2p

Ráadásul egyetlen olyan releváns társadalmi csoport sincs, amelyben egyharmadnál nagyobb támogatottsága lenne a paksi bővítésnek.

Közvélemény-kutatást rendelt a Závecz Intézettől a Greenpeace Magyarország a Paks 2 társadalmi megítéléséről, és az eredmények azt mutatják, hogy még sohasem volt ekkora az elutasítottsága az országban az atomerőmű bővítésének.

(MTI)

„Egyetért-e Ön a paksi atomerőmű bővítésével, amennyiben azt egy orosz állami vállalat orosz hitelből építi meg?” - szólt az egyik kérdés, ami a Pakssal kapcsolatos attitűdöket szondázta. Erre a válaszadók

  • 61 százaléka felelt nemmel,
  • 19 százalék igennel,
  • 20 százalék pedig nem tudta vagy nem válaszolt.

A magasabb képzettségűek inkább elutasították a bővítést, az érettségivel vagy diplomával rendelkezők 68 százaléka mondta azt, hogy ebben a formában nem ért egyet vele. A szakmunkás/szakközép végzettségűek nagyobb arányban támogatták a projektet, 27 százalékuk egyetért vele. A községekben lakóknak pedig 25 százaléka támogatta. Nemek szerint elég komoly törés van az attitűdökben, a férfiak 23 százaléka támogatja, a nőknek csak a 16 százaléka.

A Paks 2 lett az, ami összekovácsolta az országot, legalábbis az adatok azt mutatják, hogy nincs olyan párt, mely szavazóinak többsége támogatná a bővítést.

  • a fideszesek 48 százaléka ellenzi,
  • 33 százalékuk egyetért,
  • 19 százalékuk nem tud válaszolni.

Elutasítja az LMP-sek 85 százaléka, az MSZP-sek 61 százaléka, a DK-sok 78 százaléka és a jobbikosok 67 százaléka.

A felmérés másik kérdése így szólt: „Bizonyára hallott róla, hogy tervezik a meglévő paksi atomerőmű bővítését. Ön szerint melyik a két legfontosabb érv a paksi atomerőmű új blokkjainak megépítése ellen?”

Az, hogy veszélyes: 39 százalék. Problémás a radioaktív hulladékok elhelyezése: 29 százalék. Nem átlátható a projekt: 11 százalék.

A beruházással szemben nincsenek ellenérvek: 7 százalék.

via Index

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!