3p

"A kormány elkészített egy javaslatot, melynek értelmében azok a lakáshitelesek, akik önhibájukon kívül elveszítik az állásukat, megállapodhatnak a bankjukkal alacsonyabb törlesztőrészletről, az állam pedig maximum két évig garanciát vállal a későbbi fizetésre" - mondta el Daróczi Dávid kormányszóvivő a szerdai kormányülést követően.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök már két hete beszélt arról, hogy valamilyen formában segítené a kormány a devizahiteleseket, hogy a jelenlegi helyzetben se kelljen eladni a lakásokat a fejük fölül. A szerdai kormányülésen aztán egy olyan javaslattal állt elő a kabinet, hogy azok a lakáshitelesek, akik önhibájukon kívül elveszítik állásukat, megállapodhassanak a bankokkal alacsonyabb törlesztőrészletről. A fennmaradó részt természetesen később ki kéne fizetni a tervek szerint, azonban a kormány maximum két évre garanciát vállalna, így a bankokat nem terhelnék a kockázatok.

"A lényeg az lenne, hogy az adósok nem egyedileg kapnák meg az állami garanciát, hanem mindenkit megilletne, akik beleesnek az érintett körbe, így már ennek tudatában tárgyalhatnának a bankjukkal a törlesztőrészlet csökkentéséről" - világított rá a javaslat lényegére a kormányszóvivő. "Az állam nem akar tulajdonos lenni, nem akar az adósok helyett fizetni. Azoknak, akik ezt a garanciát választják, előbb-utóbb vissza kéne fizetniük a teljes összeget a bankoknak" - tette hozzá.

A konkrétumok egyelőre homályosak, nem tudni például, hogy meddig lehetne csökkenteni a törlesztőrészleteket, mi lenne az a minimális összeg, amire a kormánygarancia vonatkozna. Daróczi Dávid elmondta: a következő napokban egyeztetnek a bankokkal, hogy kidolgozzák a részleteket, várhatóan a jövő heti kormányülésen megszületnek a konkrét döntések. "Kérdés, hogy mekkora az az összeg, amit jelenlegi helyzetben a devizahitelesek vállalni tudnak havonta" - utalt a tárgyalások alapjára a kormányszóvivő.

Az állami garancia a 2008 szeptember elseje előtt felvett hitelekre vonatkozna a kormány tervei szerint, ugyanis aki azóta vett fel hitelt, annak már tisztában kellett lennie a válsággal - hangsúlyozta Daróczi Dávid.

Sokan nem veszítik el az állásukat, azonban a forint árfolyamingadozása miatt nehezebben tudnak fizetni, rajtuk is segíteni szeretne a kormány, de más módszerrel. "A bankokkal egyeztetésbe kezdünk, és azt fogjuk kezdeményezni, hogy a devizahitelesek továbbra is igénybe vehessék azokat a könnyítéseket, amikben még tavaly ősszel megállapodtunk és decemberig voltak érvényesek" - vázolta Daróczi Dávid. Mint emlékezetes, 2008 őszén a bankok beleegyeztek abba, hogy az ügyfelek elnyújthassák a hitelek futamidejét, megváltoztathassák a hitel lefutását, azaz a kamat- és a tőketörlesztés ütemezését. Emellett a deviza alapú hiteleket decemberig díjmentesen lehetett forinthitelre átváltani. A kormány most azt szeretné, ha ezek a könnyítések megmaradnának a továbbiakban is.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!