A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) magyarázatot vár arra Magyarországtól, hogy miért nem tartóztatta le Benjámin Netanjahut, amikor az izraeli miniszterelnök április elején Budapesten járt – ismerteti a 24.hu az AP hírügynökség jelentését.
A hágai székhelyű bíróság szerdán késő este közzétett beadványában kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, miután Orbán Viktor miniszterelnök és Sulyok Tamás köztársasági elnök annak ellenére fogadta Netanjahut, hogy az ICC elfogatóparancsot adott ki ellene a gázai háborúval kapcsolatos emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
Az AP emlékeztet, hogy a látogatás során Orbán bejelentette Magyarország kilépését a bíróságból, a Kossuth Rádióban pedig azt állította, hogy az ICC „már nem pártatlan bíróság, nem törvényszék, hanem politikai bíróság”. A kilépési folyamat nagyjából egy évig fog tartani.
Napokkal Netanjahu érkezése előtt az ICC felügyeleti szervének elnöke levélben emlékeztette a magyar kormányt arra, hogy „különös kötelessége eleget tenni a bíróság letartóztatásra és átadásra vonatkozó kéréseinek”. A látogatást követően magyarországi nemzetközi jogászok kiadtak egy, a Nemzetközi Büntetőbíróság melletti állásfoglalást, amelyben az állampolgárság felfüggesztése ellen is tiltakoztak, illetve Ukrajna önvédelmi jogai közé sorolták, hogy külső segítséget kérjen és kapjon. Az aláírók között ott volt a köztársasági elnök lánya és veje is.