7p

A kelet-közép-európai régió országai szinte behozták lemaradásukat Nyugat-Európával szemben a digitálizációban, a hátrányuk már csak néhány évben mérhető – állapítja meg az Erste Csoport legfrissebb elemzésében.

·       A kelet-közép-európai államokban az internet-hozzáférés és a mobil szélessáv használata közel azonos az EU15-országokéval
·       A régió digitális infrastruktúrája jól fejlett, ám a digitális közszolgáltatások (eKormányzat) alacsony szintje gátolja a haladást
·       A kelet-közép-európai országok számára fontos lenne, hogy ne csak a termelésben, hanem a digitális világban is jól képzett munkaerőre támaszkodhassanak
 

A kelet-közép-európai államok fejenkénti GDP-jének átlaga a nyolcvanas évek közepén Nyugat-Európában mért szinten áll, és a bőséges tőkét igénylő területek (például az úthálózat) felzárkózása jóval hosszadalmasabb. A térség államai ugyanakkor viszonylag fejlett digitális infrastruktúrájukra tudnának építeni, ha javítanának a digitális közszolgáltatások (eKormányzat) jelenleg még alacsony szintjén. Ennek nyomán ugyanis erősödne az átláthatóság és csökkenne a korrupció, emellett a közszolgáltatások színvonala és elérhetősége is javulna.

 Az Erste Csoport elemzésének szerzői szerint fokozni kellene a kelet- közép-európai munkaerő digitális képességeinek fejlesztését célzó beruházásokat. Hosszabb távon a kelet-közép-európai országok digitalizációjának fejlődése elősegítheti a gazdasági növekedést támogató tényezők alakulását és hozzájárulhat a régió egészének jólétéhez.

„Kelet-Közép-Európa nagy eredményeket ért el a gyártószektor felzárkóztatásában, ugyanakkor a térség országainak gazdasági teljesítménye még jókora lemaradásban van Nyugat-Európához képest. A térség országainak ugyanakkor nagyon gyors a felzárkózásul a digitális szférában. Az internet-hozzáférés vagy a mobil szélessáv használata már csaknem eléri az EU15 átlagát" – közölte Juraj Kotian, az Erste Csoport makroelemzési osztályának vezetője, egyben a friss elemzés társszerzője. „Mivel a digitalizáció folytatásával felgyorsulhat a felzárkózás üteme, a kelet-közép-európai országoknak segíteniük kellene a polgáraik digitális képességeinek fejlődését, és támogatni a digitalizáció mind szélesebb körű használatát, például az eKormányzat által nyújtott szolgáltatások bővítésével".
 
 

Habár a nagymértékű fizikai tőkét igénylő területeken, például az autópálya-fejlesztés terén a haladás mindig is hosszú időt vett igénybe Kelet-Közép-Európában, a digitalizáció európai szintre emelése jóval gyorsabbnak és olcsóbbnak bizonyult. A digitális infrastruktúra – például a háztartások internet-hozzáférése – terén a térség már csak négyéves lemaradásban van az EU 15-tel szemben. A mobil szélessáv-hozzáférést tekintve a hátrány azonban már csak két év. 

Ráaádsul a lemaradás főként annak tulajdonítható, hogy a vidéki területeken a háztartások kisebb arányban kapcsolódtak rá az internetre. A városokban azonban alig van már különbség Nyugat-Európa és a Kelet-Közép-Európa között. Mivel EU-források is táplálják a folyamatot, a régió országai eddig és ezután is profitálni fognak abból, hogy a jó minőségű szélessáv elérhetősége elősegíti a beruházásokat.

eKormányzat: komoly hátrányok és óriási lehetőségek

Az Európai Bizottság által bevezetett, és a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét öt mérőszámmal kifejező DESI-index is jól tükrözi, milyen nagy utat tettek meg a kelet-közép-európai országok a digitálizációban, valamint rámutat azokra a területekre, ahol még lemaradás látszik a nyugat-európai államokhoz viszonyítva. Habár 2016-ban az összes EU-tagállamban javult az összesített DESI-index, Szlovákia és Szlovénia mondhatja magáénak a legkomolyabb fejlődést, hiszen az EU-átlaghoz képest közel kétszeres tempót értek el.

