8p

Ebben az egészen elképesztő inflációs környezetben arra voltunk kíváncsiak, a színházak milyen eszközökkel küzdenek a gazdasági nehézségek ellen. Rákérdeztünk a színházaknál, hogy mennyivel kellett megemelniük a jegyáraikat az idei évadban, vissza kellett-e venniük a bemutatóik számát, tudtak-e béremelést végrehajtani a dolgozóiknál, s rezsiárak miatt hogyan néznek a tél elé? Színházi körképünk második része.

Két hete Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója arról beszélt, hogy a szokásos hat-nyolc új produkció helyett az idei évadban öt új darabot tudnak csak színpadra állítani a pénzhiány miatt. Emellett áremelést is kellett eszközölniük, a legdrágább jegy nagyjából tízezer forint.

Színházi körképünk első részében a Játékszín, a Belvárosi Színház, a Centrál Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház gazdasági nehézségeit vettük sorra, most újabb három műintézmény beszél az évadkezdésről.

Vígszínház: „Úgy tűnik, kedvezőbb rezsiszerződéseket tudunk kötni”

A Rudolf Péter igazgatta színházban az április-június közötti időszakban érzékeltek némi visszaesést a nézőszámban, de úgyis az előttük álló időszak fogja megmutatni, hogy ez egy tartós folyamat-e, vagy a csökkenést a szokásos, tavasz végétől érzékelhető kültéri programok iránti érdeklődés okozta.

Tavaly magasabb jegyárbevételt értek el, mint amit előre kalkuláltak. Fotó: Facebook
Tavaly magasabb jegyárbevételt értek el, mint amit előre kalkuláltak. Fotó: Facebook

Ugyanakkor a színház bérletei iránt nagy a kereslet a 2023/24-es évadra, eddig több mint 7200 darab fogyott, ami meghaladja a 2019-ben, a járvány előtti utolsó békeévben értékesített bérletek számát.

"Az előző évadhoz képest szeptembertől 13-14 százalékos inflációkövető jegyáremelést hajtottunk végre. A legmagasabb jegyárunk 12900 forint A Pál utcai fiúk és A nagy Gatsby hétvégi előadásaira. Bérleteink ára viszont változatlan maradt" - tájékoztatták lapunkat.

Arra a kérdésre, hogy a kell-e spórolniuk a bemutatók számán a gazdasági nehézségek miatt, azt válaszolták, hogy mint minden színház, a Vígszínház gazdasági helyzetére is hatással van az infláció és a megnövekedett rezsiköltségek.

„De emellett a közönség is mellettünk van, amiért nagyon hálásak vagyunk. A tavalyi évadban az éves kalkulált jegybevételnél magasabb bevételt értünk el, tehát többen jöttek el a játszóhelyeinkre, mint ahogy arra előzetesen számítottunk. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a 2023/24-es évadban nyolc bemutatóval tudunk tervezni” – tájékoztatta lapunkat a Vígszínház.

A Pinokkió című bemutatójukat a 2022/23-as évadról az ideire hozták át, így a bemutatót nem kellett lemondaniuk. A 2023/24-es évadban a Vígszínház három játszóhelyén 8 bemutatót tervez. Az üvegcipő, a Pinokkió, az Ármány és szerelem a Vígszínházban, a Krum, az Amadeus és A hazug a Pesti Színházban kerül műsorra, a Házi Színpadon pedig két premier előadás lesz: a Magyar Elektra és a Csoda. 

A nehézségek ellenére 2023-ban 10 százalékos béremelést tudtak végrehajtani, miközben takarékos gazdálkodást folytatnak. Most készítik elő a 2024. évi üzleti tervüket, részletesen megvizsgálva a költségcsökkentés és bevételnövelés lehetőségeit. 2023-ban a 2022. évihez képest a gázfogyasztásukat 53,14 százalékkal, a villamosenergia-fogyasztásukat 17,83 százalékkal csökkentették. Sőt, jelenleg úgy tűnik, kedvezőbb pozícióban sikerül újra kötniük a hosszútávú rezsiszerződéseket.

