2p

Az irodája által termelt nyereség többsége így is nála landol, hiába nem dolgozhat végrehajtóként

Még júliusban derült ki, hogy bár a korrupcióval vádolt Schadl György nem dolgozhat végrehajtóként, de az irodája által termelt gyakran százmilliós nyereség 90 százalékát továbbra is megkapja – emlékeztetett a 24.hu, hozzátéve, hogy a pénzt a köztestület vezetősége által állandó helyettesének kijelölt Kovássy Szabolcs biztosítja számára, aki egyben a végrehajtói kar elnökségi tagja.

A portál cikke szerint Schadl és Kovássy úgy állapodtak meg, hogy továbbra is a korrupcióval megvádolt Schadl irodája végzi a végrehajtást, ugyanakkor időközben 10 százalékos tulajdonrészt kapott Kovássy, aki végrehajtóként jár el Schadl helyett. A profit 90 százaléka azonban így is a vádlottak padján ülő volt végrehajtói elnök zsebébe kerül. A megállapodás pedig nagyon bejött: Schadl a börtönben ülve 189 millió forintot keresett.

A gyakorlat azóta sem változott

A cikk szerint Schadl számára Takács Katalin, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) hivatalvezetője engedélyezte a cégátalakítást, vagyis azt, hogy az irodáját 10 százalékos tulajdonszerzés mellett egy másik végrehajtó működtesse tovább.

A 24.hu emlékeztetett, Schadl Györgynek a hét évre szóló végrehajtói megbízatása 2022-ben, a bebörtönzése alatt lejárt, ám ő azóta is szerepel a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar névjegyzékében, irodáját a büntetőper ellenére sem fosztották meg a folytatás lehetőségétől. A hosszabbítási kérelmekről a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága dönt, és mint az rtl.hu korábbi cikke rámutatott, a törvények alapján Schadl esetében

  • vagy egyszerűen úgy határoztak, hogy meghosszabbítják a működési engedélyét,
  • vagy valaki fegyelmi eljárást indított Schadl György ellen, és amíg az véget nem ér, felfüggesztették a hosszabbításról szóló döntést. Ebben az esetben Schadlnak nem is kellett kérelmet benyújtania a folytatásról, mert az eljárás automatikus.

A 24.hu most kiderítette, valóban van fegyelmi eljárás a végrehajtók volt elnöke ellen: Schadl védője, Morvai Attila a lap megkeresésére elmondta: azután indult fegyelmi Schadl ellen, hogy az ügyészség értesítette a végrehajtói kart az ellene folyó büntetőeljárásról. Az ügyvéd azt is megerősítette, hogy a fegyelmi eljárást csak a büntetőper befejezése után folytatják le.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!