4p

Kiemelkedő évet zárt tavaly a felújított Szabad György irodaházban működő, és a parlamenttől bérelt étteremben üzemelő Séf Asztala, amelynek egyik résztulajdonosa a New York Hotel és az Atrium sztárséfje is.

A két éve még csak 7 fővel üzemelő, mára azonban 21 fővel dolgozó Séf Asztala Étterem Kft. remek évet zárt. De nem csak maga az étterem található a felújított Szabad György irodaházban, hanem a vállalkozás telephelye is a Kossuth tér 6-8. alatt van bejegyezve. Mindez nem véletlen, hiszen a parlamenttől kőhajításnyira található elegáns irodaházban bérelik az éttermet, melynek üzemeltetésére öt évre szóló szerződést írt alá a Séf Asztala Kft., valamint a CER Kft. még 2019-ben. Egyik résztulajdonosa egyébként a közismert sztárséf, Wolf András, az Anantra New York Hotels corporate séfje, de ő felel az Atrium konyhájáért, valamint a Puskás Aréna ételkínálatáért is. 

Megújítják-e a 2023. decemberében lejár a szerződést? Fotó: Facebook/Séf Asztala
Megújítják-e a 2023. decemberében lejár a szerződést? Fotó: Facebook/Séf Asztala

Friss pénzügyi beszámolója szerint a Séf Asztala Kft. igazán jó évet tudhat maga mögött: árbevétele közel kétszer annyi lett, mint 2021-ben azzal, hogy 191 millió forintról kúszott fel tavaly 360 millióra a forgamuk. A tendenciát a nyereségük is követte, sőt, az elmúlt öt év top-profitját érték el 2022-ben 359 millió forinttal. Pedig rövid lejáratú kötelezettségeik közel 100 millióra rúgnak, alapítás-átszervezésre is elment 76 millió, szinte megháromszorozták a személyi jellegű ráfordításaikat, és az anyagköltség is megugrott, ami bár a beszámoló nem részletezi, de minden bizonnyal az inflációval sújtott élelmiszereket is tartalmazhatja.

A parlament mellé szerződött másik cég, a CER Kft. is hasít. Két évvel ezelőtt még csak 70 főt, most már 131 dolgozót foglalkoztatnak. Forgalmuk pedig még durvábban ível felfelé, ők megháromszorozták a 2021. évit: 927 millióról 2,9 milliárdra kúszott fel. Nyereségük szintén az elmúlt öt év legjobbika, 294,8 millió forint, ami több mint a duplája a 2022-t megelőző évnek. Az összeget ki is vették osztalékként. 

A parlamentnek a két céggel megkötött ötéves szerződése egyébként 2023. december 12-én jár le. Arról, hogy meghosszabbítja-e az Országgyűlés Hivatala az együttműködést, vagy új partnert, partnereket keres, még nincs információ. Erre vonatkozó kérdésünket elküldtük az Országgyűlés Hivatalának, amint megérkezik válaszuk, frissítjük cikkünket.

A Séf Asztala Kft. és a CER Kft. az étteremért egyébként havi 2,6 millió forintos bérleti díjat fizet, ami 100 ezer forinttal magasabb, mint amit egykor a Gundel fizetett a Miniszterelnökségnek a menza üzemeltetésére.

Fontos, hogy a Séf Asztala nem egyenlő az Országgyűlés menzájával, ide nemcsak a képviselők, hanem bárki betérhet reggelizni vagy ebédelni, a mellette kialakított pékségben pedig frissen sütött finomságokat is árulnak. Tehát az étterem nem tévesztendő össze a parlament pincéjében működő Országház Étteremmel, ahol valóban dotált áron ehetnek a politikusok, amiről az a hír járja, hogy bár márciusban jelentősen növekedtek a képviselői fizetések, az éttermet, akár egy kis szigetet, mintha elkerülné az infláció. Egy márciusban nyilvánosságra került étlap szerint a menü 1800, a jókai bableves 680, a csirkemellfilé Orly módra 1650, a grillezett csirkecomb 1350, a burgonyafőzelék 650, 2 darab fasírt 650, almás rétes vanília mártással pedig 750 forintba kerül.

Frissítés: Megérkezett az Országgyűlés Sajtóirodája kérdésünkre küldött válasza. E szerint "a Kossuth tér 6. szám alatt lévő ingatlan bérleti szerződése 2025.02.02-ig érvényes, ami a szerződés szerint további öt évvel meghosszabbítható." 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!