2p

Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) a nagy port felvert "árfolyamréses" bírósági ítélettel azonos tényállás mellett merőben ellentétes tartalmú döntést hozott a múlt héten - írta a Napi Gazdaság.

A lap pénteki számában ismertetik: az eljáró tanács álláspontja szerint a hitelintézeti törvény (Hpt.) és a THM-rendelet a szerződés megkötésekor hatályos rendelkezései az árfolyamrést nem határozták meg költségként, így annak összegét vagy százalékos mértékét nem kellett feltüntetni a szerződésben. A THM-rendelet szerint a mutató számításánál a devizavételi és devizaeladási árfolyam alkalmazásával kifejezett forintösszegek szerepelnek, ennek alapján a PBT szerint az árfolyamok közötti különbözet egyébként szükségképpen szerepel a THM-számításban. Ebből azonban a testület szerint nem következik az, hogy a Hpt. által meghatározott költségnek minősülne.

A múlt év végén a Fővárosi Bíróság egy ítéletében semmisnek mondott egy szerződést, mert a hitelt folyósító bank a szerződés teljeshiteldíj-mutatójában (THM) nem tüntette fel külön költségként az árfolyamrést.

A lap szerint a két ellentétes döntés miatt szükség volna arra, hogy (joggyakorlati állásfoglalással) alapvető kérdésekben az arra illetékes testületek egységes álláspontra jussanak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!