5p

Minél kevésbé képes a fejlett világ visszatérni a fogyasztás és a jólét alapjában bérből és fizetésből, illetve adókból való finanszírozásához, a jövedelemmegosztás és a hitelek megfelelő arányához - ahhoz a jóléti modellhez, amely látványosan bevált az 1950-es évektől az 1980-as évek elejéig Nyugat-Európában -, addig a világ egyik válságból a másikba bukdácsolhat. Ez lehet 2010 tanulsága.

Úgy tűnik, a régi bűnökért sokáig kell fizetni. A világgazdasági válságot a túlhitelezés okozta, vagyis az, hogy a mind kevésbé ellenőrzött magángazdaság profitot igyekezett csinálni a viszonylagos elszegényedés és a fogyasztási kényszer közti feszültségből. Üzleti alapra került a jólét, lassacskán a mindennapi lét finanszírozása is: az elmaradó béremelkedést a bankok bővülő hitelkínálattal pótolták boldog-boldogtalannak, mintha a csapból is pénz folyna.

Az elmúlt évtizedben, úgy 2008-ig, a lakosság eladósodásának évente 5 százalék fölötti üteme az euróövezetben messze meghaladta a bérek és fizetések évi 2-3 százalékos emelkedését, ami nemegyszer még az éves inflációt sem érte el. A válság forrásvidékén, az Egyesült Államokban a lakosság összes jövedelme 8.129 milliárd dollár volt 2008-ban, vásárlóértékben, azaz reálisan mindössze 4,1 százalékkal  több, mint 2000-ben, miután a megelőző évtizedekben rendre 31-36 százalékkal nőtt tíz-tíz év alatt. Közben az amerikai lakosság összes adóssága 1990 és 2000 között 99 százalékkal, majd 2008-ig további 92 százalékkal nőtt, 14.195 milliárd dollárra. Ennek a fedezete azonban súlyosan romlott: 1990-ben az amerikai lakosság évi összjövedelme az év végi adósságállománya másfélszeresét tette ki, 2000-ben még a 105,9 százaléka, de 2008-ban már csak 57,3 százaléka volt. A lakosság összvagyona 1990-ben a teljes tartozás 6,6-szorosa, 2000-ben 6,8-szorosa, de 2008 végén már csak 4,6-szorosa volt.

A válságot tehát a hitelfedezet viszonylagos romlása okozta. Ezen egyelőre nem változtatott, hogy a kormányok a válság kitörése óta hitelből és pénznyomtatásból támogatják a gazdaságokat, mentik a bankokat, ösztönzik a keresletet, a lakossági fogyasztást. Más szóval: az utóbbi négy évben - ha a nemzetközi hitelválság első, 2007-es amerikai szakaszát is ide számítjuk - csak annyi történt, hogy angolosan szólva a kormányok "jó pénzt dobtak a rossz után". Még pontosabban: a magánadósságok tetemes részét közadósságra váltották, de ettől a summa nem csökkent, csak tovább terjedt a probléma.

Az Európai Bizottság tavaly ilyenkor arra számított, hogy az euróövezeti tagországok összesített államháztartási hiánya a GDP 6,4 volt tavaly, 6,9 százaléka lesz idén, és 6,5 százaléka jövőre. Az összesített bruttó államadósságot sorrendben a GDP 78,2 százalékára, 84,0 százalékára, illetve 88,2 százalékára jósolta. Ehhez képest a tavalyi tényszám 6,3 százalékos államháztartási hiány volt, és idénre is 6,3 százalékot, jövőre 4,6 százalékot valószínűsít a bizottság. Az euróövezet összes közadóssága tavaly az összes GDP 79,1 százaléka volt, és a mostani brüsszeli jóslat idénre 84,1 százalék, jövőre 86,5 százalék. Vagyis nagyjából ezek a számok is tartják az előre jelzett, rémítő ütemeket.

Ennek - vagyis a magánadósság közadósságra váltásának - ugyanis következményei vannak: ez a folyamat idén elkezdte szedni újabb áldozatait. Előbb Görögország, majd Írország szorult - illetve szorították - EU-IMF segélyre, és a további jelöltek között ott van Portugália, Spanyolország, esetleg Olaszország is. A nagyobb gazdasági teljesítményű finanszírozó országok kormányai sietnek a segítséggel, egyensúlyt és biztonságot remélnek tőle, de közben sandítaniuk kell hátrafele is: nem lihegnek-e már a nyakukba a nemzetközi tőkepiaci befektetők? Hiszen a közös mentőprogramok költsége és garanciái - egyes országok államadósságának továbbváltása közös EU-közadósságra, sőt, az IMF közbejöttével világ-közadósságra - kikezdheti az erősebb országok hitelminősítését is.

Az IMF legnagyobb finanszírozója, az Egyesült Államok bruttó államadóssága 2008-ban a GDP 70,6 százaléka, tavaly 83,2 százaléka volt, idén 92,6 százalékra, jövőre 97,4 százalékra, 2015-re már 109,7 százalékra várja az IMF. Vajon meddig tartható a legfejlettebb országok lehető legjobb, "háromás" ("AAA") hitelminősítése, azaz meddig tudnak 2-3 százalékos kamatra hitelt fölvenni a piacon, hogy az IMF, illetve az Európai Bizottság közbejöttével 4-5 százalékra továbbadhassák a pénzt olyan kormányoknak, amelyek maguktól csak 9-12 százalékra kapnának kölcsönt?

Föltehető, hogy minél tovább tart a "kutyaharapást szőrivel", magánadósság-problémát közadóssággal kezelhetni vélő politika, és minél kevésbé képes a fejlett világ visszatérni a fogyasztás és a jólét alapjában bérből és fizetésből, illetve adókból való finanszírozásához, a jövedelemmegosztás és a hitelek megfelelő arányához - ahhoz a jóléti modellhez, amely látványosan bevált az 1950-es évektől az 1980-as évek elejéig a kommunizmustól félő Nyugat-Európában -, addig a világ egyik válságból a másikba bukdácsolhat. Ez lehet 2010 tanulsága.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!