Mindenkit meglepett a szerda reggel megjelent GDP-adat, hiszen a piac 2 százalék körüli visszaeséssel számolt és csak a második negyedévre várt nagyjából stagnálást. Most annak próbáltunk utánajárni, hogy a vártnál lényegesen jobb adat milyen hatással lehet hosszabb távon.
Akár másfél százalékos növekedés is lehet idén
"Pozitív meglepetésnek mondható a szerda reggel megjelent adat, egyértelműen a nettó export és az exportorientált ipari termelés húzhatta a gazdaságot" - mondta az mfor.hu kérdésére Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője. A részletes adatok csak június elején jelennek majd meg, de a szakember arra számít, hogy a fogyasztás továbbra is gyenge volt az első negyedévben.
"Az lesz majd a nagy kérdés, hogy ebben az adatban mekkora volt a vállalatok készletfeltöltésének hatása" - vélekedik az Erste makroelemzője.
"Eddig 0,3 százalékos bővülést vártunk az idei évre, azonban az egyértelműen látszik, hogy ez már egy pesszimista forgatókönyv lenne, ezért az éves prognózisunk is pozitív irányba mozdulhat el" - teszi hozzá Árokszállási Zoltán.
"Most már akár egy-másfél százalékos bővülést is elképzelhetőnek tartok az idei évben szemben a korábbi 0,6 százalékos várakozással" - mondta Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője. A szakember szerint arra nem kell számítani, hogy negyedév/negyedév alapon visszaesik majd a gazdaság, ugyanis jelenleg minden abba az irányba mutat, hogy erősödik a német konjunktúra, ami a magyar gazdaságot is húzhatja magával. A harmadik negyedévben pedig már a fogyasztás is hozzájárulhat a gazdaság erőteljesebb növekedéséhez.

"Elsőre a mai adat után azt mondom, hogy a második negyedévben akár már egy százalékos, a harmadikban pedig két százalékos is lehet a növekedés, majd ez a negyedik negyedévben 2,6 százalékra gyorsulhat. Ez éves átlagban nagyjából másfél százalékos bővülést adna ki, de ezek az előrejelzések persze még változhatnak" - válaszolta kérdésünkre Suppan Gergely.
A következő kormány is örülhet neki
Árokszállási Zoltán szerint elképzelhető, hogy az új kormány felfelé módosítja majd a makropályát, hiszen a jelenlegi hivatalos prognózis még 0,2 százalékos visszaesést jelez az idei évre, a most megjelent adat tükrében pedig ez már kimondottan borúlátó elképzelés. Emellett a költségvetésre is pozitív hatással lehet majd a vártnál nagyobb növekedés, hiszen magasabb GDP mellett a költségvetési hiány is egy hajszállal magasabb lehet.
"A hiányra gyakorolt hatás marginális lehet, hiszen jórészt a nettó export és a készletfelhalmozás húzhatta a gazdaságot, ezekből pedig nem származik közvetlenül költségvetési bevétel" - vélekedik Suppan Gergely. Annak ellenére, hogy érdemi többletet nem hoz, a javuló növekedési kilátás enyhíthet valamennyit az adóssággal kapcsolatos aggodalmakon.
"Az látszik, hogy az első négy hónapban a költségvetés is pozitív meglepetést okozott, a jelenlegi kormány ráült a csapokra" - tette hozzá Suppan Gergely. A Pénzügyminisztérium a múlt héten közölte, hogy április végéig a tervezettnél 80 milliárd forinttal alacsonyabb volt a büdzsé időarányos deficitje.
Beke Károly
Menedzsment Fórum