3p

7 százalékkal bővül az első negyedévben az illetékbevétel, mely 34,888 milliárd forintot tett ki. Továbbra is az ingatlanok után fizetett kötelezettségek jelentik a legnagyobb bevételt az illetékek terén.

Illetékekből az első negyedévben 34,888 milliárd forint folyt be az adóhatósághoz, ebből 13,099 milliárd márciusban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett statisztikából. Az illetékek mintegy 59 százalékát (20,544 milliárd forint) a korábbi tendenciához hasonlóan a háztartások fizették be, 41 százalékát (14,344 milliárd forint) a vállalkozások. Az illetékbevétel mintegy 7 százalékkal bővült a tavalyi első három hónaphoz képest az MTI számításai szerint.

A legnagyobb bevételt (26,983 milliárd forint) továbbra is az ingatlan-átruházások eredményezték, az ebből származó befizetés az első negyedévben az összes bevétel több mint 77 százalékát tette ki. E bevételi tétel a tavalyi első negyedévihez képest mintegy 14 százalékkal - 3,4 milliárd forinttal - bővült, elsősorban a lakosságnak köszönhetően, amely 14,991 milliárd forint, az egy évvel korábbinál mintegy 3,9 milliárd forinttal több illetéket rótt le ezen a címen, míg a vállalkozások 11,992 milliárd forintot fizettek, félmilliárddal kevesebbet, mint a tavalyi első három hónapban.

A másik legnagyobb bevételi tétel (4,522 milliárd forint) a gépjármű-átruházások kapcsán keletkezett. Az e címen befolyó bevételek - az idei alacsonyabb gépkocsi-értékesítést tükrözve - 20 százalékkal - 1,18 milliárd forinttal - elmaradtak az egy évvel korábbitól. Ugyanakkor némi javulás tapasztalható, az első két hónapban ugyanis a gépjármű-átruházásból származó illetékbevétel még 31 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbinak.

Az öröklési illetékből március végéig 1,097 milliárd forint bevétel keletkezett, ezt gyakorlatilag a háztartások fizetik be. Ajándékozási illeték címén (gépjármű nélkül) mintegy 685 millió forintot, bírósági eljárási illeték címén 1,013 milliárd forintot, államigazgatási eljárási illeték címén pedig 501 millió forintot fizettek be a háztartások és a vállalkozások. A március végéig képződött 34,888 milliárd forint illetékbevételből 19,442 milliárd forintra a központi költségvetés, mintegy 14,988 milliárdra az önkormányzatok jogosultak, mintegy 458 millió forintot pedig az ügyfelek részére visszatérítettek.

Budapesten az első negyedévben 11,315 milliárd forint illetékbevétel keletkezett - az összes bevétel 32 százaléka -, ami mintegy 8 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakáét. A megyék közül a legtöbb illetéket (3,956 milliárd forint) Pest megyében fizették be a háztartások és vállalkozások, egymilliárd feletti illetékbevétel Veszprém megyében (1,115 milliárd forint) és Komárom megyében (1,056 milliárd forint) keletkezett.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!