3p

Tízből négy kisvállalkozó vallja magát veszteségesnek, miközben a háromnegyedüknek a bevétele nem éri el az 5 millió forintot. Vannak ugyanakkor kiugróan sikeres egyéni vállalkozók is, a listát egy gyógyszerészeti ágban működő személy vezeti, aki 5,2 milliárd forintos éves bevételt ért el, derül ki az APEH a közelmúltban közzétett, az egyéni vállalkozók összesített nemzetgazdasági adatait bemutató anyagából.

Sok a veszteséges vállalkozó (mfor.hu montázs)

Az egyéni vállalkozók 2006. évről 301,4 ezer darab személyi jövedelemadó bevalláson adtak számot jövedelmeikről, közölte az APEH. A feldolgozott bevallások döntő részén (276,2 ezer darab) a vállalkozások tételes költségelszámolás alapján számították ki a jövedelmeiket, míg 25,2 ezer fő egyéni vállalkozó az átalányadózás szabályai alapján zárta a 2006. évet.

7,2 millió az átlagbevétel

A tételes költségelszámolást választó egyéni vállalkozók 2006. évben 1994,9 milliárd forint árbevételt realizáltak a 2005. évi 1 892,8 milliárd forinttal szemben. Az egy főre jutó árbevétel összege 7,2 millió Ft, a 2005. évi 6,2 millió Ft-tal szemben. A 2006. évi bevallások alapján az egyéni vállalkozók létszámának megoszlása a magasabb árbevételi kategóriák felé tolódott. A vállalkozók 77,7 százaléka 2006-ban is 5 millió Ft alatti árbevételt realizált.

Az általuk elért bevétel a nemzetgazdasági összeg mindössze 14,8 százaléka. 26 millió forint feletti árbevétellel a vállalkozók 5,1 százaléka rendelkezett. Az 5-25 millió forint közötti árbevételi sávban 51701 vállalkozás 570,6 milliárd Ft bevételt számolt el, átlagosan 11 millió forintot. Az árbevétel 42,8 százalékát egyébként a kereskedelem ágazatba tartozó vállalkozások realizálták.

A költségek összesen 1986,2 milliárd forintot tettek ki, amelynek több mint 60 százalékát az anyag és árubeszerzés, amely elérte az 1206,8 milliárd forintot. A költségtényezők közül a jövedelmek szempontjából kiemelt figyelmet érdemlő vállalkozói kivét összege 7,5 milliárd forinttal bővült. A legmagasabb egy főre jutó vállalkozói kivétet a nyereséges egyéni vállalkozók számolták el 805 ezer forintot, 18,2 százalékkal többet mint 2005. évben. A veszteséges vállalkozók 665 ezer forint egy főre jutó kivétről adtak számot a bázisévi 578 ezer forinttal szemben. Átlagát tekintve legkevesebb vállalkozói kivétet a nulla eredményt valló vállalkozók könyvelték el 454 ezer forintot.

A tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozások közül 133,8 ezer fő vállalkozó főállásban, - jövedelmük csak kizárólag vállalkozásból keletkezik - tevékenykedik. E létszám 42,5 százaléka nyereségesen, míg 40,1 százaléka veszteségesen gazdálkodott 2006. évben.


Az átalányadózó egyéni vállalkozók 1,4 millió forint egy főre eső árbevételt realizáltak 2006. évben a korábbi 1,3 millió forinttal szemben. A bevételekből számított egy adózóra jutó jövedelem közel 12 százalékkal 313 ezer forintra emelkedett, amely után átlagosan 57 ezer Ft adófizetési kötelezettség keletkezett.

5,2 milliárdot keresett egy vállalkozó

A lista első helyén álló gyógyszer kiskereskedelem ágazatba tartozó egyéni vállalkozó által elért éves bevétele 5,2 milliárd forint volt, míg a TOP 100-as kör átlagos árbevétele 1,2 milliárd forint.

Érdekesség, hogy a legjobban kereső vállalkozók igen sokféle tevékenységgel foglalkoznak, a lista első száz helyezettje ugyanis 46 szakmában működik. A legnépesebb tábora a közúti teherszállítással foglalkozóknak van, mellettük az építőanyag- és szaniter kereskedelemmel, illetve az új gépjármű kereskedelemmel foglalkozó vállalkozók voltak népesebb számban a százas toplistán.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!