2p

A nemzetközi szervezet legfrissebb jelentésében összegezte a magyar kormány eddig megtett intézkedéseit, ugyanakkor ajánlásokat is megfogalmazott a jövőre nézve.

Az OECD Going for Growth 2013 strukturális reformokra fókuszáló jelentését pénteken mutatták be Moszkvában, mely országokra lebontva is ajánlásokat fogalmaz meg, miközben összegzi az eddig megtett legfontosabb lépéseket.

Magyarországon főleg az alacsony keresetűek esetében magas az adóterhelés, ez pedig az OECD szerint nem ösztönöz a munkára. Éppen emiatt javasolják azt a magyar kormánynak, hogy tovább kellene csökkentenie a munkára rakódó terheket (különösen annak társadalombiztosítási elemeit), emellett vissza kellene állítania egy szűkebb réteg számára az adójóváírás rendszerét. Ugyanakkor változatlanul szeretné az OECD, ha a kormány a magas keresetűekre külön vagyonadót vetne ki.

A nyugdíjasok esetében akárcsak tavaly, most is úgy látják, hogy a személyi jövedelemadó hatálya alá kellene vonni az öregségi ellátást. A nyugdíjkorhatárt pedig a várható élettartammal összhangban kellene megváltoztatni, míg a nők és egyéb társadalmi csoportok esetén meg kellene szüntetni a korai nyugdíjazás lehetőségét.

Kulcsfontosságú tényezőként említi még a szervezet a vállalkozások működési környezetét, magas adminisztratív terheit és a bankok különadója okozta alacsony finanszírozási lehetőségeket. Ugyanakkor elismerik az eddig megtett erőfeszítéseket a vállalkozások költségeinek csökkentésére is. A továbbiakban fontosnak látják, hogy a kormány fokozza az üzleti környezet stabilitását, csökkentse a versenyszférában működő közműcégeknél a szolgáltatási árak szabályozásását, illetve mérsékelje a bankadót.

Az állami szférát illetően az OECD továbbra is úgy látja, sokan vannak a szektorban foglalkoztatva, ám a hatékonyság nem megfelelő. A szervezet elismeri, hogy történtek már erre vonatkozó intézkedések, ezeket viszont ellensúlyozza a nagy volumenű közmunkaprogram. A szervezet szerint a jövőben folytatni kell a közszféra leépítését, különös tekintettel a helyi önkormányzatokra.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!