A filmipar megszületése óta a sztárcsináló gépezet mindig is az USA-ban működött, a legprofibb, egyben legkegyetlenebb módon. Az elmúlt 100 év alatt sok minden megváltozott, de az jottányit sem, hogy ha valaki sikeres akar lenni, nemcsak a tehetség fontos.
Népes stáb
Meg kell tanulni a szakmát, okos döntéseket hozni, és tudomásul venni, hogy majdani tekintélyes gázsiját emberek tucatjai csapolják meg, méghozzá a körülötte álló stáb tagjai. Igaz, ők is emelik a színészt, az énekest, a műsorvezetőt, magasra.
Hogy ez a stáb mekkora és milyen „minőségű”, az a feltörekvő művészben rejlő lehetőségektől is függ. Nagyon fontos az indíttatás: minél tehetősebb és összetartóbb a fiatal tehetség családja, minél műveltebbek, iskolázottabbak a szülők és maga a színészpalánta is, annál nagyobb az esélye annak, hogy a jövő nagy kedvence mentálisan nem száll el, „normális” marad. Ami ma is fontos: képes lesz ellenállni a drogoknak, mert ez az egyik legnagyobb veszedelem. Garancia persze erre sosincs.
Színészcsaládba születni ugyanakkor nem biztos, hogy jó ómen: ritkán érik el az utódok a szülők népszerűségét, viszont mindenki hozzájuk hasonlítja őket.
Fontos a háttér
A megfelelő családi háttér birtokában igényesebben választják ki a csapat kulcsembereit, a forgatókönyvek olvasóit, a sajtófőnököt, könyvelőt és stylistot. Személyük nagyban függ a sztártól, de legalább annyira az ügynökség véleményétől.
Normál esetben, minél ígéretesebb a tehetség, annál ügyesebb és rangosabb cég menedzseli. Mert az ügynökök is válogatnak – minél nagyobb neveket futtatnak, annál inkább megválasztják, kivel dolgoznak, hiszen egy A-kategóriás listában szerepelni önmagában növeli a hírnevet.
Az ügynökség dönt a reklámfilmekről is
Arról, hogy a sztár elvállaljon egy reklámfilm szerződést, melyik márkáét, és hogy mikor forgassák azt, arra szintén az ügynökség bólint rá. Oscar-díjas vagy arra jelölt színész csak a legnagyobb világmárkákat képviseli.
A szerződés aláírása előtt alaposan meghányják-vetik, hogy beleillik-e ez a felkérés a színész pályaívébe, a reklámfilm rendezője megfelel-e az elképzelésnek, és előző munkái mennyire garantálhatják a sikert. Mondjuk, ha Martin Scorsese a rendező, a márka Chanel, aki pedig a férfiparfümöt megtestesíti, az Timothée Chalamet – indulhat a forgatás.
Azok a csillogó ötvenes évek…
A II. világháború utáni amerikai filmiparban ért csúcsra az ügynökök elképesztő hatalma. A Netflix Hollywood című sorozata, olykor szinte dokumentumfilm-szerűen mutatja be, hogy a szerepet, a karriert megcsillogtatva, miképpen zsarolták meg a feltörekvő színészt.
Plasztikáztatták, fogyasztották, vagy éppen erőszakolták meg, mindegy, hogy férfiról, vagy nőről van szó. (A metoo mozgalomról akkor még senki nem hallott persze. Más kérdés, hogy ez a jelenség ma is él, sokan, tévesen, úgy vélik, ha a rendkívül befolyásos producer, Henry Weinstein rács mögött ül, akkor ezzel minden megoldódik.)
