2p

Az amerikai szövetségi törvényhozás 70-30 arányú szavazással hagyta jóvá Barack Obama elnök jelöltjét, aki második négyéves periódusát kezdheti meg a központi bank élén.

A szavazást éles vita előzte meg; Bernanke kritikusai bírálták azt, ahogyan a Fed a pénzügyi válságot kezelte. Három évtizede nem ütközött ennyire kemény ellenállásba a Fed-elnöki jelölés, igaz, a szenátus még soha nem utasította el az amerikai elnök jelöltjét.

Timothy Geithner pénzügyminiszter nyomban gratulált Bernankenak, kijelentve, hogy a szenátus helyesen cselekedett. A szövetségi tartalékbank-rendszer elnöke továbbra is kulcsfontosságú szerepet fog játszani a gazdaság irányításában - fogalmazott.

Bernanke jelölésének megerősítése a múlt héten kétségessé vált, miután a massachusettsi szenátorválasztáson elszenvedett vereség után a demokraták elvesztették az ellenzéki obstrukció leküzdéséhez szükséges 60 fős szupertöbbségüket. A szenátus ezt az akadályt azonban a végszavazás előtti vita lezárásával, 70-23-as voksolási eredménnyel leküzdötte.

Az utóbbi napokban kiderült, hogy Bernanke jelölésével nem csak a republikánusoknak volt gondjuk, akik őt teszik felelőssé a Wall Street-i pénzintézeteknek nyújtott hatalmas szövetségi segélyekért és a válságot előidéző laza pénzügyi szabályozásért. Korábban egy informális előszavazáson 13 demokrata szenátor is jelezte: nem biztos, hogy támogatják a Fed-elnök hosszabbítását, mivel Obama gazdasági csapata szerintük túl közel áll a Wall Street-i bankokhoz.

Bernanke megerősítése győzelem Obama számára, aki szerint a Fed-elnöknek rendkívüli szerepe volt a recesszióból való kilábalásban. A végszavazást megelőző kétórás vitában a bírálók felrótták a Bernanke által vezetett Fednek: nem tett eleget a válság megelőzésére, nem vett tudomást az ingatlan- és hitelpiaci buborékról, sőt elősegítette azok képződését, továbbá lehetővé tette, hogy a bankok veszélyesen alacsony szinten tartsák tőketartalékukat. Bernanke pártfogói ezzel szemben azt hangoztatták: a szakember egy sokkal nagyobb rossz bekövetkeztétől mentette meg a gazdaságot; a Fed 2 billió dollárnyi tőkeinjekciója révén lehetett elkerülni a katasztrófát.

Az 56 éves, a Time magazin által az év emberének választott Bernankét még Obama elődje, George W. Bush elnök nevezte ki a Fed első emberévé, amely a világ egyik legnagyobb hatalmú pénzügyi pozíciója.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!