Biztos vagyok benne, hogy olvasóinknak nem kell elmondani, mik a Szőlő utcai botrányként elhíresült ügy legújabb fordulatai. Mások, máshol, sokkal jobban összefoglalták, hányféle mulasztást követett el, mit ködösített erről az ügyről a kormány.
Ezért tényleg csak röviden, a miheztartás végett: az az abszolút politikai, emberi és morális minimum lenne, hogy Pintér Sándor töredelmesen bocsánatot kér az áldozatoktól és lemond. Itt kellene elkezdődnie ennek az egész történetnek a kivizsgálása, nulladik, magától értetődő pontként. Pintér Sándor ugyanis, ne feledjük, abban a szerencsés helyzetben van, hogy egyszerre felelős a rendőrség munkájáért, az oktatásért, és Fülöp Attila gyermekvédelemért felelős államtitkár is az ő (belügy)minisztériumának az alkalmazottja. Tehát bármelyik vetületét is nézzük a Szőlő utcai ügynek, Pintér Sándor mindig az állampolgárok jólétéért aggódást és empátiát sugárzó figurájába ütközünk.
Amellett viszont egyszerűen nem lehet elmenni további szó nélkül, ami ezen a héten, a torokszorító és felháborító új információk napvilágra kerülése után történt.
Megérdemelték?
Már az irodalom és filmipar is nagyrészt túllépett azon, hogy a főgonoszokat egybites, pusztán az élvezet kedvéért gonoszkodó figurákként ábrázolja. Tudják olyanokként, akik pillanatnyi habozás nélkül vetik oda a gyengéket és védteleneket maguk helyett, hogy mentsék a bőrüket.
És akkor itt van Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, az egykor az „emberarcú fideszes” mintájaként emlegetett friss apuka, aki a Kormányinfón kérdés nélkül kezdte sorolni, hogy milyen bűncselekményekért tartják a Szőlő utcában azokat a gyerekeket, akiket a magyar állam kinyújtott karja megvert, akiket terrorizáltak és szexuálisan bántalmaztak a magyar államot képviselő felnőttek.
Aztán ugyanezt megtette a parlamentben Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, államtitkár. Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pedig ezt találta mondani:
„Nehéz téma, de fontos, hogy pontosan lássuk a tényeket, mert ez nem egy gyermekotthon, hanem egy javítóintézet. Itt olyan fiatalok vannak, akik rablás, emberölés, lopás, kerítés és hasonló bűncselekmények miatt tartóztattak le és kerültek be.”
Igaz, utána hozzátette, hogy „ebből nem következik az, hogy őket bántalmazhatják, az is elfogadhatatlan, hogy törvénytelenül bánjanak velük”. Ja jó, de akkor mégis miért beszél erről Gulyás Gergely, Rétvári Bence és a teljes kormánypárti sajtó?
És csak azért, hogy „pontosan lássuk a tényeket”: nem, a Szőlő utcában nem fiatalkorúak börtöne működik, hanem egy javítóintézet. Ezek az intézmények pontosan azért nem a büntetés-végrehajtási szervezetbe, hanem a gyermekvédelmi ellátórendszerbe tartoznak, hogy utat kínáljanak „vissza” a társadalomba az idekerült 12-18 éves gyerekeknek.
Ezzel szemben a fiatalkorúak börtönei (ilyenből három van az országban) – ahova egyébként csak 14 évesnél idősebb elkövetők kerülhetnek – a felnőtt börtönökkel közös telephelyen működő, teljesen zárt, nem a nevelésre, hanem valóban inkább a büntetésre koncentráló intézmények. Ahol a fogvatartottak nagyjából fele sem oktatásban nem részesül, sem munkát nem végez – tehát ők azok, akiket a magyar állam tulajdonképpen bevallottan „reménytelen esetként” kezel, és lemond bármiféle nevelésükről, integrációjukról. Azok, akiket a Szőlő utcában vertek és bántalmaztak, a „jó” helyre kerültek, és a kormány politikusai által ismételgetett, megfelelően ijesztően hangzó bűncselekményektől sem kéne annyira megijedni. A Gulyás Gergely által említett „terrorcselekmény” például éppenséggel egy iskolai bombariadóval való fenyegetés is lehetett, ami azért nem pontosan ugyanaz, mint mondjuk tényleg fel is robbantani egy iskolát. És talán egy bolti tolvajlás sem esik ugyanazon megítélés alá, mint egy fegyveres rablás.
De összefoglalva, a Kriminológiai Társaság szavaival: „a javítóintézetek nem börtönök, ahol szabadságvesztés büntetést hajtanak végre, hanem a gyermekvédelmi intézményrendszer részei, az ott élő növendékek javítóintézeti nevelését és gondozását hivatottak biztosítani.” És: „A Szőlő utcai javítóintézetben nem elítéltek, hanem letartóztatásukat töltők vannak fogvatartásban, akiket megillet az ártatlanság vélelme. A fogvatartásuk célja – emberi méltóságuk megőrzése mellett –, hogy biztosítsák a jelenlétüket egy még folyamatban lévő büntetőeljárásban.” [Kiemelés tőlünk – a szerk.]
