2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A húsok és a húskészítmények folyamatos drágulása várható a következő hónapokban, annak ellenére, hogy az élő sertés árának emelkedése hamarosan megállhat, mert a húskészítmények átadási árába még nem épült be az élősertésárak elmúlt időszaki drágulása - tartalmazza az Agárgazdasági Kutató Intézet (AKI) egy friss elemzése.

Az Agrárgazdasági Figyelő legfrissebb számában közzétett összegzés szerint az élő vágósertés ára a múlt év januári 292 forinttal szemben októberben 349 forint volt, míg december 19-én már 390 forint, ami több mint 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A szakemberek a forintgyengüléssel magyarázzák az áremelkedést. Úgy vélik: a kilónkénti ár rövid időn belül átlépi a 400 forintot, ám 410 forint fölé nem fog menni, ha a körülmények nem változnak jelentősen. Ez nagyjából ugyanis megfelel a francia és a lengyel árszintnek, valamint a szállítási költséggel csökkentett német árszintnek is.

Az uniós piacokon néhány hete már leállt az élő sertések árának emelkedés, így Magyarországon is erre lehet számítani. Ugyanakkor a szakértők felhívják a figyelmet, hogy március végéig még folyamatos húskészítmény-áremelkedés várható, mert az élő sertés árának hónapok óta tartó növekedése csak részben jelent meg még az átadási árakban. Március után a szakértők stagnálást valószínűsítenek a sertéshús és húskészítmények árában.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!