Katona József Színház: „Jövő év elején nem próbálunk”

A Máté Gábor igazgató által vezetett színház az árakat szintén nem egységesen, hanem jegyár-kategóriánként változtatta, mégpedig 0 és 50 százalék közötti mértékben.

A Katona József Színházban nem minden jegynek ment fel az ára. Fotó: Facebook
A Katona József Színházban nem minden jegynek ment fel az ára. Fotó: Facebook

Ez azt jelenti, hogy van olyan előadás, amelynek nem változott az ára a tavalyihoz képest, és van olyan, amelyé 4000 forinttal nőtt.

Hogy mennyire tapasztalták már a nyári szünet előtt az infláció hatását a kultúrára és a nézőszám alakulására, azt mondják, biztosak benne, hogy nézőik alaposabban meg fogják fontolni, milyen sűrűn járjanak színházba, s mely előadásokra vásároljanak jegyeket. A tavalyi évad végén érezhető volt némi visszaesés a nézőszámban – ami akár a nyári idő és szabadtéri programok számlájára is írható –, de bíznak benne, hogy nézőik a továbbiakban is érdemesnek fogják találni a Katona előadásait arra, hogy megváltsák a jegyeket.

"A gazdasági helyzetünk nagyban függ fenntartónk, a Főváros gazdasági helyzetétől. Folyamatos párbeszédben vagyunk, drasztikus javulásra nem számítunk a közeljövőben. A tavalyi bemutatószámnál egy sufnis előadással kevesebb produkcióval készülünk, ez azonban nem anyagi, hanem évadtervezési és egyeztetési szempontok alapján alakult így. Az előző évadban az anyagi bizonytalanságok miatt a nagyszabású, jelentős díszlet- és jelmezigényű Istenek alkonya produkció helyett Tarnóczi Jakab a Cseresznyéskertet vitte színre – szinte teljesen üres térben. Bízunk benne, hogy az idei évadban nem kényszerülünk ilyen radikális lépésre" tette hozzá az igazgatóság.

Bár 2023 elején a főváros kezdeményezésére és támogatásával tudtak bért emelni, mivel az a száguldó infláció alatt maradt, a reálbér szempontjából valójában csak korrekció volt. Abban bíznak, hogy még az idei évadban lesz lehetőség valós béremelésre.

A színház évek óta a takarékos üzemmódban működik, a rezsiváltás hatására fokozottan ügyelnek az áram- és gázfogyasztásra.

„Sajnos az épületünk adottságaiból, illetve a színházi működés sajátosságaiból kifolyólag ez csak egy bizonyos határig működőképes. Ahogy az előző évadban, úgy idén sem próbálunk januárban és februárban, így is spórólunk a fűtési költségekkel” – tették hozzá.

Radnóti Miklós Színház: „Tavaly nem akartuk a rezsiválság okozta pluszterheket a nézőkre hárítani”

„A mostani közel 35 százalékos emeléssel az utolsó utáni pillanatig kivártunk. Tekintettel arra, hogy a színházak támogatásai az idei évben nem tudtak a megnövekedett kiadásokra teljes mértékben fedezetet nyújtani, így kénytelenek vagyunk jegyáremeléssel növelni a bevételeinket”

Több, mint 30 százalékos emelést kellett végrehajtania a Radnóti Színháznak. Fotó: MTI
Több, mint 30 százalékos emelést kellett végrehajtania a Radnóti Színháznak. Fotó: MTI

– tájékoztatta lapunkat Hegedűs Judit, a színház gazdasági igazgatója, aki szerint a 2023/24-es évad jegyárváltozásairól egyébként a színházak több körben is egyeztettek, így ezt a döntést a többi színházzal átbeszélve hozták meg.

