Fónagy János az ATV Egyenes Beszédben árulta el a nézőknek, hogy a következő 1-3 évben, az M0-ás további szakaszai is fizetőssé válhatnak, hiszen akkor már nem köt minket az uniós támogatások egyik feltételéül szabott díjmentességi kritérium.
Egészen biztos vagyok abban, hogy a kormány kínosan ügyelt az európai uniós követelmények betartására, és egy olyan méter sem lett fizetős, amely elbukna egy ellenőrzésen. Vélelmezhetően az EU nem azért szabott ilyen feltételeket a források lehívásához, hogy szándékosan kiszúrjon a tagországokkal, hanem mert úgy gondolja, hogy egyes útszakaszok - például azok, amelyek a városokat hívatottak tehermentesíteni - ingyenesen álljanak az autósok rendelkezésére.
Most persze örülhetnénk, hogy a brüsszeli döntéshozók jóvoltából még egyes szakaszokon megússzuk a fizetést, de elég csak ránézni a pest megyei hálózat piros-zöld-piros-zöld térképére, hogy lássuk: túl sok embert nem mentesít.

Lényegében aki ma a fővárosban él, vagy dolgozik, és heti egy alkalomnál többször használja a kocsiját, az nem ússza meg az 5 ezer forintot, még ha – ahogy Fónagy János fogalmazott – „dacvágyból” az első időszakban kerülőutakat is keres.
Ha ugyanis valaki megkísérel „matrica nélkül élni” Budapesten és környékén, az magával szúr ki, nem is kicsit. Nem csak azért, mert a kertek alatt való közlekedés üzemanyagtöbblete meg fogja haladni az 5 ezer forintot, hanem mert bárkivel előfordulhat, hogy eltéveszt egy kijáratot és akkor máris a megyei matrica árának háromszorosát fogja befizetni büntetésül az államkasszába.
Innentől kezdve pedig mindegy, hogy milyen utak és mikor válnak még fizetőssé a főváros vonzáskörzetében, vagy hogy matrica kell-e, ha kiállunk a saját garázsunkból.
Szász Péter
mfor.hu