamikor az uniós rendelet hatályba lépése előtt következik majd be.

A magyar kormány különböző csatornákon keresztül elképesztő pénzeket költött a Google felületein, elsősorban a Youtube-on saját üzeneteinek célba juttatására, áprilisban például a Fidesz és a kormányhoz közeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) az öt legdrább EU-s politikai reklámból négyet szállított a Google összesítése szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!