3p

Mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Közgazdász Vándorgyűlésen szombaton.

A közpénzek elköltésének eredményessége, hatékonysága, az állammenedzsment színvonala jelentősen befolyásolja Magyarország gazdaságának versenyképességét - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke az 54. Közgazdász Vándorgyűlésen szombaton Kecskeméten.

Domokos László kiemelte: mivel Magyarországon az állam a GDP több mint felét újra elosztja, ennek a folyamatnak a hatékonysága döntő hatással van az ország versenyképességére. A felelőtlen újraelosztás növelné az államháztartás hiányát, ám a magyar költségvetési deficit 2012 óta minden évben az Európai Unió által előírt 3 százalékos határ alatt maradt és komoly eredmény az is, hogy mindezt megszorítások nélkül sikerült elérni - mutatott rá az ÁSZ elnöke.

Elmondta: az államháztartás sikeres stabilizációjának egyik feltétele volt, hogy a fiskális és monetáris politika összehangolt intézkedései következtében a versenytársakéhoz hasonlóan alacsony kamatszint és inflációs környezet alakult ki Magyarországon is, ez kedvező makrogazdasági keretet teremt a gazdasági szereplők számára.

Ennek a változásnak a hátterében több más tényező mellett szerepet játszik a 2012 óta hatályos Alaptörvény is, hiszen rendelkezéseinek köszönhetően a költségvetés hosszabb távú fenntarthatósága alkotmányos alapkövetelménnyé vált. Domokos László rámutatott: a 2015. és a 2016. évi költségvetési folyamatokat nézve is ez a tendencia rajzolódik ki, és az elmúlt évtizedektől eltérően az adóbevételek nem maradnak el a tervezett mértéktől, hanem még meg is haladják azt. 

Az elnök szerint ez részben egyszeri hatásoknak köszönhető, részben azonban a gazdaság kifehérítése érdekében tett kormányzati intézkedéseknek.

Véleménye szerint további bevételnövekedéshez vezetett az, hogy az ÁSZ ellenőrzési megállapításai alapján a NAV vezetése számos olyan intézkedést hozott, amelyek a jövőben hozzájárulnak az eredményesebb adóbeszedéshez. Az adóbeszedés hatékonyságának növelése nem öncél, hanem eszköz arra, hogy az adókulcsok csökkenhessenek és ezáltal a gazdaság versenyképessége javuljon.

"Megítélésem szerint célszerű lenne bevezetni és alkalmazni a fenntartható kifehérítés fogalmát, az ajánlott módszer lényege, hogy a gazdaság kifehérítéséből származó többletet az állam a kisebb adókulcsok vagy a célzott kedvezmények révén az adózóknál hagyja. Így tovább fehéredhet a gazdaság" - mutatott rá az ÁSZ elnöke. 

Kiemelte: az ÁSZ régóta szorgalmazza már, hogy a költségvetési kiadásokkal szemben hatékonysági és eredményességi követelményeket fogalmazzanak meg. A javaslat az, hogy a költségvetés fejezeti és intézményi előirányzatai esetében legalább azt határozzák meg, hogy az előirányzat felhasználásánál a kormány a megtakarítást tartja célszerűnek - mutatott rá Domokos László.

MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!