Az ezredes tenyérjós volt és imádta a pénzt
A világ leghíresebb menedzsere kétségkívül „Colonel” Tom Parker volt, aki a hollandiai Bredában született, 1909-ben. Születése után árvaházba került, ahonnan az USA-ba szökött. Ott mutatványosként kezdte, és tenyérolvasó bódét üzemeltetett. 1930-ban beállt az amerikai hadseregbe, ahonnan 1931-ben megszökött, közlegényként. Az "ezredes" címet Louisiana kormányzója adományozta neki
Ő juttatta fel Elvist a csúcsra, persze elsősorban a saját anyagi jóléte érdekében tette. Nélküle ugyanakkor Elvis sosem lett volna világsztár. Parker meg is kérte ennek az árát: akkoriban ötvenszázalékos részesedés illette meg a zenész minden bevételéből, holott akkor sokkal kevesebb, csak 10-15 százalék volt az elvárás.
Tegyük hozzá, akkor még nem zsongtak ekkora létszámú stábok a megasztárok körül sem, Tom Parker mindenben egymaga döntött. Mesterien kihasználta például, amikor Presleynek Németországban kellett katonáskodnia. Az énekes halála után is – egész élete végéig - belőle élt, hiszen a lemezek kiadási jogainak jelentős része őt illette.
Ügynök nélkül nem megy
A mai nagyhírű ügynökségek és sztárok pénzügyi-számviteli ügyeit intéző cégek közül is kiemelkedik Tyson Beem, Todd Gelfand és Melissa Morton vállalkozása. A Todd Gelfand apja által 1967-ben alapított cég ügyfelei közé tartozik Bob Dylan, Christina Aguilera, Will Smith, Robert Zemeckis és egyre növekvő számú influenszer.
Merthogy ma már a rendezőknek, és a filmes szakma szinte valamennyi posztján dolgozóknak, valamint a bloggereknek és az influenszereknek, is ügynökük van, aki képviseli az érdekeiket a tárgyalásokon, szakértő ügyvédekkel körülvéve. Ahogy Morton megjegyzi a The Hollywood Reporter egyik interjújában, folyamatosan azon dolgoznak, hogy a művészek ezerféle módon kamatoztathassák bevételeiket. Amiből persze, nekik is tetemes a profitjuk.
Világsztárok, egy csapatban
A New York-i székhelyű Altman, Bonsignore és Selvaggi olyan feltörekvő sztárokkal dolgozik, mint az említett Timothée Chalamet, Jimmy Fallon, a tévés talkshow király és napjaink egyik kedvence, Anne Hathaway. Teljesen eltérő karakterű hírességek, mindegyikük más irányítást, munkastílust igényel. Nem egyforma szinten tartanak a karrierjük lépcsőfokait illetően sem. Állítólag nem is jó, ha két nagyon hasonló adottságokkal rendelkező színészt képvisel a cég, hiszen egy rájuk illő szerep esetében nehéz lenne a döntés.
Az ügynök, illetve a stáb tagjai olvassák el először a sztárnak felajánlott filmszerepek forgatókönyveit. Ha Oscar-díjas a művész, akkor már nem szokás castingra járni, és persze nincs „alku” a gázsit illetően sem. Annál is inkább, mert az amerikai lapokban rendre megjelenik mindegyik sztár vagyonának nagysága, és az éppen aktuális honoráriumának nagysága. Ha valaki már elnyerte az aranyszínű szobrocskát, többnyire elvárja, hogy a rendező. aki megkeresi őt, eleve „benne” gondolkodjon.
Csak a siker számít
Hogy végül ennyi ember munkája hosszabb távon működjön, annak egyetlen feltétele van, a siker. Ami sokszor kiszámíthatatlan, és mesterségesen nem lehet előállítani, nagyon sok pénzért sem. A nagy sztárok esetében sincs rá mindig garancia, hiszen megszületése rengeteg körülménytől függ. Olykor pedig váratlanul érkezik.
Ahogy Bokor Pál fogalmaz Hollywood trilógiájának 2. kötetében:
„Aki tehát megkapja az esélyt, és nem él vele, azt ez a kíméletlen, arctalan, néha lélektelen, és amikor a lényegről, a filmről van szó, garantáltan faji előítéletektől mentes, és még ezzel együtt is hatékony gépezet egyszerűen elnyeli, vagy ami még rosszabb, kiveti az emlékezetéből.”
