4p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Magyarország részben már megtette, illetve ezekben a hónapokban megteszi azt, amit a jelenlegi nemzetközi gazdasági válságban házi feladatként meg kell tennie - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.

Az új kormány az elmúlt hatvan napban olyan lépéseket tett, olyan reformokat hajtott végre, amelyek világossá teszik, hogy Magyarország megértette a válság neki szóló üzenetét, így például stabilizálta és hosszú távon egyensúlyba hozta költségvetését - szögezte le a kormányfő az uniós tagországok vezetőinek ülése előtt tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.

Mint mondta, jó lelkiismerettel érkezett a csúcstalálkozóra, és így Brüsszelben mondhatja azt is, hogy Európa többi része is tegye meg azt, amit közösen kell tenni azért, hogy kilábaljanak a válságból.

Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón állást foglalt az uniós országok szorosabb együttműködése mellett. Azt látom, hogy ebből a válságból Európa és tagállamai egyenként csak akkor mehetnek ki, ha szorosabbra fűzik az összefogásukat - mondta a miniszterelnök.

A csúcstalálkozó témáit részletezve utalt arra is, hogy a válság pénzügyi krízisként kezdődött, onnan terjedt át a gazdaság többi területére, így a pénzügyi felügyeletek kudarca is az, ami kialakulhatott a világban és Európában.

Az Európai Bizottság most tárgyalt javaslata európai struktúrát hozna létre, amely uniós szinten vizsgálná a pénzügyi kockázatokat, és emellett működnének a nemzeti hatóságok. Bajnai elmondta: Magyarország támogatja ezt a rendszert, hiszen 2008 elején, még a válság előtt elsőként javasolta az európai felügyelet létrehozását.

Júliusban Magyarország is elkezdi azt a munkát, amellyel szeretné átalakítani a pénzügyi felügyeletek szerepét, feladatkörét, mutatott rá Bajnai Gordon. Fő feladatnak ezzel kapcsolatban azt említette, hogy megerősítsék a pénzügyi rendszer fogyasztóinak (bankok ügyfelei, kisbefektetők, betétesek) védelmét.

Előre kell lépnie a felügyeletnek abban is hogy képes legyen előre jelezni a rendszerből fakadó kockázatokat - mondta a miniszterelnök. Kiemelte: Magyarországnak is érdeke, hogy a külföldi bankok fenntartsák leánybankjaik finanszírozását. Európa egész gazdaságát is erősíti a leánybankokkal szembeni szolidaritás - hangoztatta.

Áttekintik a kétnapos brüsszeli csúcstalálkozón azt is, hogyan lehetne felgyorsítani a válságkezelést. Mint Bajnai Gordon elmondta, Magyarország - a visegrádi országokkal egyeztetett - önálló javaslatokkal is készül, amelyek azt célozzák, hogy az uniós pénzek (strukturális és kohéziós alapok), amelyek meglátása szerint ma a leghatékonyabb válságkezelő eszközök, minél rugalmasabban, gyorsabban felhasználhatók legyenek.

Kitért a sajtótájékoztatón Bajnai Gordon a klímavédelemre is. Jelezte, a csúcstalálkozón azoknak az elveknek a tisztázásában szeretnének előrelépni, hogy ki milyen arányban részesedik a globális felmelegedés lassításához szükséges költségekből. Magyarország álláspontja az, hogy az egyes országoknak elsősorban gazdasági teljesítőképesség fényében kell hozzájárulniuk ehhez a küzdelemhez, de azt is figyelembe kell venni, hogy ki milyen mértékben szennyezi a környezetet.

A kormányfő szerint Magyarország nem áll rosszul olyan összehasonlításban, hogy milyen mértékben szennyez gazdasági teljesítőképességhez képest.

Valószínűsítette a miniszterelnök azt is, hogy a brüsszeli találkozón szóba kerül az ukrajnai gázvezetékekkel kapcsolatos válság-előrejelzések kérdése. Hangsúlyozta: Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a lakosságot megvédjék az olyan válságtól, amilyen januárban volt. Úgy vélte, az uniónak minél inkább közösen kell fellépnie az ukrán és orosz felek közti gázvitában, és részt kell vennie a gázellátás hosszú távú biztosításában Ukrajnán keresztül.

Bajnai Gordon emlékeztetett arra, hogy a visegrádi államok legutóbbi csúcstalálkozóján kezdeményezte: a soron következő magyar elnökség idején az energia legyen az együttműködés fő témája, hozzanak létre szakértőcsoportot, amely az energiaellátás kérdéseivel foglalkozik, továbbá gyorsítsák fel az észak-déli energiaösszeköttetéseket a négy ország között.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!