1860-ban az amerikai Henry Varnum Poor úgy érezte, az Egyesült Államokban már annyi vasút és csatorna van, hogy a lakosság nehezen nélkülözhet egy átfogó művet "A vasutak és csatornák története az Egyesült Államokban" címmel, amelyet meg is írt, bőven taglalva a vasutak és a csatornák pénzügyi és működési helyzetét.
Ennek sikerét látva, fiával együtt hamarosan megalapította az H.V. and H.W. Poor Co.-t, amely évente frissített adatokat közölt a vasutakról és a csatornákról. Több mint negyven évvel később, 1906-ban Luther Lee Blake megalapította a Standard Statistics Bureau-t, amely pénzügyi adatokat, statisztikákat szolgáltatott más cégekről, csak a vasút- és a csatornatársaságokról nem.
A két cég 1941-ben egyesült Standard & Poor's Corp. (S&P) néven. A céget 1966-ban megszerezte a The McGraw-Hill Companies tankönyvkiadó-csoport, és a világ legnagyobb hitelminősítője azóta is e keretben működik. Tavaly az S&P száz országban 32 billió dollárnyi adósságeszközre tartott fenn minősítést, 870 ezer új, illetve átminősítést adott ki, és ezzel 2,61 milliárd dollárral járult hozzá a The McGraw-Hill Companies 5,95 milliárd dolláros bevételéhez. Az S&P magáncégeket díjazás ellenében, államokat ingyen minősít, csakúgy, mint versenytársai.
A hitelminősítő ipar szoros második helyezettje, a szintén amerikai Moody's Investors Service tavaly 1,797 milliárd dollár bevételre tett szert. Ezt a céget 1909-ben alapította John Moody pénzügyi szakember, furcsamód szintén egy "Vasúti befektetések elemzése" című könyv megjelentetésével. Elsőnek alkalmazott betűket, illetve betűsorokat a vasúti részvények és kötvények besorolására. A cég 1914-ben részvénytársasággá alakult, és 1924-re már minősítette majdnem a teljes amerikai kötvénypiacot.
A Moody's 1975-ben még csak három országot minősített, ma már több mint százötvenet. Az S&P-é és a Moody'sé a világ minősítőpiacának mintegy 80 százaléka.
A szakma erős harmadik helyezettje a Fitch Ratings, amelynek elődjét, a Fitch Publishing Company szakkönyvkiadó vállalatot 1913-ban alapította a szintén amerikai John Knowles Fitch New York-i virágárus és önképző hirdetési és pénzügyi szakember. A cég eleinte napi és heti statisztikákat adott ki a New York-i értéktőzsdéről és általában az amerikai és a kanadai vállalati értékpapírokról, a többiektől eltérően már kezdetben sem csak vasútiakról.
Több átalakulás, piaci terjeszkedés és profilbővítés után a Fitch Ratings több mint tíz éve a francia Fimalac pénzügyi szolgáltató és ingatlankezelő csoport tulajdonában van. Bevétele messze elmarad a többiekétől, hiszen az egész Fimalac csoport bevétele 559,1 millió euró volt az előző pénzügyi évében. "Francia kapcsolata" miatt a Fitch Ratingset tartják az "európai hitelminősítőnek", bár székhelye New Yorkban és Londonban van.
E három cég meghatározó jelentőségét az adja, hogy ők voltak - és sokáig maradtak is - az első három, amelyek 1975-ben megkapták az Egyesült Államokban az "országosan elismert statisztikai osztályozó szervezet" (NRSRO) címet. Ez azt jelenti, hogy az adósságkibocsátókra és értékpapírokra adott osztályzataik iránymutatók a pénzügyi szolgáltatók számára hitelező és befektető tevékenységük prudenciális szabályozásában, és ennek betartását az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) ellenőrzi.
A nagy hitelminősítőket sok bírálat érte a válság kirobbanása óta. Sokan vélik, hogy a megrendelők által fizetett minősítések rendszere visszaéléshez, összefonódáshoz, korrupcióhoz vezethet, hogy a szuverén adósok (államok) minősítése önkényes, hogy a minősítés módszertana egyoldalú és elavult, amennyiben a jó hitelképesség végső mércéje a minél kevesebb adósság, és nem pedig az adósság megtérülése a minősítő cégek szemében. A hitelminősítők esküsznek, hogy eljárásuk nyílt, bárki számára átlátható és ellenőrizhető, mentes bármiféle részrehajlástól. Konkrét vádakat soha sehol sem sikerült rájuk bizonyítani.
Mindez azonban nem oszt, nem szoroz, a döntő mozzanat az, hogy a világ teljes tőkepiaci tőkeértéke közel 170 billió dollár az 1990-es 42 billió dollár helyett. A klasszikus bankhitel szerepét nagyrészt átvette a tőkepiac, ahol egymást nem ismerő ügyfelek adják-veszik a pénzt, kibocsátott értékpapírok formájában. Ebben a kavalkádban az egyetlen fogódzó a hitelminősítő által adott hitelképességi osztályzat. Nincs kivel megbeszélni a hitelfeltételeket, mert a hitelek többségét nem bankok adják, hanem befektetők, akiknek száma minden időpillanatban sokszáz millió: befektetni való pénzüket a befektetési alapok kezelői osztják szét az adósok között.
Ám éppen mivel nem a saját pénzükkel gazdálkodnak, az alapkezelők működése szabályozott, és pénzkiutalásuk engedélyezésének alapja a hitelminősítés. Az amerikai NRSRO-módszer a gyakorlatban elterjedt az egész fejlett világban. Akinek a minősítése lecsúszik az S&P-nél, a Moody'snál, illetve a Fitchnél, az számos alaptól vagy alaprésztől többé nem kaphat pénzt semmi áron, másoktól meg csak magasabb áron. Nem azért, mert az alapkezelők szőrösszívűek, hanem mert erre szorítja őket cégük szabályzata és a felügyeleti ellenőrzés.
Magyarország devizafinanszírozásában normális időkben - IMF/EU-hitelcsomag nélkül számolva - 20 százalék alatt van a bankhitel aránya, a többi a nemzetközi tőkepiacról származik.
MTI
