2p

A Gazdasági Versenyhivatal megvizsgálta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) összefonódás iránti kérelmét és megállapította, hogy a tranzakció nem engedélyköteles, mert az a Takarékbank meghatározó irányítási viszonyait nem érinti.

Az MFB 2012 augusztusában kötött szerződést a Deutsche Zentral-Genossenschaftsbank AG-vel, hogy megszerezze annak a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben (Takarékbank) meglévő, részvényeket és átváltoztatható kötvényeket magában foglaló tulajdoni részesedését - olvasható a Gazdasági Versenyhivatal közleményében.

A tranzakció eredményeként a társaság közgyűlésében az MFB a - legfeljebb 40,5 százalékos - részesedés megszerzésével nem kerül többségbe, illetve nem lesz jogosult a vezető tisztségviselők többségének megválasztására vagy visszahívására. Emellett a társaság üzleti és stratégiai tervével kapcsolatos döntéseket a Takarékbank alapszabálya szerint a jövőben is a közgyűlés hozza meg, amelyben a Takarékbank kisrészvényesei, a takarékszövetkezetek - együttes álláspontot képviselve - a szavazatok többségével rendelkeznek - indokol a Versenyhivatal.

"Ennek megfelelően a GVH arra a következtetésre jutott, hogy a tranzakció a versenytörvény értelmében nem minősül összefonódásnak, így ahhoz nem szükséges a Hivatal engedélye".

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!