A konszolidáció 1992 végén kezdett folyamatára egyébként - mint azt a parlamenti vizsgálóbizottság is megállapította - a kapkodás, időnként a következetlenség és az egyedi döntések alkalmazása nyomta rá bélyegét.
A bizottság megállapításai szerint a kamatokat nem számítva legalább negyvenmilliárd forintra rúgnak azok a többletköltségek, amelyek java része az egész folyamat előkészítésének, végrehajtásának és ellenőrzésének hiányosságaiból adódott. Akadnak szakértők, akik a jelentésben szereplő konszolidációval összefüggésbe hozható túlköltés összegének a dupláját tartják valósnak.
Állami tulajdonú bankok megmentése
A többlépcsős - hitel-, bank- és adóskonszolidációt tartalmazó - állami mentőakció 1992 őszén indult. Ekkor a teljes bankrendszerben a problémás (egyáltalán nem vagy csak kis részben behajtható) hitelek állománya elérte a 262 milliárd forintot. A kormány legegyszerűbb, a centralizált portfoliótisztítás mellett határozott. A hitelkonszolidációba bevont követelések közül az 1992 végéig rossznak minősített kihelyezésekért az állam a névérték ötven, míg a későbbiekért 80 százalékát fizette azoknak a bankoknak, amelyek legalább részben állami tulajdonban voltak és tőkemegfelelési mutatójuk kevesebb volt 7,25 százaléknál.
A konszolidációnak ebben a szakaszában 14 bank - köztük 16,3 milliárd forintnyi eladott követeléssel a Postabank - vett részt. Az állam akkor összesen 102,3 milliárd forint értékű követelést vett meg 81,3 milliárd forint értékű, húszéves lejáratú, évente egyszer kamatozó konszolidációs államkötvényért. Emellett egyedi határozatokkal öt bankból - a Konzumbankból, az Iparbankházból, az Ybl Bankból (a bizottsági vizsgálat szerint az ekkor már megindított felszámolási eljárás miatt jogsértő módon), az Általános Értékforgalmi Bankból és a Magyar Külkereskedelmi Bankból - további 28,3 milliárd névértékű követelést vásárolt ki 27,3 milliárd forint összegű konszolidációs kötvényért.
Adóskonszolidáció
A kormány 1993 második felében úgy döntött: összesen 15 többségi állami tulajdonban levő vállalatot és a Magyar Államvasutakat "nemzetgazdasági fontosságúnak" minősíti. Ezen cégek adósságának egy részét elengedték, a hitelező bankok pedig a 11 vállalattal szembeni 61,3 milliárd forint értékű követelésért 57,3 milliárd forint összegű hitelkonszolidációs kötvényt kaptak.
Az előbbiből kimaradt adósok tartozásai a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bankhoz (MFB) kerültek, amely "mazsolázhatott": lehetőséget kapott ugyanis arra, hogy a hitelkonszolidáció során megvett 120 milliárd forint névértékű követelésekből válogasson. Az állami fejlesztési társaság ezután természetesen már nem az egyedi követeléseket tekintette át, hanem azt elemezte: mely cég adósságát érdemes megvennie. Ebből is látható, hogy a "hitel-", illetve az "adóskonszolidáció" legfeljebb címkéjük szerint térnek alapvetően el.
Az adóskonszolidációs eljárásra 1994 elejétől a bankoknál maradt (kockázati céltartalékkal "lefedett") hiteleknél került sor. Végül az adóskonszolidációban részt venni jogosult 13 ezer vállalkozásból (227 milliárd forint tartozás) 1900-zal (121 milliárd forintos adósság) indultak meg a tárgyalások.
A kereskedelmi bankok végül 354 céggel kötöttek adóskonszolidációs megállapodást. 229 megállapodásban az állami hitelezők, 31-ben pedig a vagyonkezelők is részt vettek. A kereskedelmi bankok a szerződések keretében összesen harmincmilliárd forint tőke- és kamattartozást engedtek el, ütemeztek át vagy váltottak tulajdonrésszé. Az állami hitelezők további 15 milliárd forintnyi tartozást engedtek el vagy ütemeztek át.
VMI
Menedzsment Fórum