„Elsőre drasztikusnak tűnik az emelés, de 2019 óta nem volt erre példa. Hiszen 2019-ben és azt követően a Covid miatt a korábban évadonkénti kisebb emelések elmaradtak, mert hol zárva voltunk, hol csökkentett nézőterekkel játszhattuk az előadásainkat” – mondja a gazdasági vezető.

A Covid a nézői szokásokat is megváltoztatta, így az újrakezdéskor sem emeltek az áraikon. A tavalyi évadban pedig nem szerették volna a rezsiválság miatti pluszterheket a nézőkre hárítani.

Ezze együtt igyekeznek különböző kedvezményekkel mérsékelni a jegyáremelést. Augusztus végéig 10 százalék kedvezménnyel árulták az őszi előadásokra a jegyeket és a bérleteket, a különböző rendezvényeken, a TE!Feszten, a Pozsonyi Pikniken, illetve a Radnóti Nyitás napján 20 százalék árengedményt adtak. A pedagógusoknak, diákoknak és nyugdíjasoknak továbbra is 20 százalék kedvezményt biztosítanak év közben is. Ezen kívül négy különböző bérletet hirdettek meg, amelyekkel a bérlettulajdonosok átlagosan 20 százalékos diszkonttal tudják megtekinteni az előadásokat,

a Pedagógus-bérlet pedig ennél is nagyobb, 50 százalékos kedvezményt biztosít bizonyos előadásokra.   

"Nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az infláció ellenére a nézőszám eddig nem esett vissza, most már a Covid előtti időszak látogatottságát is sok esetben elértük vagy meghaladtuk, de jelen pillanatban nagyon nehéz jósolni bármit is az új évadra. Bízunk benne, hogy a színházak iránti érdeklődés a jövőben is fennmarad, de azt sem látjuk még, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet mennyire fogja ezt a későbbiekben befolyásolni" – teszi hozzá Hegedűs Judit. 

Sokan csak a rezsiárak emelkedésére fókuszálnak, de a Radnótit minden áremelkedés érinti: a fizetésekben, a díszletnél és a jelmezeknél, ahol drágább az alapanyag, a kelléknél az élelmiszer, illetve a szolgáltatások is drágultak. Ezekre egyre többet költenek, a támogatás és a bevétel pedig nem tud az inflációval arányosan emelkedni, de egyelőre még meg tudják oldani.

"Mi sosem tartunk sok bemutatót, átlagban 4-5 premierünk van. Ebben az évadban 4 bemutatóra készülünk, ugyanakkor az egy-egy bemutatóra fordítandó költségkeretet csökkentettük, és természetesen igyekszünk a működésünk során is mindenhol takarékoskodni" – közölték.

2021 novemberében saját forrásból 10-12 százalékos béremelést tudtak végrehajtani, majd 2022-ben volt egy nagyobb, az állam által biztosított 20 százalékos emelés, amelynek a fedezetét az idei évre is megkapták. A 2023-as év indításakor pedig átlagosan 16 százalékos emelésre biztosított fedezetet a főváros, s bár jelenleg a dolgozók ebből kevesebbet érzékelnek, abban bíznak, hogy az következő év elején ismét tud fedezetet biztosítani erre a fenntartó. 

A Radnóti gazdasági igazgatója szerint a tavalyi évad időjárása nagyon kegyes volt a színház működéséhez, hiszen a fűtést csak novemberben kellett bekapcsolni. Az előző időszakhoz képest ez közel 40 százalékos fogyasztáscsökkenést jelentett a gáz terén, de ugyanez nem jellemző a többi kiadásnál, amelyek a négyszeresére növekedtek.

"Bízunk benne, hogy hasonló évünk lesz idén is; amennyiben nem történnek drasztikus áremelkedések, akkor reményeink szerint a működésünk biztosított"  tette hozzá Hegedűs Judit.

A színházi körkép első részét itt tudják elolvasni:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!