2p

Még visszaüthet Magyarországra nézve, hogy előzetes uniós egyeztetés nélkül tárgyalt a magyar kormányfő az orosz fővárosban. 

Az önmagában nem baj, hogy Orbán Viktor – keddi kijevi útja után, amely során Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalt – pénteken Moszkvába utazott, és tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is. Ugyanakkor ezt előtte mindenképp egyeztetnie kellett volna az uniós vezetőkkel, hiszen július elsejétől Magyarország viszi az EU soros elnökségét, mondta a Privátbankár és az Mfor munkatársa, Wéber Balázs az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Ezt a magyar kormányfő nem tette meg (csak a NATO-val egyeztetett előtte), így összességében meredek lépés volt a moszkvai látogatás a részéről, vélekedett kollégánk. (Orbán Viktor az ukrán-orosz háborúval kapcsolatos béketeremtésről, valamint bilaterális kérdésekről tárgyalt Putyinnal.) A moszkvai vizit uniós szinten nagyon rossz visszhangra talált, és még visszaüthet, például megnehezítheti, hogy Magyarország hozzájusson a még visszatartott uniós forrásokhoz, mintegy 20 milliárd euróhoz, ezek kifizetése ugyanis nyilván nem csak szakmai, hanem politikai szempontokon is múlik.

Munkatársunk szerint azzal sincs önmagában baj, ha közvetíteni próbál a magyar kormány az orosz és az ukrán fél között. Ugyanakkor olyan nagy nézetkülönbségek vannak a két oldal között – Oroszország a megszállt és elcsatolt ukrán területeket nem kívánja feladni, Ukrajna ugyanakkor nem kíván lemondani ezekről –, hogy az ilyen közvetítési kísérletek jelenleg aligha hozhatnak érdemi eredményt.

A műsort, amelynek másik vendége Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő volt, itt tekinthetik meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!