A kedvezőbb időjárás miatt előkerülnek a garázsokból a robogók, melyeket a melegebb hónapokban évről évre egyre többen használnak napi közlekedésük eszközeként is. Becslések szerint a hazai segédmotoros kerékpárok állományába jelenleg 650-700 ezer jármű tartozik, ezek mindegyikére kötelező kgfb-t kötni – akár van rendszáma, akár nincs. Ugyanakkor az MNB legutóbb kiadott statisztikái szerint ebben a díjkategóriában kevesebb mint 296 ezer kötelező biztosítást kötöttek az üzembentartók. Vagyis a robogók többsége, körülbelül 55 százaléka elvileg nem vehetne részt a közúti közlekedésben.
Egy robogó kötelező biztosítása ma évente átlagosan 8-10 ezer forintból jön ki. Egy közúti igazoltatásnál a kgfb nélkül közlekedő robogósokra kirótt mulasztási bírság ennek sokszorosa lehet. Ám az igazi ráfizetés egy baleset során érheti a kötelező nélkül motorra ülőket: az okozott kárt végső soron saját zsebből kell téríteniük. „Az MNB statisztikái szerint gyorsan emelkedik a kárkifizetések összege: segédmotoros kerékpárok esetében már 2023-ban is 478 ezer forint volt balesetek során kifizetett átlagos kártérítés, 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Nem szólva arról, hogy ha a baleset személyi sérüléssel is jár, a kárösszeg könnyen többmilliós tételt is jelenthet” – figyelmeztet Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja.
A szervezet felsorolta azokat a kétkerekű járműveket, amelyekre kgfb-t kell kötni:
- valamennyi segédmotoros kerékpár;
- amennyiben az elektromos kerékpár motorjának teljesítménye meghaladja a 300 wattot, vagy a motor a pedáltól függetlenül is képes önállóan hajtani a járművet, illetve a jármű 25 km/óránál nagyobb sebesség elérésére képes, a jármű besorolása már segédmotoros kerékpár, vagyis kgfb, bukósisak és vezetői engedély nélkül nem használható.
- 2024 júliusa óta azok az elektromos rollerek is csak kötelezővel vehetnek részt a forgalomban, amelyeknek tömege meghaladja a 25 kilogrammot, illetve 25 km/óra feletti tervezett sebességgel képesek futni.
Fotó: Depositphotos
Mi a teendő?
Akár segédmotoros kerékpárral, akár rollerrel mulasztotta valaki megkötni eddig a kötelező biztosítást, nincsen félnivalója, ha mielőbb pótolja ezt a hiányosságát. A kötelező biztosítást megkötő robogós vagy rolleres is tiszta lappal indul: a korábbi időszakra nem kell fedezetlenségi díjat fizetni, mint a gépkocsik vagy motorok esetében, igazoltatáskor pedig a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban rendelkezik-e a jármű biztosítással. Rendszám híján a biztosítók a vázszámra kötnek kötelezőt. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.