4p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Megszüntette a nyomozást a NAV Orbán Viktor fogorvosa, Bátorfi Béla uniós támogatásból épült kutatóintézetének ügyében, arra hivatkozva, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Időközben azonban Bátorfi Béla kivált a cégből, már nem résztulajdonos.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly októberében vonta vizsgálat alá a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő-, Kutató- és Tudástranszfer Központ Szolgáltató Kft.-t. Mindez azért érdekes, mert a cég egyik közvetett tulajdonosaként Orbán Viktor fogorvosa, Bátorfi Béla szerepelt.

Idén januárban aztán a 444 számolt be arról, hogy a NAV nyomozói hiába vizsgálódtak a kft.-nél. A lap megjegyezte, annak ellenére sem találtak semmi gyanúsat az 1,3 milliárd forint értékű uniós támogatást kapott kutatóintézetnél, hogy annak soha nem volt egyetlen munkatársa sem, csak két vezetője, illetve soha nem hoztak nyilvánosságra semmilyen kutatási eredményt. Viszont az elnyert közpénzből Kecskeméten 3 emeletes irodaházat építettek, melyet 2022-ben ismeretlen összegért eladták a NER-es építési pályázatok egyik gyakori győzteseként ismert KÉSZ Építő Zrt.-nek.

Az már nem kapott nyilvánosságot - noha például a mindenki számára elérhető Opten céginformációs adatbázisban feketén-fehéren kiderül -, hogy Bátorfi 2023. augusztus 22-én eladta a tulajdonrészét a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő-, Kutató- és Tudástranszfer Központ Szolgáltató Kft.-t közvetve birtokló Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő Kft.-ben, így üzletrészei így immár közel egy éve kizárólag az addigi állandó cégtársáé, Szűcs Lászlóé.

Orbán Viktor is Bátorfi Bélához jár
Orbán Viktor is Bátorfi Bélához jár
Fotó: Facebook

Bátorfi egyébként annak kapcsán, hogy Orbán fogorvosa, de más történések miatt is már korábban bekerült a hírekbe. A Magyar Narancs egykori cikke szerint Angliában egy évre eltiltották a hivatásától egy beteg panasza után, az ottani praktizálási engedélyét csak 2011 tavaszán adták vissza. 2015-ben aztán több cégét is vizsgálta az Európai Bizottság. 2018-ban már az uniós Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálódott Bátorfi másik cége (OTI Orvosi Turizmus Iroda Zrt.) miatt, 2019-ben pedig a miskolci törvényszék tett pontot a Magyar Triatlon Szövetség (melynek Bátorfi volt az elnöke) és az Ironman csúnya vitájának a végére, de nem a fogorvos javára …

Visszatérve történetünk főszereplőjére, a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő-, Kutató- és Tudástranszfer Központ Szolgáltató Kft.-re, annak jóval a május 31-ei törvényes határidő után, július 20-án közzétett tavalyi éves beszámolójából kiderül, hogy a 2022-es 670 millió forintos forgalma után 2023-ban, a NAV-vizsgálódás évében egyetlen fillérnyi bevételre sem tett szert. Ennek ellenére nyeresége a tavalyelőtti 25,6 millió forinttal szemben tavaly 172,9 millió volt (amire az lehet a magyarázat, hogy a cég ráfordításai óriási mértékben visszaestek, az anyagi jellegűek például a 2022-es 1 milliárddal szemben 2023-ban még 3 millió forintot sem tettek ki, ami a nulla árbevétel ismeretében nem meglepő, hiszen ha egy társaság nem állít elő értéket, akkor új eszközök beszerzésére sincs szüksége - a szerk.).

Orbán Viktor fogorvosának céghálójában egyébként a fent említett két társaságból való kiválása után csak egy maradt, amely jelentős bevételt termel:

  • a 12 fős Bátorfi és Társai Fogászati Kft. tavalyi éve jobb lett, mint az egy évvel azelőtti: a korábbi 224 millióról 284 millió forintra növelte nettó árbevételét, nyereségét pedig 15 millióról 43,1 millióra
  • a B cycle Kft.-nél is NAV-eljárás indult, a 2023 májusáig még Pannon Cycling Kft. néven futott cégnek 2019 óta nincs árbevétele és már évek óta veszteséges
  • az Implantátum.hu Kft. is több NAV-eljárás után jutott el oda, hogy árbevétel nélkül, 4 milliós veszteséggel zárta a tavalyi évét
  • az Absolute Medica Szolgáltató Kft. sem hozott bevételt 2023-ban, csak 23 ezer forint veszteséget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!