Kelet-Közép-Európa digitális versenyképességében a DESI-mutató szerint nem a hálózati elérhetőség, a digitális képességek vagy az internethasználat jelent problémát a térség országai számára. A régió digitális Achilles-sarka a digitális közszolgáltatások alacsony foka. A térség összességében lemaradást mutat az EU-átlaghoz képest az eKormányzat keretében elérhető szolgáltatásokban, és az egyes országok lemaradása ebben a kategóriában a legnagyobb. Az Európai Bizottság megállapításai szerint Magyarország, Horvátország és Románia a sor végén kullog a digitális közszolgáltatásokban. 
 
 

„A KKE-országoknak jócskán van még hova fejlődniük az eKormányzati szolgáltatásokban. A digitális közszolgáltatások kiterjesztése pedig komoly tovagyűrűző hatást fejt ki a gazdaság más szektoraira, és végső soron hozzájárul az egész ország jólétéhez" – mutat rá Árokszállási Zoltán, a KKE-makroelemzési osztály szenior elemzője, az elemzés társszerzője. „Ha az emberek az interneten keresztül léphetnek kapcsolatba a kormányhivatalokkal, ügyintézőkkel, az elősegíti a korrupció mértékéről alkotott közvélekedés javulását, valamint a kormányzati szabályozók és irányelvek átláthatóságát. A digitalizáció szervezettebb és gyorsabb folyamatokhoz vezethet, ami egyaránt eredményezhet költségmegtakarítást és a társadalom általános elégedettségének növekedését".

 Az Erste Csoport elemzői megvizsgálták a kapcsolatot az internetes bankolás elterjedtsége és aközött, hogy az állampolgárok mennyire aktívan használják ki a digitális közszolgáltatásokat a különféle hatósági űrlapok kitöltésénél. Az internetbank használata terén a középmezőnyben helyezkednek el a kelet-közép-európai államok, ugyanakkor kiemelkedően nagy azoknak a polgároknak az aránya, akik az eKormányzatot csak tájékozódásra használják, viszont nem töltenek ki űrlapot, és más módon sem kommunikálnak a kormányzati szervekkel. Az internetbank használatának további terjedése a régióban várhatóan hozzájárul a digitális közszolgáltatások nagyobb fokú elfogadottságához.

Digitális előremenekülés

Habár a DESI-index mutat némi lemaradást Kelet-Közép-Európában a digitális képességeket illetően is (kiváltképp Romániában, de bizonyos mértékben Horvátországban, Magyarországon és Lengyelországban is), a régió gazdaságai azzal is jól járnának, ha magasan képzett, a digitális fókuszú technológiákat használni tudó munkaerő képzésébe invesztálnának ahelyett, hogy elsődlegesen a termék-előállításhoz szükséges munkahelyekre koncentrálnak. A DESI-pontszámok arra is utalnak, hogy a digitális technológia beépülése viszonylag alacsony fokú Magyarországon, Lengyelországban és Romániában, ugyanakkor az Eurostat adatai arra engednek következtetni, hogy Kelet-Közép-Európa általánosságban lemaradást mutat abban, hogy a vállalkozások milyen mértékben használják az információs és telekommunikációs technológiákat a működésük során. Például, a térség összes országában az EU-átlag alatti a vállalati erőforrás-tervezés terén az ezt elősegítő szoftverek használata.

Továbbra is nyitott a kérdés: a nagyobb fokú digitalizáció vajon erőteljesebb gazdasági növekedést eredményez-e, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a módosabb országok digitálisabbá válhatnak kedvezőbb pénzügyi helyzetük miatt. Az Erste Csoport elemzői úgy vélik, hosszabb távon a digitalizáció hozzájárulhat a gazdasági növekedést elősegítő tényezők fejlődéséhez. „A fenntartható ütemű gazdasági felzárkózás érdekében a kelet-közép-európai országok számára kötelező a digitalizáció, ez ugyanis segít ellensúlyozni az általános felzárkózás növekvő költségei és a demográfiai helyzet okozta problémákat" – mondta Juraj Kotian.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!