Szóval összemosni a fiatalkorúak börtönét és a javítóintézetet, az elítélt, fiatalkorú bűnözőket a javítóintézetbe került fiatalkorúakkal – ez egyszerre bűn és hiba. Ahogy szerintem az is, hogy most a rendőrség felügyelete alá helyezik ezeket az intézményeket. Annak a rendőrségnek a felügyelete alá, ahol értelemszerűen semmilyen szakértelem vagy tapasztalat nem adott a „nevelésre és a gondozásra”, és amely egyébként mellesleg hosszú évekig bejelentések és bizonyítékok sokasága ellenére sem lépett semmit a javítóintézetben dolgozó felnőttek átal elkövetett bűncselekmények kivizsgálása és megelőzése érdekében.
Számomra a személyes mélypont mégis az volt, amikor a kormány propagandagépezetéhez tartozónak tekinthető Ripost lehozta, majd a fideszes online közösség mindenkihez eljuttatta, hogy „többszörösen elítélt, erőszakos bűnöző” az a srác, akit megvernek, megrugdosnak és megaláznak azon a bizonyos videón. És hogy – figyelem! – nagyjából tíz évvel a videó készülte után hivatalos személy elleni erőszakért is elítélték. És még csak fel sem merül, hogy talán, esetleg azért is folytathatta a bűnözői életvitelét ez a fiatalember, mert azután, hogy a magyar társadalom és a saját családja egyszer, még gyerekkorában cserbenhagyta, nevelés és új esély helyett terrorizálták és verték a magyar állam intézményében? Neeem, hát ezt érdemelte, ugye?
De tényleg, kedves Rétvári Bence, Gulyás Gergely és a többiek: ha netalántán mondjuk valakik százmilliárdok ellopása, a magyar állam módszeres kifosztása és tönkretétele, nyomozások százainak akadályozása és hasonlók miatt börtönbe kerülnének, akkor őket meg lehet majd ott verni vagy erőszakolni? Csak kérdezem.
Gyermekvédelem, NER-módra
Két év sem telt el azóta, hogy egy, a Szőlő utcainál jóval kevésbé súlyos ügybe belebukott a NER akkori köztársasági elnöke és igazságügyi minisztere. Nem mellesleg a tönkrevert, porig alázott ellenzék helyén a semmiből kinőtt a botrány farvizén egy ellenzéki párt, ami még a kormány által fizetett közvélemény-kutatók szerint is a Fidesz nyakán lihegve fordul rá a jövő áprilisi választás hajrájára.
Mészáros Lőrinc, rohadó egészségügy, MÁV, Putyin, elszálló infláció – semmi nem érte el azt a hatást, mint a K. Endre kegyelmi ügye körül kirobbant, a gyermekvédelmet, a gyerekek szexuális bántalmazását érintő botrány.
Tippeljünk, mi lehetett az egyetlen dolog, amit Orbán Viktor el akart kerülni legalább a választásokig hátralevő időben? Igen, egy újabb gyermekvédelmi botrány kirobbanása. Muszáj tehát azt feltételeznünk, hogy a kormány célja egy újabb botrány elkerülése volt, és ezt igazán csak úgy érhették volna el, ha ráncba szedik ezt az eddig méltatlanul elhanyagolt területet. Ehhez képest ültették a letartóztatott Juhász Péter Pál helyére a mostani gyerekverős videó főszereplőjét, és hagyták a helyükön a többieket, akik az előző igazgató ténykedését végigasszisztálták, illetve az új igazgató módszereit is ismerhették az elmúlt tíz év közös munkája nyomán.
Úgy látszik tehát, hogy amennyiben teljesen véletlenül nemcsak a propaganda világában, hanem a valóságban kéne megoldani valamit, akkor ennyit tud ez a magyar kormány. És ez azért nem az egészségügy, a nyugdíjrendszer vagy a közoktatás, nem milliókat érintő, ezermilliárdos rendszerekről van szó. A most, pánikszerűen hozott intézkedésben öt intézményt helyezett a rendőrség felügyelete alá a kormány. Összesen nagyjából 7-8 ezer gyermek él valamilyen állami intézményben, az egész miskulanciára tokkal-vonóval maximum 60-70 milliárdot költ az állam évente. (Mészáros Lőrinc vagyona úgy nagyjából napi egymilliárddal nőtt 2025-ben, és ő csak a legegyenlőbb az egyenlők között.)
Mibe került volna az egész rendszert akár a nulláról újjáépíteni, mindenkit tényleg átvilágítani, az összes szörnyeteget (persze lehetőleg szép csendben) eltávolítani, kipakolni a csontvázakat a szekrényből, és aztán rámutatni: tessék, voltak itt kisebb hibák, de megcsináltuk, rendbetettük, most találjatok hibát benne brüsszeli bábok!
A NER politikai túlélése, és talán vezetőinek vagyona és személyes szabadsága múlhat azon, hogy sikerült-e rendbe tenni ezt a területet egy kétharmados parlamenti többséggel, minden fék és ellensúly nélkül, sok esetben rendeleti úton kormányzó párt(ok)nak. Hát, az eredményt látjuk. Mi lehet azokon a területeken, amelyek még ennyire sem fontosak? Ez talán majdnem annyira rémisztő, mint a gyermekvédelemből kikerült borzasztó felvételek és tanúvallomások.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
