3p

Ben Bernanke Fed-elnök csütörtökön a szenátus banki bizottsága (Senate Banking Committee) előtti meghallgatásán gyakorlatilag megismételte a képviselőház pénzügyi bizottsága előtt tett kijelentéseit, ahol kifejtette: a Fednek nincs meghatározott menetrendje a kötvényvásárlási program leépítésére, a gazdaság teljesítményétől függően szűkítheti, de akár bővítheti is a program keretösszegét.

Az amerikai jegybank, a Fed jelenleg havi 85 milliárd dolláros keretösszegben vásárol kötvényeket, hogy a pénzügyi rendszer számára bő likviditás biztosításával támogassa a gazdasági fellendülést. A keretösszeg várható csökkentésére a Fed által az elmúlt pár hónapban tett jelzések hatalmas árfolyamesést idéztek elő a tőzsdéken, és emelték az amerikai állampapírhozamokat.

A bizottság előtti meghallgatáson a Fed elnöke elmondta, hogy az inflációs cél alatti áremelkedés, illetve a változatlanul magas, viszont bizonyos szempontból a tényleges foglalkoztatási helyzetet túl optimista színben feltüntető munkanélküliségi ráta, vagyis a Fed monetáris politikai mandátumának két fő döntési szempontja a laza monetáris politika folytatásának belátható időn belüli szükségessége mellett szól. És pontosan ezt is fogjuk tenni - jelentette ki.

Azt még korai lenne megmondani, hogy pontosan mikor kezdődjön meg a keretösszeg mértékének csökkentése - mutatott rá a Fed-elnök. Erre már az idén sor kerülhet, de egyáltalán nem biztos, hogy a monetáris politikai döntéshozó testület, a FOMC (a Fed nyíltpiaci bizottsága) szeptemberi ülése ad rá majd alkalmat.

A FOMC döntéseihez szoros figyelemmel követi a gazdaság stabilitását fenyegető tényezőket, közöttük magát a gazdasági teljesítményt is, ha ez gyenge, önmagában is kockázati tényezőnek számít - mondta a Fed elnöke. Ugyanígy szoros figyelemmel kíséri a Fed a gazdaságösztönző céllal életbe léptetett intézkedések kockázatait is, ezen belül pedig elsősorban a pénzügyi rendszerre leselkedő kockázatokat.

Ben Bernanke úgy látja, hogy bár nem lehet csodaszernek tekinteni, de a mennyiségi monetáris enyhítések egyértelműen áldásos hatással voltak a gazdasági növekedésre nézve, mégpedig épp kritikus időben. A program bizonyítható módon javított a foglalkoztatási helyzeten.

A szenátus előtti csütörtöki meghallgatáson a Fed monetáris politikája és gazdaságösztönző intézkedései mellett a diákhitelek, a bankrendszeri szabályok szigorítása, illetve az aranyár csökkenése is terítékre került.

Bernanke a diákhitelekkel kapcsolatban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a hallgatók mintegy ezer milliárd dollárra rúgó tartozása nem jelent különösebb kockázatot a pénzügyi stabilitásra nézve, de gazdasági növekedés híján hosszabb távon csökkentheti a lakossági kiadásokat.

Az arany árának utóbbi időkben bekövetkezett csökkenéséről szólva Ben Bernanke úgy fogalmazott: "senki sem érti igazán az aranyat, és én sem próbálok úgy tenni, mintha értenék hozzá". "Valószínűleg azért csökkent, mert a befektetők már kevésbé tartanak extrém események bekövetkezésétől, kevésbé van már szükségük befektetési menedékre" - mondta. "Az arany árának csökkenése ebből a szempontból nem feltétlenül rossz dolog. Azt mutatja, hogy az emberek már kevésbé tartanak a jövőtől."

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!