3p

Arra számítanak az euróövezet országainak és intézményeinek vezető illetékesei, hogy megnyugtatja a pénzügyi piacokat az a megállapodás, amely az érintett állam- és kormányfők között csütörtök éjjel született a szükség esetén Görögországot segítő lehetőségekről.

Jean-Claude Juncker, az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportjának elnöke a Brüsszelben csúcsszinten meghozott döntést követően leszögezte: a spekulánsokat bátortalanabbá teszi majd a tény, hogy az unió rendelkezik az Athént támogatni tudó pénzügyi mechanizmussal.

Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke elégedettségét fejezte ki, hogy életképes megoldás született, és bízott benne, hogy ennek köszönhetően Görögország "fokozatosan visszanyeri a piacok bizalmát". Hozzátette, azt is reméli, hogy Athénnak nem kell igénybe vennie az új eszközt, anélkül is megoldja pénzügyi nehézségeit.

Az euróövezeti országok csúcstalálkozóját csütörtök este, a 27 európai uniós tagállam vezetőjének kétnapos értekezletét megszakítva tartották, hogy jóváhagyják a Görögországot segítő mechanizmust. A megállapodás szerint Athén a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), illetve kétoldalú alapon a többi euróövezeti országtól is hitelhez juthat, ha a piacokról kedvező feltételekkel már nem tud kölcsönözni. A kompromisszum része az is, hogy még idén döntenek az eurózónában érvényes pénzügyi fegyelem szigorításáról.

Nicolas Sarkozy francia elnök, aki Angela Merkel német kancellárral közösen véglegesítette a megállapodást, éjszakai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elképzelés szerint kétharmad arányban a tagországok, egyharmadban pedig az IMF finanszírozza majd a támogatást.

Az uniós csúcsértekezlet első napját lezáró sajtótájékoztatón Herman Van Rompuy, az EU elnöke egy kérdésre válaszolva arról beszélt, hogy Portugália esete semmiben nem hasonlít Görögországéhoz. A kérdés arra vonatkozott, hogy nem aggódnak-e amiatt, hogy az ibériai ország független adósi besorolását leminősítették. A két helyzet nem hasonló, és ezt a piacok is figyelembe veszik - hangoztatta Van Rompuy.

José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtök éjjel kiemelte: a megszületett kompromisszum az egyetlen lehetőség volt arra, hogy konszenzus alakuljon ki az euróövezeti tagországok között. Üdvözölte egyúttal, hogy a megoldás az Európai Unió családján belül jött létre.

Görögország segítését nem csupán az euróövezeti tagállamok tartották fontosnak. Még az uniós csúcstalálkozó előtt - a visegrádi négyek nevében nyilatkozva - Bajnai Gordon magyar miniszterelnök is sürgette a megállapodást. Ha nem születik gyors megoldás, azt más, az eurózónán kívüli országok is megszenvedik - hangoztatta a kormányfő.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!