A gazdasági napilap cikke szerint Horvátországban például a kereskedők által lebonyolított bankkártyaforgalom alapján a kereskedőket négy különböző kategóriába sorolják, s ennek alapján állapítják meg a forgalomhoz kapcsolt interchange-díjakat.
Ezzel a megoldással tisztán interchange-bázisúvá tették a kereskedők felé felszámított elfogadói díjakat, aminek révén a piac minden szereplője gyakorlatilag biztos lehet abban, hogy milyen költségekkel jár nála az elfogadás. Értelemszerűen (a volumenhatás miatt) a kisebb forgalmat lebonyolító kereskedők magasabb interchange (és így elfogadói) díjakkal kalkulálhatnak, a jóval nagyobb forgalmat mutató kereskedelmi multik esetében ugyanakkor fajlagosan kisebb a költségszint.
Arra, hogy a differenciált interchange-díj állami szabályozás mellett is megoldható, a spanyol szabályozás a példa. A kisvállalatok esetében a spanyol kormány 0,75, míg a nagykereskedők esetében 0,45 százalékos kötelező díjat határozott meg. A spanyol hatósági díjcsökkentés révén kialakult 0,64 százalékos átlagos interchange-díjszint magasabb, mint a jelenlegi - és a szabályozási elképzelések szerint nagyjából harmadára csökkentendő - magyar díjmérték - írja a Napi Gazdaság.
MTI