Oroszország ismételten kinyilvánította hajlandóságát arra, hogy elősegítse az iráni feszültségek tárgyalásos rendezését, és reményét fejezte ki, hogy a helyzetet sikerül visszaterelni a diplomáciai útra – közölte szerdán Marija Zaharova külügyi szóvivő. Zaharova elmondta, hogy
Moszkva készen áll támogatni azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja a párbeszéd útján történő, mindkét fél számára elfogadható eredmények elérése.
Légicsapások után a furcsa felajánlás
A szóvivő azután tette ezeket a kijelentéseket, hogy az Egyesült Államok az éjszaka folyamán három hullámban mért csapást iráni célpontokra. Oroszország több mint 4 éve háborúzik nyíltan Európa területén és számtalan hír szól arról, hogy Iránt is segíti, ezért némiképp pikáns hatást kelthet egyesekben az ilyen irányúő igyekezetük.
Washington közlése szerint a hadművelet válaszlépés volt egy amerikai helikoptert érintő incidensre. Teherán ugyanakkor azt sugallta, hogy az eset inkább az amerikai erők balesetéből vagy téves számításából fakadhatott, semmint iráni drónok támadásából. (BBN)


