5p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kifejezetten a devizahitelek kiváltására irányuló forinthitelek többségében a versenytársakénál alacsonyabb THM-ért érhetők el a takarékszövetkezeteknél, mint a kereskedelmi bankoknál. Az mfor.hu megvizsgálta, hogy pontosan mennyivel.

A PSZÁF novemberi adatai szerint a devizahitelek végtörlesztéséhez szükséges forinthitelekért már lényegesen többen fordultak a takarékszövetkezetekhez, mint az előző hónapban. A legfrissebb statisztika már 798 olyan új ügyfélről számolt be, akik más intézmények adósaként jelentek meg a takarékoknál, ezzel az adattal egyébként a részvénytársasági hitelintézeteket is megelőzték, hiszen ők "csak" 688 új ügyfelet tudtak akvirálni.

A fentiek miatt és annak aprópóján, hogy már csak a hó végéig vehető igénybe a végtörlesztés, az mfor.hu megvizsgálta jelenleg milyen teljes hiteldíjmutatók mellett kínálják az általunk vizsgált szövetkezetek a forinthiteleket. Cikkünkhöz a DUNA Takarék, a BORSOD Takarék, az elsőként végtörlesztéshez kínált konstrukcióval megjelenő Pannon Takarék és Somogy Takarék, valamint a Takarék Szövetkezeti Hitelintézet konstrukcióit vizsgáltuk meg. Bár ezek az intézetek integrációba tartoznak, módjukban áll egyedi THM-meghatározásra is, ami a versenytársakénál akár alacsonyabb kamatokat is jelenthetnek a magasabb ügyfélszám reményében.

Ingatlan célú hiteltermékek

A piacon elsőként megjelenő Pannon Takarék kezdetben még 10,7 százalékos THM mellett kínálta a hitelkiváltáshoz igényelhető ingatlan alapú hiteltermékét. Őt követte a Somogy Takarék rövid ideig egy 8,37 százalékos THM-mel, bár már akkor is sejthető volt, hogy az intézmény némileg alulárazta a termékét. Azóta viszont már egyre több takarék kínálja a szóban forgó konstrukciót, így a hitelköltségek terén is egyre nagyobb a szórás, ami a táblázatunkból is kiderül már (lásd lentebb).

Érdekes, hogy az első két induló a PSZÁF adatai alapján jelentősebb emelést hajtott végre az induláshoz képest, hiszen a Pannon Takarék a forint alapú lakáshitelét 11,69 százalékos THM mellett kínálja, míg a Somogy Takarék ennél is drágábban: a  piaci kamatozású ingatlancélú hitelének teljes hiteldíjmutatója 12,88 százalék, aminél már a korábban általunk vizsgált bankok is kedvezőbb költségaránnyal próbálnak új ügyfeleket szerezni a kialakult versenyben.

Megvizsgáltuk még két kisebb takarék, a Borsod és a Duna Takarék kínálatát is. Míg az utóbbi a lakáscélú forinthitelét 10,43 százalékos THM mellett kínálja, a Borsod Takaréknál ennél jóval magasabb áron, 15,13 százalékos hitelköltségért igényelhető a piaci kamatozású termék.

Szabadfelhasználású hitelek

A takarékok esetében a szabad felhasználású jelzálog alapú hitelek között szinte minden intézménynél találtunk kifejezetten a devizahitelek kiváltására szolgáló konstrukciót. Ahogy az a lenti táblázatból is kiderül, legmagasabb hitelköltség mellett a Takarék Szövetkezeti Hitelintézet kínálja a termékét - 15,62  százalékért. Ezt követi az éllovas Pannon Takarék 12,7 százalékos THM-mel. A többi esetben nagyjából kiegyenlítettek a költségarányok, 10,5 és 11,5 százalék között lehet végtörlesztéshez felhasználható hitelt igényelni.

Ha ezeket a THM-ket összehasonlítjuk a korábban általunk megvizsgált bankokkal, egyértelműen látszik, hogy a takarékoknál lehet találni a legkedvezőbb konstrukciókat. Ennek fényében nem is meglepő, hogy rendkívül erős a kereslet ezeknél az intézeteknél a devizahitel-kiváltó forinthitelek iránt.

Piacszerzési lehetőség a takarékoknak

A Magyar Takarék hét eleji sajtóközleménye szerint ugyanis november közepéig már 30 milliárd forint összegű hitelkérelmet regisztráltak a takarékok, és a hitelképes igénylők 4,5 milliárdot már fel is vehettek. A hitelért folyamodókon belül a külső ügyfelek száma nő, sőt már elérte a 93 százalékot is. "Az év végéhez közeledve a hitelkereslet meredeken emelkedik, ezért gőzerővel folyik a hitelezés, több takaréknál késő estig és szombaton is kérelmeket bírálnak el" - jellemezte a helyzetet Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezetője.

„Egyes takarékoknál az akciós hitelajánlat problémát okozott, mert rövid idő alatt hatalmas mennyiségű kérelem érkezett be, amit fel kellett dolgozniuk, emiatt itt-ott volt leállás. Szó sincs arról azonban, hogy szektorszinten kevés lenne a forrás vagy a tőke a hiteligények kielégítésére. Mindkettővel bírjuk” – mondta Varga Antal.  Mintegy 500 milliárd forint – állampapírba fektetett – forrás mobilizálható és a szektorszintű átlagos tőkemegfelelési mutató 15 százalékos az OTSZ-be tömörült takarékoknál. Mivel azonban a források és a tőke sem egyenlően oszlik el a hitelintézetek között, ha szükséges, akkor a TakarékBank, az integráció központi bankja vagy egy másik takarék bankközi betét elhelyezésével segíti például a forrással megszorult hitelintézetet.

A végtörlesztés azonban nemcsak új ügyfeleket és a lakossági hitelezés terén korábban elvesztett piac részleges visszaszerzését jelenti a takarékoknak, hanem saját devizahiteleseik végtörlesztése miatt a bankszektorhoz hasonlóan veszteséget is okoz. A takarékok azonban hosszú távra építkeznek, s arra számítanak, hogy ezt az egyszeri veszteséget ellensúlyozza majd az új ügyfelek szerzésével járó – igaz több évre elosztva jelentkező – többletbevétel”- jelezte Varga Antal.

Helyesbítés: korábban a Magyar Takarékszövetkezeti Bank esetében feltüntetett THM-et illetően javítást eszközlünk, ugyanis az intézet magánszemélyek számára nem hitelez. Az esetükben a PSZÁF oldalán közölt THM egy iránymutató kamatot jelent a takarékszövetkezetek finanszírozásához.

Székely Sarolta

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!