TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

Kis mértékben ugyan, de emelkedett a nyugdíjpénztári tagok száma 2008-ban - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb, Biztosításpiaci Adatszolgáltatás című tanulmányából.

A nyugdíjtípus választásánál elsősorban az életkor számít, a 29 év alatti korosztály esetében kiemelkedően magas a magán-nyugdíjpénztári tagok aránya. A kiegészítő biztosítások kapcsán azonban óriási különbségek figyelhetők meg az egyes társadalmi csoportok között.

Emelkedett a nyugdíjpénztári tagok száma a lakosság körében az elmúlt egy évben – többek között ez derül ki a GfK Hungária Biztosításpiaci Adatszolgáltatás című tanulmányának eredményeiből. Ezzel együtt is alig haladja meg a magánnyugdíjpénztári tagok száma az állami nyugdíjellátásra számítókét.

A 2008-as felmérés eredményei szerint a 15-69 éves korosztály aktív (nem nyugdíjas és nem nappali tagozatos diák) tagjainak 44 százaléka tagja valamely magánnyugdíjpénztárnak, míg 43 százaléka csak az állami nyugdíjat választotta. 2008 az első év, amikor meghaladta a magánpénztárakat választók száma az állami nyugdíjat választókét. A 2007-es felmérésben még 44-39 százalékos arányban az állami nyugdíjat választók voltak többségben.

Érdekes, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok egynegyede még önkéntes nyugdíjpénztári tagsággal is rendelkezik, míg az állami nyugdíjat választóknak csak 14 százaléka próbálja meg a várható nyugdíjának összegét ilyen kiegészítő biztosítással megnövelni.

Menedzsment Fórum 

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.