"Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, mely páratlan a világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul" - e szavakkal kezdte meg adását a vezetékes telefonhálózatra épülő Telefonhírmondó, vagy ahogy akkoriban nevezték: a "Beszélő Újság". Az első "stúdió" és "leadóállomás" az V. kerületi Magyar utca 6. számú házban volt, ahol négy szerkesztő és mintegy száz tudósító dolgozott. A hírmondó huszonöt előfizetővel indult, de ez a szám egy évvel később már hétszázra, újabb egy esztendő múlva pedig ötezerre nőtt, 1900-ban pedig már 6437-en igényelték e szolgáltatást havonta mindössze egy forint ötven krajcár előfizetési díj ellenében.
A telefonhírmondó kezdettől fogva a világ minden tájáról érkező híreket, az áru- és értéktőzsde jegyzéseit, időjárás-jelentést és pontos időt közvetített, de nagy hangsúlyt helyeztek a színházi és a hangverseny-közvetítésekre is. Állandó összeköttetést létesítettek több színházzal, elsősorban az Operaházzal és a Blaha Lujza téren álló Népszínházzal. A színházakban négy-négy mikrofont helyeztek el, amelyek tisztán továbbították a zene- és énekhangokat.
Az első operaközvetítésre 1896-ban került sor, 1918-tól kezdve pedig már rendszeres volt az adás a Népoperából, a Nemzeti és a Király Színházból. Kapcsolták a zeneakadémiai hangversenyeket is, egyes kávéházakból a legnépszerűbb katona- és cigányzenekarok muzsikáját. A hírek és zenei programok mellett a Telefonhírmondóban megszólaltak az ország legismertebb közéleti személyiségei, írói, költői, színészei is, így többek között hallható volt például Jókai Mór, Apponyi Albert gróf, Blaha Lujza.
A feltaláló Puskás Tivadar alig egy hónapig vezethette a vállalkozást, mert 1893. március 16-án meghalt. A szabadalmi jog öccsére, Albertre szállt, majd 1894 őszén Popper István mérnök vette át és fejlesztette részvénytársasággá a céget. A Telefonhírmondó Rt. először az Erzsébet körút 24. szám alá költözött, majd 1894 októberétől a Rákóczi út 22. számú házban talált otthonra. 1911-ben szerelték fel a pontos idő jelzésére szolgáló óraüzemet, a Rákóczi úti központból naponta hatszor szabályozták a város különböző pontjain felállított villamos órákat.
Az előfizetők száma az első világháború éveiben csökkent. A nyersanyaghiány miatt alig tudták fejleszteni a hálózatot, a vezetékek kezdtek elrozsdásodni. Popper István a körülmények kényszere miatt adta át vállalatát a Magyar Távirati Iroda Rt.-nek. Az 1923 telén a fővárosban tomboló hatalmas hóvihar elpusztította a háztetőkre szerelt vezetékeket, a Telefonhírmondó üzemeltetése ezért hónapokig szünetelt. A következő év tavaszán elkezdődött a tatarozás és az új vonalak építése, lassan ismét elindultak az adások.
1925. december 1-jén a Telefonhírmondó Rt. - az MTI konszernjének tagjaként - egyesült az induló Magyar Rádióval, amellyel ettől kezdve kevés eltéréssel azonos műsort sugároztak. 1928 októberében a többi társvállalattal együtt átköltöztek a Főherceg Sándor (a mai Bródy Sándor) utcai új épületbe. 1930-ban a Telefonhírmondónak még több mint 8000 előfizetője volt, de a rádiókészülékek rohamos elterjedésével az előfizetők száma egyre apadt, ezért 1943-ban a magán vevőkészülékeket leszerelték, kizárólag közületek, kórházak tartottak fenn néhány vonalat. A második világháború után, a magyar rádiózás újjáalakulásakor már nem hívták ismét életre a szolgáltatást.
MTI
