4p

Wolf András sztárséf nemcsak a főzéshez ért, hanem remek üzletember is. Ugyanis még a 2022-es jó számokat is sikerült 2023-ban túlszárnyalnia a parlament tövében üzemelő Séf Asztala étteremnek, no és a Parlament Café is jó évet zárt.

A Kossuth téren álló vendéglátóhelyet ötödik éve bérli a Séf Asztala Kft. és a CER Rendezvényszervező Kft. közösen. Mindkét vállalkozás résztulajdonosa Wolf András sztárséf, aki a TV2-n futó Séfek séfe című műsor egyik mentoraként kétszer nyert versenyzőjével az öt évad alatt.

Wolf, aki nemcsak itt, hanem számos helyen kamatoztatja a tudását - hiszen ő felel a New York Kávéház, a Salon étterem, az Atrium, a Puskás és a Groupama Aréna konyhájáért is -, tavaly újította meg együttműködését cégtársaival az Országgyűlés Hivatalával. Az Eventrend Group-láncba tartozó Séf Asztala Kft. és CER Kft. 2020-ban költözött a Kossuth tér 6-8. alá, a Szabad György irodaházba, igaz, a helyet „csak” bérlik az Országgyűlés Hivatalától.

Az ötéves előszerződés tavaly december végén járt le, de a nyilvános parlamenti szerződések szerint már meg is hosszabbították, igaz, csak egy évre, ám később további öt évvel meghosszabbítható. A 2024 januárja és 2025 februárja közötti időszakra kötött helyiségbérleti és üzemeltetési megállapodás több mint 84 millió forintról szól.

Nem árt, ha egy séf az üzlethez is ért
Nem árt, ha egy séf az üzlethez is ért
Fotó: TV2

Tehát jó hír, hogy ennek köszönhetően minden bizonnyal továbbra is sok, közelben dolgozó parlamenti képviselőt (és ott dolgozót) etet meg Wolf András és csapata nap mint nap a rengeteg turista mellett, akik a parlament miatt megfordulnak a Kossuth téren.

Az Országgyűlés Hivatalával több éve tartó gyümölcsöző együttműködés pedig látható szinten sokat nyom a latban, hogy ismét remek évet zárt a két cég 2023-ban - derül ki az Igazságügyi Minisztérium e-céginformációs rendszere szerint. 

A Séf Asztala Kft. dolgozói létszámát tovább növelve 2023-ban a korábbi 360 millió forintos nettó árbevételét 575 millióval fejelte meg. Így nem csoda, ha ebből 50 milliós nyereséget könyvelhettek el. Ebből osztalékként közel 30 millió forintot ki is vettek a tulajdonosok.

De Wolf András nem csak kiváló séf, remek üzletember is. Társtulajdonosa a CER Kft.-nek is – amely két év alatt több, mint duplájára növelve már 179 főt foglalkoztat –, és nettó árbevételét is szinte duplázni tudta. Forgalma a korábbi 2,9 milliárd forintról 2023-ban már 5 milliárd forintra hízott, korábbi 84 milliós nyeresége pedig tavaly már 294 millió forint tiszta hasznot hozott a konyhára. A tulajdonosok ezt teljes egészében ki is vették osztalékként.

Fontos információ azonban, hogy a Séf Asztala nem egyenlő az Országgyűlés menzájával.

Az itt működő étterembe nemcsak a képviselők, hanem bárki betérhet reggelizni vagy ebédelni, a mellette kialakított pékségben pedig frissen sütött finomságokat és a két év alatt kikísérletezett kovászos kenyeret is árulnak. Az ide betérők megismerhetik a nagy gondossággal válogatott alapanyagokból és alapos receptúra alapján készülő régiós comfortfood fogásokat is. Tehát az étterem nem tévesztendő össze a parlament pincéjében működő Országház Étteremmel, ahol valóban dotált áron ehetnek a politikusok.

Egyre több kávét isznak az Országház Látogatóközpontjában

Wolf Andrásnak egyébként az Országház Látogatóközpontjában is van érdekeltsége. Az itt működő Parlament Cafét évek óta az Országalma Étterem Kft. bérli és üzemelteti, amelyben a sztárséf is résztulajdonos. 

Míg 2022-ben 56,3 millió forintos nettó árbevételre tett szert a cég, addig 2023-ban 105,6 millió forintos forgalmat bonyolított le. A tendenciát követte a nyereség alakulása is. A korábbi 174 ezer forintról 11 millió forintra ugrott a tiszta profit összege.

Egyébként az Országgyűléssel kötött, 2027-ig szóló helyiségbérleti és üzemeltetési szerződés szerint 2022 októberében 60 millió forintért, 2023-ban 66,9 millióért, 2024-ben már 74,2 millióért bérli a cég.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!